Autotechnika szakfolyóirat
Autotechnika szakfolyóirat
2020. december | Olvasson bele!

"Egy mérnök egyébként sem lehet csupán mérnök"

A Bánki Donát Műszaki Főiskola hallgatói előtt tartott előadást Dr.-Ing. Anisits Ferenc, a BMW-dízelmotorok atyja, aki nagyon átfogóan értelmezi a mérnöki hivatást. Anisits Ferencen nem látszik, hogy karácsonykor töltötte be a hetvenet. Választékos, kulturált beszédén alig érződik, hogy 45 éve külföldön dolgozik. Megannyi kereskedelmi rádió és tévé „médiaszemélyisége” tanulhatna tőle. Önállóan, értelmesen gondolkodni pedig még többen.

„Nekem a felelősségvállalás azt jelenti, hogy attól fogva én vagyok mindennek az oka, ami történik, és amit elmulasztunk” – ez a hitvallása. Amikor a ’80-as évek elején a fiatal mérnököt több száz személy közül kiválasztották, hogy legyen új vezetője a BMW akkor induló dízelprojektjének, óriási felelősséget vállalt. Még a cégen belül is voltak komoly ellenzői a „lomha és büdös, BMW-be nem illő” öngyulladós motornak. Mégis belevágtak, együttműködésben az osztrák Steyr céggel, amely már elő is állt egy híres emberek által kidolgozott tervvel. Anisits elhibázottnak tartotta a konstrukciót. Túl bonyolult, nem lehet gazdaságosan gyártani. A BMW felbontotta a kapcsolatot a Steyrrel, s zöld utat adott Anisitsnak. Ma a BMW lehúzhatná a rolót az időközben sokszorosára növelt teljesítményű, kulturálttá és tisztává lett dízel nélkül – Magyarországon például 86 százalék a piaci részesedése.

„Egy vállalat eredményessége nem az anyagiakon múlik. Biztosítani kell, hogy mindenki kifejthesse legjobb képességeit” – ez is Anisits Ferenc egyik alapelve. „Egyszer a fejlesztési igazgató, doktor Reizle, kételkedve fogadta az elképzelésemet egy új motorról. Erre odaadtam neki egy kocsikulcsot: tessék, menjen le, üljön bele. Persze kiderült, hogy jóváhagyás nélkül már meg is építettük a motort. Más cégnél azonnal útilaput kötöttek volna a talpamra. Reizle kipróbálta az autót, ebédnél visszaadta a kulcsot, s a lehető legrövidebb időn belül gyártani kezdték a motort. El sem tudom képzelni, hogy képes lettem volna egy merev struktúrájú vállalatnál dolgozni” – emlékezik Anisits Ferenc.

Gyakori az olyan feltaláló, akinek ötlete volna, csak pénze nincs megvalósítani. Anisits Ferenc semmire sem tartja az ilyen légvárépítőket. „Az innovációnak csak az első eleme az alapgondolat. Azt aztán végig kell vinni a kidolgozáson és a gyártáson keresztül a kereskedelmi sikerig. Magányos barkácsolók feltalálhattak valami fontosat a XIX. században, amikor még sok volt a fehér folt. Ma már kizárólag összehangolt csapatmunkával lehet eredményt elérni, és ennek a megszervezése is része a feladatnak. Közben figyelni kell, mikor érjük el azt a pontot, ahol már nem kifizetődő a termék további fejlesztése. Akkortól már az azt felváltó megoldáson kell dolgozni.” S közben nagyon fontos a pozitív gondolkodás. „Ha nem sikerül valami, az nem kudarc. Megtudtuk belőle, hogy más a járható út.” Bárki szájából okoskodásnak tűnhetne, de Anisits Ferenc mögött eredmények állnak. Dízelmotorjait többször is az Év motorjává választották, eredményei a világ legjobbjai voltak, pedig más márkáknál sem akárkik dolgoztak.

hirdetés

A főiskola hallgatóihoz fordulva, Anisits kifejtette:

„Nyugaton nem kell nyelvvizsga. Nekem sincs. De megértetni magunkat más országokban alapkövetelmény. Nemcsak nyelvileg, hanem mentalitásban és kultúrában is. Ezt külön kell tanulni. Van önöknél ilyen képzés? Egy mérnök egyébként sem lehet csupán mérnök. Nem elég, ha tud csapágyat méretezni. Tárgyalnia kell saját cégének vezetőivel, partnerekkel, a médiával, politikusokkal, vásárlókkal, érvényre kell juttatnia érveit. Egyszerre képvisel műszaki, környezeti, gazdasági és társadalmi szempontokat. Különben a legjobb elképzelés sem valósul meg.”

Karlovitz Kristóf

Forrás:

Autó-Motor, 2009/6. p. 64–65. másodközlés, a részleges tartalmi átvételhez köszönjük a szerző szíves hozzájárulását.


Kapcsolódó dokumentum:


78


Tetszett a cikk?

hirdetés

hirdetés