A legnagyobb autóipari beszállítók 2009-ben

2008-ban még a német Robert Bosch GmbH volt a legjelentősebb autóipari beszállító a világon, tavaly azonban megváltozott a helyzet. A japán Denso került az élre, miután 28,7 milliárd dolláros forgalmat ért el, miközben a Bosch 25,6 milliárd dollárig jutott.

A különbséget árnyalja, hogy a két óriás különböző üzleti évekkel számol. A Boschnál az üzleti év megegyezik a naptári évvel, míg a Densónál március 31-én zárul. Ez azt jelenti, hogy a Boschnál – több riválisával együtt – beleszámít az eredménybe a tavalyi első negyedév katasztrofális forgalma is, amely az egész iparágra jellemző volt. A Denso esetében viszont az idei első negyedév számít, amikor már fellendülés volt érezhető az ágazatban. Itt kell megjegyeznünk azt is, hogy néhány esetben a beszállítók utólag korrigálták 2008-as számaikat, így lehetséges, hogy az adatok néhol különböznek a tavalyi beszámolónkban közöltektől (Autótechnika 2009/8, 63. o.). Sok esetben pedig az idei adat becsült érték, amelyet később pontosíthat a beszállító.

A legjelentősebb 50 beszállító között a legnagyobb csoportot a japánok (17 beszállító), az amerikaiak (13) és a németek (12) alkotják. 3 francia (Faurecia, Valeo, Michelin), 2 dél-koreai (LG Chem, Hyundai Mobis), továbbá 1-1-1 kanadai (Magna), olasz (Magneti Marelli) és svéd (Autoliv) vállalat teszi teljessé a top50-et. A már említett két dobogós mögött a feltörekvő japán Aisin Seiki cég foglalja el a harmadik helyet (karosszériarendszereket, fékrendszereket, elektronikát és motorkomponenseket gyártanak), megelőzve a Continentalt. Utóbbi vállalat a listán többségi tulajdonosától, a Schaefflertől (24.) függetlenül szerepel, együtt a harmadik helyet foglalnák el. A Magna mögé az LG Chem zárkózott fel a hatodik helyre, nagyon sikeres időszakot zárva. A tavalyi év nagy vesztesei közé tartozik az amerikai Johnson Controls és a Delphi, mindkét cég forgalma egyharmadával csökkent, és pozíciókat is vesztettek. A tengerentúliakat a francia Faurecia is megelőzte. A közvetlen élmezőny mögött a legnagyobb előrelépést a Hyundai Mobis érte el (7 helyet javított).