Gépjárművek javítási kalkulációja, értékmeghatározása

Az igazságügyi műszaki szakértői konferenciák már több évtizede megrendezésre kerülnek. Az idei őszi összejövetel október első napjaiban Bánkon volt. A DAT ott elhangzott előadását foglaljuk össze az alábbiakban. Gergely László, a DAT Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója két munkatársával, Markovics Lászlóval és Rácz Péterrel együtt tartottak tájékoztatót a gépjárművek javítási kalkulációival és a járműértékeléssel kapcsolatos újdonságokról.

Az újdonságokat talán azzal lehetne kezdeni – mondta Gergely László igazgató úr –, hogy maga a DAT is még újdonságnak számít Magyarországon. Még nincs két egész éve, mióta hazánkban elkezdte tevékenységét ez a német alapítású, de szinte egész Európában tevékenykedő vállalat. Ha visszatekintünk az elmúlt néhány évtizedre, a javítási kalkulációs piacon történtekre, az állapítható meg, hogy igazi verseny hazánkban nem volt. Kialakult egy stabil, felhasználói oldalról nem túl kedvező állapot.

Jelenleg már eljutottunk addig, hogy ezen a területen a különböző szolgáltatók között is igazi verseny kezd kialakulni. Ugyanebben reménykedünk a közeljövőben a gépjárművek értékelési piacán is.

A DAT TEVÉKENYSÉGÉT MEGALAPOZÓ ADATBÁZIS

Havi rendszeres adatbázis-frissítést végeznek a munkatársak a németországi DAT-központban. Ez nemzetközi vonatkozású, és hatása egész Európára kiterjed. Az autógyárak aktuális, újabb típusainak feldolgozása történik meg, és ezzel párhuzamosan a már korábbi modellek folyamatos adatfrissítése is zajlik. A DAT-programon belül van egy aktuális típuslista, amelyből kiderül, hogy az adott hónapban melyek az újonnan megjelent típusok és melyek a frissítettek. Vannak azonban nem nagy darabszámban gyártott gépkocsik is, mint például a BMW Z8. Szeretnénk, hogy a listában minél előbb ez is megtalálható legyen, de kezdetben ezeknél csak korlátozott terjedelemre van lehetőség. Nem részletezik tehát a megszokott módon az alkatrészeket, mint egy nagy darabszámban értékesített modellnél. Ezeknél alapvetően legrészletesebben a karosszéria külső elemei vannak kidolgozva, hiszen azok sérülnek leggyakrabban a közúti baleseteknél.

A gépjárművek listájában alkalmaznak egy „U” betűs jelölést is, ami azt jelenti, hogy ez jelenleg még fejlesztés alatt áll. Annak érdekében, hogy a felhasználók számára minél előbb elérhető legyen az új modell, egy szűkebb változat elérhetősége egy–két hónappal megelőzi a teljesen kész adatbázis megjelenését. Ilyenkor az egyes alkatrészek már szerepelnek a listában, de egy másik típusábra alapján választhatók ki. A grafika ilyenkor még nincs kész, de az adatbázis már rendelkezésre áll.

KIINDULÓPONT A NÉMETORSZÁGI ADATBÁZIS

Bizonyos esetekben problémaként merült fel, hogy a németországi adatbázison alapuló rendszerben nem szerepelt néhány, Magyarországon népszerűbbnek számító modell, mint például a négyajtós Suzuki Swift. Hasonló volt a helyzet az Opeleknél is. Például a G-Astra 1.4 literes, 16 szelepes motorral szerelt változata nem volt megtalálható, mert azt Németországban nem forgalmazták. Nálunk viszont ezek a modellek voltak a leggyakoribbak.

Ezeket a problémákat az utóbbi években úgy sikerült kiküszöbölni, hogy utólag kerültek be a listába az elmúlt évek alatt lezajlott fejlesztések során. A hazai, jelentősebb darabszámban értékesített modellek így most már teljes mértékben megtalálhatók a DAT-típuslistában. A program használatának nagy előnye az, hogy a keresett modell kiválasztása után felkínálja a részletes szériafelszereltségi listát is, így már csak az extra tartozékokat kell kijelölni. Sok modellnél az alvázszám beírásával online módon lehívható az adott jármű pontos felszereltséglistája a gyártó adatbázisából.

A DAT-PROGRAM EGYEDISÉGE

Amit jelenleg más szolgáltatók nem kínálnak, az az, hogy a magyar adatbázison kívül néhány gombnyomással kiválasztható és alkalmazható más ország adatbázisa is. Kezdetben ez csak néhány szomszédos országra vonatkozott, jelenleg az igényeknek megfelelően valamennyi DAT-ország adatbázisa is rendelkezésre áll. Ez nem csupán egy nyelvi fordítást jelent, hanem a német adatbázis kiválasztásakor a jelenleg aktuális ottani alkatrészárakkal, illetve az ottani fényezőanyag-árakkal számol. Hazánk számára fontos, hogy így a környező országok kalkulációs piacai elérhetővé váltak.

A PROGRAM ÚJ KIEGÉSZÍTŐ LEHETŐSÉGE

A hazai felhasználók kívánságára újabban lehetőséget ad a program a megjegyzések bevitelére is. Így most már tetszőleges megjegyzések fűzhetők a kalkulációhoz. Meg lehet jelölni például az egyéni módosításokat, amelyek vonatkozhatnak a jármű és a gumiabroncsok állapotától függő korrekcióra, vagy esetleg használt, bontott alkatrészek felhasználására.

