Autotechnika szakfolyóirat
Autotechnika szakfolyóirat
2020. augusztus | Olvasson bele!

Az Opel motorsport legendái

Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy az Opel Motorsporttal ugyanaz a helyzet, mint magával az Opel céggel: korábban sokkal eredményesebb volt. A „nagy időkben” ez kérem, motorsport volt a javából.


Az autó a kanyarban a két hátsó kerékre „állítva“. Az irányt Röhl már korábban „meghatározta“, vagyis: „a kanyar nem a kanyarban kezdődik“, hanem jóval azelőtt

Az Opel motorsport – napjainkba is átívelő – közelmúltjának legendás történetéből ha ízelítőt akarunk adni, három jelentős területet: a ralit, a pályagépeket és F3 technikát, valamint az ezeket meghatározó tuning mestereket és -műhelyeket lehet kiemelni.

Nevesítve:

– Rali: Opel Motorsport: Ascona „B 400”, ill. Günther Irmscher: Ascona „A”,

– A ma is aktív, nagy múltú, jelentős tuningműhelyek, melyek teljes autórepertoárral bírnak, az utcai gépek és pályagépek specialistái: a már említett Irmscher 
Automobilbau GmbH & Co. KG cég, a Steinmetz Opel-Tuning, a Lexmaul Opel Tuning GmbH, a Mantzel Tuning (Nowack Gruppe) és a Kissling Motorsport GmbH.

– Az F3 Opel motor építője: Siegfried Spiess Motorenbau GmbH.


A motor olajbeöntő nyílás „stucnija” a szelepfedélen zárt, ez a „szárazkarterre” utal


Az egyszerű technika: 6000 fölé – ha lehet – inkább ne forgassuk a motort

Rali: vagyis az Opel Ascona „A”,ill. a „B 400”

Sorozatnak szánt emlékidézésünket kezdjük „A Walter harci bárdjával”: vagyis az Ascona B 400-zal.

Aki ma egy Ascona A/B-t megnéz, az joggal kérdezheti: mi értelme van az autó-formatervező szakmának, ha ez a végeredmény? Egy doboz a négy sarkán világító színes üvegekkel. Még az a szerencse, hogy hangja is van – és méghozzá milyen!


Balról jobbra: Walter Röhrl – Karl-Heinz Goldstein – Christian Geistdörfer és az Ascona 400

Hogy ezenkívül még mit tud, arról idézzük a kétszeres ralivilágbajnokot, Walter Röhlt: „Az Ascona erőssége a megbízhatóság és a hihetetlen robusztusság. Egy karambolnál az az érzésed, hogy egy tankban (Panzer) ülsz. A portugáliai karambol (irányítókar-törés), egy tényleg „nehéz eset” volt, ennek ellenére az utastér teljesen sértetlen maradt, a belső térbe semmi, de abszolút semmi nem jött be. A motor is az Ascona erősségeihez tartozik”.


A háttér kiválóan illik az autó karakteréhez


A szárazkarteres olajzás+olajhűtő elrendezése. A csöveket a karosszérián belül vezették.

Felidézzük a '60-as évek magyar autószerelő mestereinek mondását: „ez egy Opel, ami sohasem kop el“. A robusztusság volt az Opel karakterisztikus tulajdonsága.

A rali Ascona fejlesztéséhez a kenyai Shekhar Mehta (angol állampolgár) is nagyban hozzájárult, aki 1980-ban az Ascona 400-zal a „Himalaya-Rallye”-t nyerte meg. Ezek után az „egyéb” Safari, ill. Elefántcsontpart extrém ralikon való eredményes részvétel már nem okozott gondot.

Röhl a 1982-es „Rallye Monte-Carlo” megnyerésével bebizonyította, hogy száraz aszfalton egy megfelelő vezetővel az Ascona 400 – a merev hátsóhídja ellenére – mire képes!

Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Röhl válasza: „a jó vezetőt arról ismered meg, hogy a muslincák/szúnyogok az oldalablakokon vannak”. Röhl és az Ascona B 400 volt az utolsó világbajnok hátsókerék-hajtású autóval – egy nehéz győzelem az Audi Quattróval szemben, ami a konstrukciót, az építési/felépítési koncepciót illetően sokkal jobb volt.

