Így változnak az adók 2015-ben

2015-ben az adórendszer alapjai nem változnak, a személyi jövedelemadó továbbra is egykulcsos, 16 százalékos lesz, a társasági adó pedig – 500 millió forintos adóalapig – 10 százalékos, fölötte 19%. Ugyanakkor több fontos változtatás is jön: adókedvezmény jár a házasságkötés után, folytatódik a munkahelyvédelmi akció, szigorodnak az áfabevallási szabályok, új települési adó lesz bevezethető, népegészségügyi termékadó sújtja majd a szeszes italok nagy részét, és a környezetvédelmi termékdíjat is kiterjesztik.

A béren kívüli juttatások körében a SZÉP-kártya még nagyobb tért nyerhet. Megszűnik a távközlési adó társasági adóból történő leírásának lehetősége, viszont új elem, hogy a cégek az adórendszeren keresztül az egyetemeket és a főiskolákat is támogathatják.

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ

A családokat érintő változás, hogy a házasságkötést adókedvezménnyel fogják ösztönözni. A kedvezmény mértéke két éven át, de legfeljebb a családi kedvezményre való jogosultságig együttesen havi 5 ezer forint, feltéve, hogy a pár legalább egyik tagja első házasságát köti.

A 2014. december 31. után kötendő házasságoknál a párok együttesen havi 31 250 forinttal csökkenthetik adóalapjukat, ami havi 5000 forint adómegtakarítást jelent számukra. Az első házasok adóalap-kedvezményét a házasságkötés hónapját követő hónaptól 24 hónapig, de legfeljebb a gyermekek után járó családi adóalap-kedvezményre való jogosultság hónapjáig lehet érvényesíteni. Az állam így két év alatt összességében 240 ezer forinttal támogatja az új párokat. A kétgyermekes családok kedvezményének fokozatos emelését is ígérik, de ez majd csak 2016-tól lép életbe. Az összevont adóalapot csökkentő családi kedvezmény havi összege tehát számukra változatlanul 62 500 Ft gyermekenként (összesen 125 000 Ft havonta). Mivel ez az összeg az adóalapból vonható le, a befizetendő személyi jövedelemadó gyakorlatilag 20 000 Ft-tal csökkenthető minden hónapban. 3 és több gyermek esetén gyermekenként 206 250 Ft az adóalap kedvezménye (3 gyermek esetén tehát 618 750 Ft), ami az szja-ra vetítve 99 000 Ft megtakarítást jelent egy 3 gyermekes családnak havonta. Ha a többgyermekes családok nem tudják a személyi jövedelemadóból teljes mértékben érvényesíteni a kedvezményüket, a ki nem használt összeggel a gyermeket nevelőket terhelő járulékok is csökkenthetők. A házastársakkal azonos mértékű családi kedvezményt érvényesíthetnek a jövőben a több gyermeket élettársi kapcsolatban nevelők. Módosultak az adóelőleg-nyilatkozatokra vonatkozó szabályok is, a tartós megbízási szerződésben álló személyek nemcsak az adóbevallásban, hanem év közben is érvényesíthetik majd az szja-t vagy az adóalapot csökkentő kedvezményeket, illetve a családi járulékkedvezményt.

AZ ADÓBEVALLÁS ALAPJÁN FOGJÁK SZÁMÍTANI A TÁPPÉNZT

Az adóbevallásban szereplő összes jövedelem alapján számítják január elsejétől a táppénz összegét. Az egészségügyi salátatörvény részeként a parlament elfogadta azt a módosítást, miszerint a táppénz kiszámításánál megszűnik a rendszeres és a nem rendszeres jövedelmek közti különbség, az ellátás alapját az adóbevallásban szereplő összeg fogja képezni.

Ebből következik azonban az is, hogy ha valaki hibás adóbevallást készít, akkor a táppénzt vissza kell majd fizetni az adóhatóságnak, vagy a későbbi táppénzből vagy a gyesből fogják levonni.

