Porsche Passport

Kaptam egy ajánlatot.  Porschetól. Névreszólóan. A kisértés nagy, de engem egyelőre inkább a dolgok piaci oldala foglalkoztat.  Mert mit is ajánlottak fel nekem?

De ne csapjunk bele a közepébe. Nézzük a folyamatát ami  az ajánlathoz vezetett. 

Közhelyszámba megy ezt emlegetni, de az autózás egy sokfrontos forradalmon megy keresztül.  Tisztázzuk, mi is a forradalom?  A magyar nyelv értelmező szótára több meghatározást tartalmaz mindegyiket más-más esetekre.  Jelen esetre az alábbi meghatározás az érvényes:     Gyökeres fordulat, átalakulás a gazdasági életben, a technikában, a tudományban, az irodalomban vagy a művészetben.  “Gyökeres fordulat” a meghatározás lényege.   Mert már látható, milyen változások várhatóak a tecnikai oldalon: az elektromos meghajtásu gépkocsik kiszoritják a belsőégésű motorral hajtott járműveket, önvezető járművek kiszoritják a gépkocsivezetőket.  Ez elég gyökeres fordulat, nemde? Az átalakuláshoz óriási tőke kell, hogy fizetni lehessen a fejlesztéseket, kisérletket, próbajáratokat, helyettesiteni a jelenlegi gyártósorokat, felszerszámozni az egész iparágat egy új eljárással gyártott jármű tömeggyártására, stb. Ehhez az egyszerű ember számára felfoghatatlanul nagy mennyiségű  pénz, szürkeállomány és anyagszükséglet igényeltetik.  E tekintetben jó úton haladunk, mert a tőke a jővőbeni profit reményében már megkezdte átcsoportosulását mely nyomonkövethető a napi sajtóban.

De az emlitett technikai csodák létrehozása mellett az autógyártásnak és értékesitésnek meg kell küzdenie a mindennapok, nem kimondottan technikai jellegű változásaival is.  Ezek a problémák nem elhanyagolhatóak mert a probéma gyökere mi vagyunk, mi, a vásárlók.  Hogy pontosabban fogalmazzak és hogy ne vegye senki sem sértésnek inkább igy fogalmazok: a probléma gyökere a vásárlási szokásaink.  Hogy lehet bennünket arra ösztönözni, hogy a dealerekhez érkező járművek ne parkoljanak hosszú ideig a csillogóan megvilágitott értékesitési szalon megetti poros udvaron.

Az is köztudott, hogy az autóipar itt Észak Amerikában bajban van.  Sok az eladatlan kocsi.  Olyan sok, hogy pl. Ford feladott a szeméygépkocsi gyártással, mint reménytelen vállalkozás.  A vásárlók nem tudnak mit kezdeni a beszivárgó információval, hogy hamarosan nem kell feltankolniuk a kocsijukat, hanem elég csak éjszakára bedugaszolni a fali csatlakozóba a kocsi kábelét.  A három dobozos személygépkocsikat már csak a józan gondolkodasú mérnökemberek vásárolják,  a családok a kétdobozos SUV-kat részesitik előnyben. Mesteremberek és farmokon élők félelmetesen erős kisteherautókat vásárolnak, miközben a fiatal értelmiség a sürün lakott belvárosokba tömörül, ahol inkább vállalják a megbizhatatlan és kényelmetlen tömegközlekedést mintsemhogy kocsit vegyenek.  (megjegyzem a magas lakbérek miatt kocsivásárlásra és fentartásra ugysem nagyon telne).  A forgalom egyre sürübb, az utak járhatatlanok az állandó épitkezések, közmű fentartások és balesetek miatt.  Akinek még nem ment el az esze az nem gondolkodik se kocsivásárlásra, se kocsicserére.