A KALKULÁCIÓ FORDÍTÁSI LEHETŐSÉGEI

A DAT folyamatosan igazodik a felhasználók igényeihez. Ez például azt is jelenti, hogy a DAT-program lehetőséget ad a kalkulációk különböző nyelvekre történő lefordítására. Ez jelenleg 19 különböző nyelvet érint. Jelenleg már nem akadály, ha a felhasználó valamely külföldi partnerének az adott ország nyelvén akarja átadni a dokumentációt. Ezen túl különböző nyelvjárásokat is felkínál a rendszer. Például 2–2 francia és olasz, továbbá 3 német nyelv változat is kiválasztható. A különböző nyelvekre történő fordítás így tehát rugalmasan, egy-egy kattintással elvégezhető.

FELHASZNÁLÓI IGÉNYEK FIGYELEMBEVÉTELE

Visszajelzések alapján történt egy módosítás a dokumentáció megjelenési formájában. Korábban a grafikus zóna volt előbb és utána következtek az óradíjak. Több felhasználó jelezte, hogy nem ez az általuk megszokott sorrend. Ezt a programozók figyelembe vették, és elvégezték a szükséges módosításokat. A felugró menü lehetőséget ad az egyes ablakok közti közvetlen váltásra.

A JÁRMŰÉRTÉKELÉS MENETE

Ennek az alapja a gépjármű új ára. Ebből kiindulva a piaci tapasztalatok alapján értékcsökkentést alkalmaz a program az alapérték meghatározásához, az eltelt évek függvényében. Ezeket az alábbiakban részletezett korrekciós tényezőkkel módosítják. Bizonyos jellemzőket, körülményeket és az időközben bekövetkezett változásokat pedig különböző levonásokkal lehet figyelembe venni.

Az adatbázisból a gépjármű kiválasztása ügyfélspecifikus módon történhet. Rendelkezésre áll járműfinanszírozási cégek részére kifejlesztett programváltozat, melyet például a lízingcégek tudnak eredményesen használni. Ettől eltérő, más programváltozatot használhatnak például a járműkereskedők, de hamarosan elkészül egy harmadik – szakértői felhasználásra optimalizált – alkalmazás is.

A gépjárművek kikeresése a listából alvázszám alapján is lehetséges. A kiválasztást megkönnyíti a programban alkalmazott fényképes illusztráció. A személygépkocsikon kívül az adatbázisban megtalálhatók a terepjárók és a könnyű áruszállítók is. Ezekből jelenleg 55 gyártmány közül lehet keresni. Transzporterekből 19 gyártmány szerepel jelenleg. Motorkerékpárokból 29 gyártmány található meg az adatbázisban, a nagy tehergépjárművekből pedig 10 különböző gyártó termékei szerepelnek a listában.

AZ ALAPÉRTÉK MEGHATÁROZÁSA

A gépjármű alapértékének a megállapításánál a következő feltételeket veszik figyelembe:

– Az autó sérülésmentes.

– Működése üzembiztos, és megfelel a biztonságos közlekedés feltételeinek.

– Legalább még 12 hónapig érvényes műszaki vizsgával rendelkezik.

A gumiabroncsok állapota – a profilmélység alapján – 50%-os.

KORREKCIÓS TÉNYEZŐK

A gépjármű értékmeghatározásánál az alapértékből kiindulva korrekciós tényezővel vehető figyelembe:

– A jármű futásteljesítménye.

– Az első forgalomba helyezés 
időpontja.

– A gumiabroncsok állapota (az 50%-os profilmélységtől való eltérés mértéke).

– A tulajdonosok számát is korrekciós tényezővel veszik figyelembe. Ennek mértéke például 2 előző tulajdonosnál –3%, 3 tulajdonosnál –5%.

– Értékmódosító hatásúak lehetnek továbbá a gépjármű extra tartozékai és az utólag beszerelt kiegészítők (például, ha a tulajdonos utólag klímaberendezést, vonóhorgot vagy akár HI-FI berendezést szereltet be). Ezeknél az új árból kiindulva a DAT-nál alkalmazott „T1” és „T4” közötti – jellemzően exponenciális – értékvesztési görbéket alkalmazzák. A járművek felszereltsége pontosítható a választható extra lista alapján. Korrekciós tényezővel vehető figyelembe például a metálfényezés.

LEVONÁSOK A KALKULÁLT ÉRTÉKBŐL

Az előzőek figyelembevételével kalkulált járműérték bizonyos tényezők fennállása esetén további levonásokkal is módosulhat. Ilyenek lehetnek például:

– A korábbi baleseti károk miatti értékcsökkentés.

– Hasonló módon levonásokkal vehető figyelembe a különböző részegységek elhasználódása miatt a közeljövőben aktuálissá váló javítások várható költsége.

– A különböző piaci sajátosságok is korrekciókként kerülhetnek be a kalkulációba.

Ehhez hasonló, a gyakorlati életben jól hasznosítható ismereteket szerezhettek meg a konferencia résztvevői. Az előadás-sorozat tavasszal folytatódik.