CAFETÉRIA

A béren kívüli juttatások kedvezményesen adható teljes összege évi 500 ezer forintról 450 ezer forintra csökken. Cafetériát 2015-ben 200 ezer forintig lényegében változatlan formában, elemekkel és adóterheléssel – azaz 35,7 százalékos közteherrel – lehet nyújtani, a 200 ezer és 450 ezer forint közötti béren kívüli juttatást pedig idén már csak SZÉP-kártyán lehet a ma ismert adóteher mellett adni. 450 ezer forint felett több mint 51 százalékos lesz az adóteher.

Az iskolaszövetkezeteken keresztül foglalkoztatott diákoknak a munkáltató ugyanolyan adózási feltételek mellett biztosíthat juttatásokat mint a munkavállalóinak, így részükre béren kívüli juttatásokat is adhat.

A jövő évtől a lakás akadálymentesítéséhez is adómentesen adhat a munkáltató támogatást, továbbá nem kell kamatjövedelemből származó jövedelmet megállapítani, ha ilyen célból nyújt hitelt a munkavállalónak.

CÉGEK, TÁRSASÁGI ADÓ

Több ponton is változik a társaságok adózása 2015-től, többek között szigorodnak az elhatárolt veszteség felhasználásának szabályai, és társaságiadó-alap kedvezményt lehet igénybe venni a felsőoktatási intézmények támogatása esetén is.

Veszteségelhatárolás

A 2015-ben kezdődő és az azt követő adóévekben keletkező veszteségeket csak a keletkezés évét követő 5 adóévben lehet felhasználni, a 2014-ben kezdődő adóév utolsó napjáig keletkezetteket pedig legkésőbb a 2025. december 31-ét magában foglaló adóévben lehet az adózás előtti eredmény csökkentéseként érvényesíteni.

Nyereségminimum

A nyereségminimum számítása során a későbbiekben már nem szabad figyelembe venni csökkentő tételként sem az ELÁBÉ, sem a közvetített szolgáltatás értékét. Vagyis a teljes árbevétel 2%-a után kell megfizetni a társasági adót.

Kedvezmények

A társasági adóban 2015-től adófizetési kötelezettségük kedvezményezett célra történő felajánlásáról rendelkezhetnek összesen az adóévre fizetendő adó 80 százalékáig. Kedvezményezett célnak a filmalkotások, előadó-művészeti szervezetek, valamint a látvány-csapatsportok támogatása minősül. Sporttámogatás esetén a felajánlott összeg 12,5 százaléka kiegészítő sportfejlesztési támogatásnak minősül, amelyért cserébe az adózó szponzorációra jogosult, továbbá a felajánlott összeg 1 százaléka hatósági díjként az ellenőrző szervezetet illeti meg. Az adójóváírás mértéke az adóelőlegből és az adóelőleg-kiegészítésből felajánlott – sporttámogatás esetén a kiegészítő támogatással és az 1 százalékos hatósági díjjal csökkentett – összeg, de legfeljebb a fizetendő adó 80 százalékának a 7,5 százaléka.

Társaságiadó-alap kedvezményt lehet igénybe venni a felsőoktatási intézmények megállapodás alapján történő támogatása esetén is. A támogató az alapítóval vagy fenntartóval kötött felsőoktatási támogatási megállapodás keretében legalább öt évig támogatja a felsőoktatási intézményt ingyenes juttatás formájában, és a támogatás adóévében a megállapodás alapján kifizetett összeg 50 százalékáig csökkentheti a társaságiadó-alapját, legfeljebb az adózás előtti eredmény összegéig. A kedvezményt a 2014-ben kötött felsőoktatási támogatási megállapodások esetében már a 2014. évi adókötelezettségre alkalmazni lehet.

Drágul a telefon

Megszűnik a távközlési adó társasági adóból történő levonásának a lehetősége, azaz összességében többe kerül majd a telefonálás és az sms-, illetve az mms-küldés a vállalatoknak.

Kapcsolt vállalkozás

További változás, hogy 2015-től kapcsolt vállalkozási viszonynak minősül az is, ha az adózó és más személy között az ügyvezetés egyezőségére tekintettel az üzleti és pénzügyi politikára vonatkozó döntő befolyásgyakorlás érvényesül.