Ezeket a tendenciákat az autógyárak is jól ismerik és a marketing szakemberekre bizzák, hogy olyan kinálatot teremtsenek, ami a sok kedvezőtlenség ellenére mégis hoz bevételt a konyhára.   Régebben a marketing tevékanység kimerült abban, hogy tupirozták a kocsikat.  Az alap jármű mellett, mely járműveket egyébként se vásarolt senki mert ugyan ki akart viaszos vászonnal bevont ülésen ülve keresztülautózni Észak Amerikán, ott volt a magasabb szintű kinálat, viaszos vászon ülés helyett a műbör ülés, sőt a top of the line kocsikban igazi marhabörrel bevont ülés.  Nem csoda, ha megszédült a vásárló amikor betért körülnézni az autószalonba, hogy milyen új kocsival  csapja le a haverja kezéről Beckyit, a szőke szépséget.  Az alapjárműveknek is megvolt a maga feladata, megpedig az, hogy alacsony hirdetett áraival becsalogassák a vevőket e szalonokba, ahol a hirhedten rámenős eladók addig dögönyözték őket, mig alá nem irták a sales contract-ot.  Természetesen nem az alapgépkocsiról szólt a szerződés, hanem az un. package-okkal kiegészitett a gépkocsikról.  Minden package egy kicsit több kromozott diszlécet es kényelmi dolgot ajánlott ez eggyel alacsonyabb szintű package-nál kicsit aránytalanul magasabb árért.  A csúcs a fully loaded kocsi volt, minden tipusnak a saját koronázatlan királya.  Ez a trükközés aztán megbicsaklott egy kicsit amikor megjelentek az itteni piacon a presztizst jelentő európai és a megbizhatóságban verhetetlen japán kocsik.  (no persze ezek a gyártók sem voltak vétlen szüzek. A kilencvenes évek elején a bankszámlámon megtakaritott pénz nagyságát szem előtt tartva kivittem próbavezetésre az igen népszerű Honda Civic legolcsóbb változatát.  A kocsi műszerfalán két tetszetős óriási kör alalkú kijelző volt, az egyik a kilóméter óráé, a másik az időt mutató analóg óráé.   Erre nagyon emlékszem, mert akkor még megdobbant a szivem ha ráneéztem az órára, hiszen odahaza hogy vezetés közben tudjam az időt a Zsigulim műszerfalára rágógumival ragsztottam fel egy kiherélt digitalis karórát –megjegyzem az is az irigykedés tártgyát képezte önmagában-, hogy tudjam mennyi az idő.  Szóval ennél a legolcsóbb változatú Honda Civikben nem volt ott az óra, ott az óra helyén.  A lemeznek azt a részét egyszerűen nem vágta ki a présgép a műszerfalon.  A helye megvolt, egy nagy fekete lap, mintha Jumurdzsák nézet volna vissza rám valahányszor arra pillantottam.  Elálltam Hondát venni.)

Később, hogy a vevők kényelmét és saját profitjukat szem előtt tartva az autógyárak bekapcsolódtak a finaszirozásba.  A vevőnek csak be kellett sétálnia a szalonba, letett valamekkora összeget hitelkártyája terhére, a kocsi árának többi részét az autókereskedelmen keresztül a gyártók biztositották.  Nem kellett többé bankot rabolni, se takarékoskodni, se bankoknál rimánkodni kölcsönökért, se az amerikai nagybácsit környékezni egy kis alamizsnáért,  az álom egy nekifutásra elérhetővé vált.  Csak be kellett térni egy autószalonba akár üres zsebbel is.  Ha a vevő onnan kocsi nálkül távozott, akkor kirugták az eladót.  Ez az agressziv módszer aztán kitermelte a maga mellékiparágát is, amit itt repossession-nak neveznek.   Aki nem tudta fizetni a részleteket, annak kocsiját az éj leple alatt a repo man a szalon tartalék kulcsával visszavitte.  Ez az üzlet ma is virágzik.

De mégis mit lehet akkor tenni, ha már az autókinálat kielégiti a legkülönbözőbb igényeket, a vásárló hozzájut szinte azonnal az általa legkivánatosabb kocsihoz még akkor is, ha fizetésképtelen, és a vásárlók mégse jönnek. 