Az Opel Ascona 400 B Rally (1981/1982) autót Erich Koch és Karl-Heinz Goldstein, az Opel rali mérnökeinek irányításával „rakták össze”.

Tekintsük át a főbb technikai adatokat!

Motor

A motor a Cosworth cég fejlesztése (a céget 1958-ban Mike Costin és Keith Duckworth alapította).

Teljesítmény: 177 kW / 240 LE / 7000 min-1, maximális nyomaték 275 Nm / 5500 min-1 (később egészen 270 LE-ig),

motorblokk a 4 hengerű, soros, 2420 cm3 Opel dízel blokk, csak ez rendelkezett a kívánt szilárdsággal (öntöttvas konstrukció),

hengerfej alumínium, DOHC, 16 szelep, dupla-láncmeghajtású vezérműtengely, furatxlöket: 95x85 mm,

kompresszióviszony: 9,7:1, (a kompresszióviszony változott a rali színhelyén (Kenya/Afrika!) kapható benzin oktánszámának függvényében), olajhűtő, szárazkarteres olajozás,

keverékképzés 2x48 DCOE Weber horizontális / ill. Bosch-elektronikus benzinbefecskendezés, motorbeépítés elöl, hosszirányban.

Erőátvitel

Egytárcsás száraz kuplung, ötfokozatú váltó, hátsótengelyhajtás (kardán), mechanikus differenciálzár 80%, főáttétel: 3,12:1-től az ultrarövid 6,1:1-ig.

Futómű

Elöl: dupla trapéz felfüggesztés, tekercsrugó, gázos lengéscsillapítók, kanyarstabilizátor, tárcsafékek (belső hűtésű).

Fogasléces kormánymű

Hátul: merev tengely, 4 x hosszanti lengőkarok, 1 x Panhard-rúd (keresztirányú merevítés), tekercsrugó, gázos lengéscsillapítók, tárcsafékek (belső hűtésű), Ronal (helyenként BBS) alufelni.

Előre és hátra ható, az utastérből változtatható fékerőelosztás.

Futómű setup: „Euroschotter“(murva), „Aszfalt“, „Safari“ variációk, vagyis 3 készlet, pályasajátosságokhoz, igénybevételhez illesztett 4 db rugó + 2 db stabilizátor + 4 db lengéscsillapító egység. (Röhl rövid, tömör véleménye: „a futóművet nem lehet elpusztítani“).

Méretek és tömeg

Tengelytáv: 2518 mm, üres tömeg kb. 1050 kg.


A Cosworth által fejlesztett motor hengerfeje (itt a befecskendezős E-Jetronic kivitel). Kár, hogy a csatornákat nem látjuk, de más forrásból tudjuk, hogy itt nem a nagy keresztmetszet, hanem a nagy gázsebesség a lényeg – az „egyszerű” felépítés mellett


A dupla horizontális 48-as Weberek „illesztése”

Menetdinamikai adatok

A váltó és a főáttétel függvényében: 0–100 km/h kb. 6 s, végsebesség 225 km/h-ig. (Az autó 5. fokozatban 60–100-ig jobban gyorsult, mint az akkori széria 911-es)!

Karosszéria/aerodinamika

A karosszéria merevítése, megerősítése „Euroschotter“, „Aszfalt“, „Safari“ variációk. Az Opel történetében először fordult elő, hogy egy raliautót a szélcsatornában is „optimalizáltak“. Ilyen módon az első futóműre ható felhajtóerőt egy frontspoilerrel sikerült a felére csökkenteni.

Ascona „A“

Az Ascona „A“-t 1970 és 1975 között építették, és raliban 1973–1975 között szerepelt. Európa-bajnok autó (Walter Röhrl és Jochen Berger, 1974.), azért csak Európa-bajnok, mert akkor még nem volt rali-világbajnokság. Az Európa-bajnokságot viszont fölényesen nyerte: nyolc futamból hat győzelem! Az ellenfelek között volt például Sandro Munari a Lanciával. Az Ascona „A” azért is figyelemre méltó, mert jellemzi a '70-es évek autóépítési stílusát. Ekkor a „Quattro“-t még csak a Bundeswehr (katonaság) ismerte, és ott úgy hívták, hogy „DKW Munga“.

