Előfizetés 
Fiók 
Villanymotorok – 1. rész
Eddig még lehetett úgy, hogy egy autószerelő mester ampervadászatra nem vállalkozott, ha villanymotorról volt szó, csak annyit mondott, innen vigyék el, de azonnal. Kerékcsapágycserében, dugattyúgyűrűzésben, főtengely-szimeringezésben és még sok száz szerelésben alkottak kiválót. Az autószerelő elolvasott mindent – úgy hiszem –, mely a dugattyús belső égésű motorokról szólt. Sok más földi élvezetet felül tudott múlni egy új dugattyúalak vagy vezérlési megoldás, élményt okozott, ha a dízel már felülmúlta a 2000 bart.
Az „erősáramú” autóvillamossági szerelői szakma forgógépei, az indítómotor, dinamó és generátor az bizony külön szekta volt, az ő privilégiumuk. Egy indítómotor-leszerelés autóban lévő motorról, szép feladat…
A világ először fordult egy nagyot, mondták, nem kell az autóvillamossági szakma, képezzünk inkább autóelektronikusokat. A kis villanymotorok – mert most az a témánk – kerültek hozzájuk, az autó igen sok beavatkozó motorja, köztük például a léptetők. A „nagy” villamos forgógépek az autószerelők nyakába hullottak vissza, mondván, azokkal nincs semmi baj.
Problémát okoztak a dugattyús motor lendkerékházába épített villamos motor/generátor „rendszeridegennek” titulált új elemei. A változás előszele átlengett a műhelyeken.
Nagy fordulatot a villanyautó trakciós villanymotorja hozott. Nem egy palettabővítő villamos gép. Ő lett „A” motor. És még az autóban több nagy villanymotor, például a klímakompresszor-hajtáshoz, a hidroszivattyúkhoz. Nagy haszongépjárműveken villanymotorok sora dolgozik.
Egy szó, mint száz, a villanymotorral jó barátságban kell lennünk, kezdve azzal, hogy engedjük, hogy bemutatkozzanak.
Az Autótechnika magazinban dr. Frank Tibor nagyszerű villanymotorok cikksorozatával kezdtünk öt évvel ezelőtt. Megtapasztalhattuk, ez a téma is elméletgazdag. A témát – azóta ráerősített a technika világa – abbahagyni nem szabad! Sok az újdonság, sok a megtanulnivaló. Bízunk benne, hogy dr. Szénásy István feldolgozása a villanymotorokról, kicsikről és nagyokról, valamint „vidékükről” sokak hasznára válik. Igaz, az emberi elme olyan, hogy rá kell beszélni, legyen nyitott a befogadásra…
(NAGYSZOKOLYAI)
Amint a villamos motorral hajtott autók száma növekszik, feltehetően mindazon Olvasók száma is, akik valamelyest érdeklődnek a járművekbe épített villamos motorok adottságai, lehetőségei, működési érdekességei iránt, és talán fejlődésük múltja-jelene-jövője iránt is. A ma sikeresen autót hajtó motorfajták ugyan 1890 óta ismert elvek szerint működnek, de az eléjük állított feladatok mások lettek, összetettebbek, bonyolultabbak. Másrészt nagyon gyorsan más üzemmódokra kell tudni váltaniuk, és anélkül, hogy emberi kézzel bármiféle közvetlen beavatkozást, irányítást kapnának, azaz már csak kizárólag valamilyen számítógépszerű, szoftverfelügyelt eszköz áll velük kapcsolatban az autó vezetője helyett – aki esetleg bármennyire is szeretne saját gondolatai szerint vele foglalkozni, talán bíbelődni is, saját adottságait és az eszköz lehetőségeit próbálgatni.
E vonatkozásban említhetnénk esetleg a Priust is, amelynek 25 évvel ezelőtti kezeléskialakítása során a tervezőknek valamikor be kellett látniuk, oly bonyolulttá vált a hajtásirányítás összessége, hogy a sokféle feltétel, amelyet például az egyik igen összetett algoritmus, az energiairányítás elvégez, még tartós, nyugodt autóüzemben is alig lehet átlátható a vezető által, nemhogy a jármű összes berendezéséé.
Azaz arra volt és van szükség, hogy a jármű teljes üzemvitele számítógépek által ellenőrzött nagyobb egységekből álljon, amelyek önálló feladatok sorát látják el, és kimeneti adataikat egy felsőbb rendszer értékelje, amely szükség szerint módosító utasításokat küld.
Mindezeket jelentheti talán a járműirányítás fogalma összességében, amely a vezetőt legalább tájékoztatja a rendszer állapotáról. Ez a koncepció már nem tartalmaz „részben kézi” irányítási lehetőségeket, mert a tervezők e járműben mindent az optimális járműüzemre állítottak be.
