„Ki tette ezt veled?”
Korábban írtunk a brit Lunaz műhelyről, akik a Nagy-Britanniában érvényrejuttatott drasztikus környezetvédelmi irányelvek adta piaci rést felfedezve léptek abba az irányba, hogy klasszikus autókat építenek át elektromos hajtásláncra. Most újabb munkájukkal gyakorolnak hatást emlékeinkre, ugyanis elektrifikálták James Bond Aston Martinját, amely innentől kezdve tisztán akkumulátorról működik.
A Lunaz korábban már piacra dobott pár „prototípust” pl. a világ első elektromos Bentley-jét, valamint a Rolls-Royce, Range Rover és Jaguar sportkocsik elektrifikált változatait. A Lunaz Design a brit történelem leghíresebb autóiból álló sorozatát tárja most napvilágra a felújított, újratervezett és villamosított Aston Martin DB6 autók korlátozott gyártási sorozatának bevezetésével.
A Lunaz rendkívüli gondossággal választja ki azokat az autókat, amelyek elektrifikálását megcélozza. Elképzeléseiket több mint 100 mérnök, restaurációs szakember és mesterember valósítja meg, akik a Lunaz 62 000 négyzetméteres székhelyén, a Silverstone Technology Parkban dolgoznak. Olyan cégektől származnak, mint az Aston Martin, a Bentley, az F1, a Ferrari, a Jaguar, a Land Rover, a Mclaren és a Rolls-Royce. Kollektívaként a világ legnagyobb ilyen jellegű műszaki csapatát képviselik, amely a csúcskategóriás klasszikus autók elektrifikálásával foglalkozik.
Jon Hilton cégtulajdonos rövid ismertetője alapján az átalakítás mérésekkel egybekötött aprólékos vizsgálattal kezdődik, hogy megértsék az eredeti súlyelosztás irányelveit - mely elvezet a súlypont és a várható momentámcentrum viszonyával kapcsolatos megállapításokhoz (a szerk.). Ezek az információk segítenek az alvázzal kapcsolatos munkákkal, a hajtáslánc kialakításával és a felfüggesztéssel kapcsolatos követelmények alapján kialakított döntésekben. A belső égésű motort és a kapcsolódó rendszereket ezután finoman eltávolítják, majd az alváz átépítésre történő előkészítése következik. Az autót 3D-ben szkennelik, ami lehetővé teszi, hogy részletes CAD-modelleket hozzanak létre. Az elektromos hajtásláncot teljes egészében házon belül tervezik.
A cég egy moduláris műszaki megközelítést fejlesztett ki, ami azt jelenti, hogy a hajtáslánc az egyes márkák és majdani alkalmazásuk pontos követelményeihez és jellemzőihez igazítható.
Az Aston Martin DB6 esetében az autó a lendületes kezdeti gyorsulást egy klasszikus autó érzetével párosítja, amelyet nagyon is Grand Tourer módra építettek. Valójában az elektromos hajtáslánc azonnali forgatónyomatéka és csendes leadása tökéletesen kibővíti a lehetőségeket a vegyes útviszonyok közepette történő utakhoz.
Ezután a hagyományos karosszériaépítési és restaurálási lépéseket alkalmazzák, az autót lecsupaszított állapotból alkotják újra.
További információk: https://lunaz.design/technology
forrás: https://www.enginetechnologyinternational.com