Lássuk itt is a főbb műszaki adatokat!

Motor

Szívómotor, blokk: öntöttvas, hengerfej: keresztöblítéses, OHC 8V – ezt a hengerfejet az Irmscher cég segítségével fejlesztették, az eredeti hengerfej nem keresztöblítéses, a keresztöblítéses motorszívóban a 100 LE/liter előfeltétele, furatxlöket: 95x69,8 mm, hengerűrtartalom: 1990 cm3, teljesítmény: 180 LE (132 kW), 7500 min-1, (létezett: 206 LE / 6700 min-1 is, ekkor a sűrítési arány: 11:1), maximális nyomaték: 235 Nm/5500 min-1; 2 x 45 DCOE Weber horizontális.


Mennyi itt (Afrika) a frontspoiler aerodinamikai hatása?


Az Ascona A már túljutott a „kezdeti beállítási“ fázison és „definiáltan sodródik“ (a vezető: Röhl)

A motort általában meghagyták a „nagyon jól vezethető” 180 LE-nek, a megbízhatóság miatt, és ekkor még a nyomatéki görbe is „szép lapos“.

Erőátvitel

ZF négy-, ill. ötfokozatú váltó, ZF (mechanikus) differenciálzár 75%, egytárcsás száraz kuplung, hátsókerék-hajtás kardánnal.

Futómű

Elöl: dupla trapéz felfüggesztés, tekercsrugó, gázos lengéscsillapítók, kanyarstabilizátor, tárcsafékek (belső hűtésű).

Hátul: merev tengely, hosszanti lengőkarok, Panhard-rúd, tekercsrugó, stabilizátor, gázos lengéscsillapítók, dobfék. Kétkörös fékrendszer. (Egy „variáció“ hátul: 7x13 Zoll alumíniumfelni ATS, / gumi: 235/60 R 13 – Pirelli).

Méretek/tömeg

hirdetés

Keréktáv: 2430 mm, hossz: 4125 mm, üres tömeg: 900 kg.

Menettulajdonságok

Végsebesség az áttétel függvényében: 
210 km/h-ig (hosszú áttétel).

Gyorsulás ugyancsak az áttétel függvényében (váltó/diff): ca. 7,5 s.

Önsúly/LE arány: kb. 5,8 kg/LE – elég a megfelelő gyorsuláshoz.


Ascona 400 dicsőségtábla

Walter Röhrl/Christian Geistdörfer – világbajnok, 1982.

1. hely Monte Carlo-rali 1982

3. hely svéd rali 1982

1. hely Elefántcsontpart-rali 1982

3. hely San Remo-rali 1982

2. hely Akropolisz-rali 1982

4. hely Korzika-rali 1982

3. hely Új-Zéland-rali 1982

2. hely brazil-rali 1982

2. hely Safari-rali 1982

Ari Vatanen/Terry Harryman,

Ascona 400

1. hely Safari-rali 1983

Jimmy McRae/Ian Grindrod,

Ascona 400

1. hely Circuit of Ireland Rallye 1981

1. hely Galway International Rallye 1982

1. hely Circuit of Ireland Rallye 1982

1. hely Ulster International Rallye 1982

Toni Fassina, Ascona 400

Európa-bajnok 1982.

1. hely olasz bajnokság 1982

Anders Kulläng, Ascona 400

1. hely svéd rali 1980

Shekhar Mehta, Ascona 400

1. hely Himalája-rali 1980

Források:

Axel Lengert, Jan–Hernrik Muche, Albert Königshausen, Friedbert Weber: Opel Motorsport mit Tradition, HEEL Verlag GmbH, 2002, Copyright Adam Opel AG.

