Taroltak a hibridek
Immár éles körülmények között is bizonyított a Bosch által tervezett LMDh technológia. Megnyerte ugyanis az idei első nagy klasszikus, 24 órás autóversenyt Daytonában a Meyer Shank Racing csapat hibrid Acura ARX-06-os autója. Ráadásul nem ez volt az LMDh hajtású autók egyetlen siker az idényben.
A hibrid komponenseket minden gyártónak a Bosch szállítja
Egy szabálymódosításnak köszönhetően 2023-tól már hibridhajtású autók is indulhatnak a Nemzetközi Motorsporszövetség (IMSA) által rendezett WeatherTech SportsCar versenyein a GTP (Grand Touring Prototype) géposztályban. Egyelőre négy gyártó nevezett hibrid, egészen pontosan LMDh (Le Mans-i Daytona Hibrid) autókat, amelyeket bármilyen klasszikus versenymotorral elláthatnak, de az építőknek ugyanazt a Bosch által gyártott hibrid rendszert kell használniuk.
Meggyőző bemutatkozás
A WeatherTech SportsCar bajnokság élmezőnye a szabálymódosítás miatt gyökeresen megváltozott, legalábbis a sorozat első, daytonai 24 órás versenyét követően. Az új GTP-osztályba benevezett LMDh-autók ugyanis lényegében letarolták a mezőnyt. A Meyer Shank Racing 60-as számú Acura ARX-06-ja a daytonai 24 órás verseny abszolút győztese lett, 4486 kilométert tett meg egy nap alatt. Ráadásul a versenyen az első hat helyezett az új LMDh hibrid technológiát alkalmazó GTP osztályból került ki. Ezt az elképesztő sikert úgy érték el, hogy összesen négy gyártó, az Acura, a Cadillac, valamint a Porsche és a BMW kilenc hibrid járműve állt rajthoz, közülük nyolc pedig be is fejezte a versenyt.
A bemutatkozás az Acura ARX-06-nak sikerült legjobban. Hogy ez mennyire volt a később kiderülő szabálytalanságnak köszönhető, az a következő versenyeken kiderül!
Csak így tovább!
De nem csak Daytonában teljesítettek jól az LMDh autók, hanem a pár nappal később ausztráliai Bathurstben megrendezett 12 órás versenyen is. Ott a Porsche ért el a GTP géposztályban második helyezést. Sebringben is jól mentek az LMDh autók. A tizenkétórás versenyt megelőzően kétnapos teszten vett részt a mezőny egy része, köztük a hibridek is. A két Acura ARX-06 az öt etapból négyen a legjobbnak bizonyult, az utolsó teszten pedig Filipe Albuquerque szintén az egyik Acurával futotta a legjobb köridőt.
A Bosch nélkül nem megy
Ez a teljesítmény nagy siker a gyártók és csapatok számára, de ne feledkezzünk meg arról, hogy az eredmények nem kis részben a Bosch Motorsport szakembereinek is köszönhetőek. A Bosch ugyanis az autókban használt villanymotor (MGU), inverter (MCU), hibrid vezérlőegység (HCU), valamint az elektromos fékrendszer (EBS) hivatalos beszállítója. A sorozat kiírói épp az esélyegyenlőség miatt döntöttek a komoly háttérrel rendelkező szakembereink mellett.
A Bosch által fejlesztett hibrid rendszer előnye, hogy rugalmasan használható, különféle jármű- és motorkoncepciókkal kombinálható, miközben továbbra is magas szintű teljesítményt kínál, a hajtásba bekapcsolódva közben 50 kW, rekuperációs üzemmódban pedig 200 kW teljesítményt produkál. Az LMDh rendszer emellett költséghatékony a szabványosított alkatrészeknek köszönhetően, lehetővé téve a járműgyártók és csapatok számára, hogy vonzó körülmények között versenyezzenek az olyan hosszútávú klasszikus versenyeken, mint például Le Mans, Daytona, Sebring vagy Spa-Francorchamps. Az olyan, rendkívüli igénybevételt jelentő megmérettetések, mint például a daytonai 24 órás verseny pedig rendkívül fontos visszajelzéseket adnak, hogy lássuk, hol tart és mit is tud extrém körülmények között az LMDh technológia.
Tesztelés extrém körülmények között
A Bosch Motorsport elektromos fékrendszeréről (EBS) például egészen biztosan kijelenthetjük a versenyt követően, hogy megállta a helyét nagy igénybevétel mellett is. Az itt használt brake-by-wire technológia, amely lényegében a hidraulikus fékrendszerek alternatívája, a villanymotorok segítségével gondoskodik a megfelelő lassításról. Amikor a vezető a fékre lép, az elektronikus vezérlőegységnek köszönhetően a jármű mozgási energiája elektromos energiává alakul. Ezt akkumulátorokban tárolják és a későbbi gyorsítások során hasznosítják, így a vezető dinamikusan versenyezhet, más technológiai megoldásokhoz képest jóval kevesebb üzemanyag használatával.
Változtak az eredmények
Bejegyzésünk írásakor érkezett a hír, hogy a sorozat bírái vizsgálat alá vonták az első futamon győzedelmeskedő csapatot, szabálytalan abroncsnyomás használata miatt. A csapatot pontlevonással büntették és e mellett pénzbüntetést is kaptak. A győzelmeket és az azért járó trófeákat és órákat ugyan megtarthatják, de a csapatversenyben egészen a kilencedik helyig zuhantak vissza a tabellán.
A dobogón még ünnepelhetett az Acura az első verseny végén, de később komoly pontlevonást kapta
Forrás: boschblog.hu