Rendben van, a városlakó fiataloknak nem kell kocsi.  Illetve mégis kell, mert a heti bevásárlást meg kell oldani, a gazdagabb barátokat is meg kell látogatni kint a nyaralójukban, meg tolószékbe szorult nagyanyót is el kell vinni a fogászatra ha beletörik a foga a főttkukiricába.  Régen volt a kocsikölcsönzés ami megoldást jelenthetett volna, de a kölcsönzési eljárás nyűgös, megrendelni a megfelelő kocsit (ami általában épp elfogy, mire az igénylő megjelenik és érdekes módon csak költségesebb  autó áll rendelkezésre a lot-on, ami kölcsönzésére kap ugyan a kedves fogyasztó némi árkedvezményt, figyelembe véve az adott körülményeket, de mire észbe kap, hogy a dupláját fizette az eredeti megajánlott árnak, már késő), rengeteg a papirmunka meg a döntés pl. milyen és mekkora biztositást is vegyen az emberfia a kölcsön kocsihoz.  Stb.  Nyűgös a magyar szó amivel ezt jellemezhetjük.

Az informaciós technika lesöpörte az asztalról a kölcsönzéssel együtt járó problémakat egyúttal megoldotta a kocsi nélküli városlakó fiatalság logisztikai problémait.  Megjelentek a városokban a digitálisan kontrol alatt tartott kölcsön kocsik, melyeket a fogyasztó minden bejelentkezés és huzavona nélkül használhat miután regisztrált a rendszerben.  Okos telefonja elmondja hol található legközelebb üresen várakozó gépkocsi.  Odasétal, a telefonjával kinyitja, beinditja és ha megérkezett útja céljához kiszál és telefonjával lezárja a kocsit.  Az elektronika mindent rögzit és a használattal járó költseget levonják az illető számlájáról.  A kocsit nem kell se megtankolni, se javittatni, se lemosni, se fizetni ra biztositást: ez mind benne van a használattal arányban álló dijban.   Nem kell matematikusnak lenni ahhoz, hogy kiszámolja az ember, ha hetente csak két és fél órára van szüksége autóra, mennyivel gazdaságosabb használni ezt a fajta járművet összehasonlitva a nagy beruházást igénylő saját kocsival,  amit feltörhetnek, ellophatnak, összetörhetnek és még a galambok is bemocskolhatják miközben a tulajdonos párnái közé bújva alszik és ki tudja miről álmodik.

De hát sokfajta ember él különböző igényekkel.  Vannak, akik nem szeretnek elgyalogolni a sarokig zuhogó esőben vagy térdig érő hóban, hogy beüljenek egy Minibe amiben az előző használó bébijének rosszul feladott pelenkája miatt a dolog szétkenődtek az ülésen.  (ráadássul az ablakot is gondosan bezárták amikor elhagyták a kocsit.  Ezt persze nem az élmény megosztásának céljából tették, hanem mert erre kötelezi őket a vállalattal kötött szerződés. Dehát akkor is.)

És ugye a finnyásak között vannak olyanok is, akiknek megfelelő anyagi forrás is áll rendelkezésükre.  Nomeg nagyon respektálják, hogy a járműgyártás felsőbb régiójába tartozó gépkocsik ablakából nézhetnek bele a vakvilágba. (ha ők nem, hát akkor a feleségeik, szeretőik, tinadzser gyermekeik vagy kutyájuk.  Ők nem tudják vagy nem érdekli őket, amit személyes tapasztalatom, hogy mennyire meg lehet unni a legjobb kocsit is, ha állandóan azt kell vezetni.)

Nohát mindezen tényezők ismeretében a jól fizetett marketinges agytrösztök újabb megoldással huzakodtak elő.  Igy jutottunk el a Porsche névreszoló ajánlatához, amit a postásbácsi elhozott hozzám. Porsche nem az első ebben az újszerű értékesitési formával, pl. a Cadillec és a Volvo már megelőzte az USA-ban.  Miról is van szó?