http://www.irmscher.de/
http://www.steinmetz.de/
http://www.lexmaul-shop.de
http://www.mantzel.de/
http://www.kissling-motorsport.de

http://de.wikipedia.org/wiki/Opel_Ascona_B

http://www.opel400club.de/

http://de.wikipedia.org/wiki/Walter_R%C3%B6hrl

http://www.motor-klassik.de/rennsport/die-geschichte-von-opel-im-rallyesport-wie-walter-roehrl-fuer-opel-staub-aufwirbelte-1480745.html

http://www.adac.de/infotestrat/oldtimer-youngtimer/geschichte/autolegenden/opel-ascona.aspx

http://www.roehrl-walter.de/neu/erfolge/autos/opel/index.html

http://www.adac.de/infotestrat/oldtimer-youngtimer/geschichte/autolegenden/opel-ascona.aspx

http://www.mcklein-imagedatabase.com/imagedatabase/index.php?index=12&idb_cmd=show_medium_size&idb_imageID=74751

http://www.motorline.cc/autowelt/index.php/Star-beim-Aspern-Revival-Opel-Ascona-400---Breit-stark-schnell/article=144692

http://opel-martin.com/autohaus_martin/Oldtimer/ascona400.php

http://www.adac.de/infotestrat/oldtimer-youngtimer/geschichte/autolegenden/opel-ascona.aspx

http://www.sueddeutsche.de/auto/zeitmaschinen-opel-ascona-der-mit-der-simplen-technik-1.1036695-6

http://www.motor-klassik.de/rennsport/die-geschichte-von-opel-im-rallyesport-wie-walter-roehrl-fuer-opel-staub-aufwirbelte-1480745.html

http://www.eifel-rallye-festival.de/News-Reader/items/opel-ascona-a-1974-gr-2.html

http://www.opelz-blog.de/opel-ascona-a-rallye-europameisterschaftsauto-1974-von-walter-roehrl/

http://www.motor-klassik.de/bilder/opel-ascona-a-aufbau-eines-1973er-rallye-ascona-1248853.html?fotoshow_item=4

http://www.cg-racing.de/homologationsblatt/A400Gr4Anl.pdf

http://www.motor-klassik.de/bilder/die-geschichte-von-opel-im-rallyesport-wie-walter-roehrl-fuer-opel-staub-aufwirbelte-1480745.html?fotoshow_item=16

http://www.google.de/imgres?imgurl=http://www.ascona-rallye-team.de/images/ascona400_kwc269/RA31_20110202_4851.JPG&imgrefurl=http://www.ascona-rallye-team.de/ascona400kwc269.htm&usg=__W6zIABtwqwgD9AkybsINKBNWOjM=&h=500&w=667&sz=68&hl=de&start=41&zoom=1&tbnid=ltpl0vcZOtg_yM:&tbnh=103&tbnw=138&ei=MPILT4jEC86tsgbYwpzWBA&prev=/images%3Fq%3Dascona%2B400%2Bfahrwerk%26start%3D40%26hl%3Dde%26sa%3DN%26gbv%3D1%26tbm%3Disch&itbs=1

http://www.google.de/imgres?imgurl=http://www.autorevue.at/wp-content/uploads/2009/02/Opel-Ascona_14.jpg&imgrefurl=http://www.autorevue.at/zeitreise/zeitmaschinen/1982-der-letzte-seiner-art.html&usg=__59yBBTaNVSClnbMjKM5qDjwI4iU=&h=417&w=624&sz=163&hl=de&start=59&zoom=1&tbnid=xXVDUboEwo7_rM:&tbnh=91&tbnw=136&ei=MPILT4jEC86tsgbYwpzWBA&prev=/images%3Fq%3Dascona%2B400%2Bfahrwerk%26start%3D40%26hl%3Dde%26sa%3DN%26gbv%3D1%26tbm%3Disch&itbs=1

http://www.opelz-blog.de/opel-ascona-b-400-von-walter-rohrl-auf-der-motorshow-in-essen-2011/

http://www.motor-klassik.de/rennsport/die-geschichte-von-opel-im-rallyesport-wie-walter-roehrl-fuer-opel-staub-aufwirbelte-1480745.html

http://www.cg-racing.de/homologationsblatt/A400Gr4Anl.pdf

http://www.motor-klassik.de/bilder/die-geschichte-von-opel-im-rallyesport-wie-walter-roehrl-fuer-opel-staub-aufwirbelte-1480745.html?fotoshow_item=16

http://www.flickr.com/photos/jk1971/3089889704/


Kapcsolódó dokumentum:


63-67


Tetszett a cikk?

hirdetés

hirdetés