Adminisztráció

A kisadózók tételes adóját (Kata) és a kisvállalkozói adót (KIVA) választók jövőre egy kicsit fellélegezhetnek: a kisadózóknál (Kata) eltörölték a vállalkozás szünetelésére vonatkozó havi bejelentési kötelezettséget, illetve lazítottak a megszűnéskori szabályokon is. A kisvállalati adót (KIVA) választók körében pedig nagy könnyebbséget jelent majd az, hogy megszüntették az adóelőleg megállapításának, bevallásának és megfizetésének havi kötelezettségét, így már minden adózó egységesen, negyedévente tesz majd eleget ezeknek az előírásoknak.

A papír alapú kiküldetési rendelvények mellett a jövőben azok a digitálisan kiállított kiküldetési rendelvények is megfelelőek lesznek, amelyek a törvény által előírt adatokat tartalmazzák, és a jogszabálynak megfelelő zárt rendszerben állították elő és őrizték meg.

ÁFA, ELLENŐRZÉS

Szigorodnak az áfabevallási szabályok is, így havi áfabevallási kötelezettsége lesz az újonnan alakult vállalkozásoknak.

Emellett bizonyos árbevételi szint felett megszüntetik az éves áfabevallás lehetőségét, helyette gyakoribb, negyedéves bevallást kell majd készíteni. Mindkét intézkedés célja, hogy már év közben ki lehessen szűrni a visszaéléseket.

A gazdaság fehérítésével összhangban a jelenlegi 2 millióról 1 millió forintra csökkentik a tételes áfaadat-szolgáltatás összeghatárát. Utóbbit a láncolatos áfacsalások visszaszorításával indokolta a kabinet. A tételes áfaösszesítő határának 1 millió forintra való csökkentése azt jelenti, hogy 3 millió 703 ezer 703 forint felett minden vásárolt és értékesített termék után számlával kell elszámolni az adóhatóság felé. Az intézkedés a nonprofit szervezetek, a költségvetési szervek, illetve az egyéni és társas vállalkozások számára több munkát jelent, a NAV viszont könnyebben tudja majd ellenőrizni az adófizetést.

Az adóhatóságnak emellett lehetősége lesz, hogy megkeresésre adatot kapjon az internetes vásárlások forgalmi adatairól telekommunikációs cégektől.

Online szolgáltatások 27%-os áfával

2015-től már nem éri meg az elektronikus szolgáltatást nyújtó vállalatoknak alacsony áfakulcsot biztosító uniós országba költözniük, hiszen januártól a B2C tranzakciók után is az igénybe vevő lakóhelyén érvényes forgalmi adót kell majd megfizetniük. Ezzel megvalósul az az alapelv, hogy az áfának mint fogyasztási adónak abban az országban kell bevételt képeznie, ahol az árucikket vagy szolgáltatást igénybe vették.

A változás nem érinti a termékértékesítést, ahol csak a megrendelés történik elektronikusan, illetve – a távközlési, műsor- és elektronikus szolgáltatásokon kívüli – összes egyéb szolgáltatást sem. A törvény hatálya alá esik ugyanakkor a szoftver rendelkezésre bocsátása és frissítése, az elektronikus tárhely biztosítása, a honlap hostingja és üzemeltetése, az adatbázis elérhetővé tétele, valamint a távoktatás, a zene, film vagy játék rendelkezésre bocsátása, illetve a politikai, kulturális, művészeti, sport- és szórakoztatási célú médiaszolgáltatás.

Ezeken kívül változatlan marad a szabályozás eseményekre szóló belépőjegy, illetve az „online foglalt” tárgyi jellegű szolgáltatások, például szálláshely vagy étterem foglalásakor, ezek ugyanis továbbra is az esemény helyén, illetve a szálláshely, étterem földrajzi helye szerinti országban adóznak.

Munkaerő-kölcsönzés

Az év elejétől a munkaerő-kölcsönzésre is a fordított áfafizetés szabályai vonatkoznak, azaz a munkaerőt kölcsönzőnek kell közvetlenül megfizetnie a közterheket. Az intézkedéstől az ágazat kifehéredését és 30–35 milliárd forintos többletbevételt remél a kormány.