Ne ajánljunk a fogyasztónak kocsit megvásárlásra.  Ne kölcsönözzünk neki semmit.  Iratkozzék fel a kedves fogyasztó hozzánk és egy általános havi dijjért olyan kocsit vezethet választékunkból amilyet akar, annyi ideig ameddig akarja, akkor cserélheti le másikra, amikor akarja.  Az épp kivánatos kocsit vállalatunk szakembere szállitja házához és viszi el a megunt kocsit, nem kell bajlodni biztositással, járműfentartással, olajcserével, gumicserével, stb., stb., és még az se baj, ha egy pajkos gyerek a biciklijét nekitámasztja a kocsinak mély karcot hagyva három karosszéria elemen.  Mindennek utána lesz nézve, csak itt irja alá uram vagy hölgyem.   Van, aki az ilyen ajánlatra könnyen ráharap.  Jogos. 

Mert hát azon már magam is sokat tünődtem, hogy bármilyen kocsit is veszek, az igényeimet teljes mértékben nem elégitheti ki és be jó lenne cserélgetném igény szerint, ha tehetném.  Mert mindennapi szükségleteimhez egy mini autó is elég, de ha kempingezni megyünk akkor a kisbusz sokkal célszerübb, a kert és házfentartáshoz a kisteherautó, kimenni a tavaszi szélben egyet csavarogni egy sportkocsi a jó.  Szállitási és közlekedési problémáim megoldását jelenleg a kocsim tetejére felcsavarozott tetőcsomagtartó csak korlátozott mértékben segiti.

-Megjegyem, amikor diszidens koromban Felső Ausztiában egy faluban éltem, láttam, hogy az osztrák farmernak több különböző jármű állt az udvarában és csak egy rendszámtáblája volt.  Azt arra a járműre rakta, amelyiket épp használnia kellett. Nem tudom ma is igy van e, de jó lenne, ha ez a megoldás máshol is meggyökerezett volna.  De térjünk vissza Kanadába.-

Igy aztán nagy érdeklődéssel estem neki tanulmányozni Porsche ajánlatát az egyet fizet többet kap rendszerről.  A brossúra jelmondata:

Daily commute or weekend driving thrills? Your needs determine the Porsche vehicle you receive. Finally, a concept that satisfies both sides of the brain.

Ismerve Porsche tipusait máris a távoltartás érzése fogott el.  Azonnal nyilvánvaló volt, hogy az ajánlat csak a hiuságomat legyezgeti, esetlegesen felmerülő logisztikai problémáimat nem oldja meg.  No mindegy, akkor is tovább olvasom az ajánlatot, ha már a kezembe került.  A vállalat ezt az „all inclusive vehicle subscription” értékesitési módot  Porsche Passportnak nevezi.   Ajánlatában a választási lehetőség kettős.  Ha a kevésbé költséges, un. Launch csomagot választom, akkor a rendelkezésemre álló kocsik a Cayman S és GTS, a Boxter S és GTS, a Macan S és a Cayenne.  Ha a valamivel költségesebb, un. Accelerate csomag a választásom, akkor vezethetek 911 Carrera S-t es 4S-t, ugyanezek nyithatós tetejű változatát, C Cayman S-t és GTS-t, Boxter S-t és DTS-t, Panamera Cayman S-t és GTS-t, Macan S-t valamint Cayenne-t és ugyanezt S megjelöléssel.     Az előbbi dija havi 3200 kanadai dolcsi, az utóbbié 4200.   Ehhez hozzá kell tenni 13 %-os adót, mert Kanadában gyakorlatilag minden kereskedelmi és nem kereskedelmi jellegű pénzmozgást megterhelik ezzel az adóval, amin aztán megosztozik a federális és provinciáls kormány.  És hogy őszinték legyünk magunkkal, az ajánlat nem is olyan rossz, ha beleszámitjuk, hogy a biztositást is tartalmazza, aminek összege itt az évek során jóval meghaladhatja az új jármű vásárlási árát. 

Egyébként máris döntöttem.  Nem kapcsolódom a Porsche Passport előfizetőinek büszke táborához.

Szemerédy László
Fotó: porschepassport.com