Pénztárgép

Szigorodik a pénztárgép használatára vonatkozó szabályozás. Január 1-jétől minden, pénztárgép használatára kötelezett vállalkozás, aki bizonylatadási kötelezettségét online pénztárgépes nyugtaadás helyett számla kibocsátásával teljesíti, köteles a kibocsátott számlákról havonta, elektronikusan adatot szolgáltatni az adóhatóságnak. Az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása, illetve késedelmes teljesítése az adózás rendjéről szóló törvény szerinti mulasztási bírság(ok) kiszabását vonhatja maga után, ez magánszemélynél 200 ezer, társaságoknál pedig 500 ezer forint összegig terjedhet. Mindemellett az online felügyelet fokozatos bevezetése is a végső határidőhöz közeledik, azaz utolsó lépésként 2014 végéig azoknak az adóalanyoknak is le kellett cserélniük hagyományos pénztárgépüket, amelyek pénztárgép használatára egyébként nem kötelezettek.

KÜLÖNADÓK

A különadók maradnak, de lesznek változások.

Nagyobb mozgástér a településeknek

Bővül a települési önkormányzatok adómegállapítási mozgástere, 2015. január 1-jével az önkormányzatok – a kieső központi támogatások fedezésére – tulajdonképpen bármilyen vagyontárgy után települési adót vethetnének ki abban az esetben, ha az nem képezi törvényben már korábban szabályozott közteher tárgyát. Az adó alanya nem lehet szervezet vagy vállalkozás, ami azt jelenti, hogy végső soron a lakosság fogja megfizetni a normatív támogatások csökkentésének és az illetékbevételek elvonásának az árát.

A grémiumok már most kreatívnak bizonyultak – a működésüket és a fejlesztéseiket finanszírozható – új források tekintetében: az eddigi sajtóértesülések szerint a földeket, a traktorokat, a pótkocsikat, a garázsokat, a magas építményeket, a kiadott lakásokat is adóztatnák. Az említett vagyonelemek megadóztatása nem minden esetben jelenti automatikusan új adónem bevezetését: a garázsokra az építményadót, a lakásokra a kommunális adót terjesztenék ki.

HIPA

Mentesülnek a helyi iparűzési adó alól azok a szövetkezetek, amelyeknek a nettó árbevétele legalább 95 százalékban a tagjainak történő értékesítésből vagy tagjai termékeinek értékesítéséből származik.

Az alkohol

Jogharmonizációs kötelezettségek miatt módosul a bérfőzés és a magán-pálinkafőzés szabályozása. A jelenlegi 200-ról 50 literre csökken a magánfőzésben előállítható párlat mennyisége, a magánfőzéshez kapcsolódó kedvezmények pedig csak a gyümölcstermesztő magánszemélyekre vonatkoznak. A bérfőzés jövedékiadó-mértéke az alkoholtermékek normál adómértékének 50 százalékára változik – az eddigi adómentesség helyett –, vagyis egy liter 50 százalékos alkoholtartalmú párlat esetében 1670 forint jövedéki adót kell fizetni. A magánfőzésben előállított párlat után a magánfőzőnek ez évtől évi 1000 forint átalányadót kell fizetnie. A magánfőzésre beszedett adóbevételek a magánfőző lakhelye szerinti önkormányzatot illetik meg.

2015. január 1-jétől egy új termékkör, az alkoholos italok után is népegészségügyi termékadót kell majd fizetni, a pálinka és az adalékanyagot nem tartalmazó, legalább 7-fajta gyógynövény felhasználásával készült szeszes italok kivételével. Kikerülnek ugyanakkor a termékadó-köteles cukrozott termékek köréből azok, amelyek méztartalma legalább 20 százalék, cukortartalma ugyanakkor nem haladja meg a 40 százalékot.

Termékdíj

A környezetvédelmi termékdíjjal sújtott termékek köre kiegészül bizonyos műanyag és vegyipari termékekkel – például a művirággal és tisztálkodási, szépségápolási cikkekkel –, valamint az irodai papírral. Az irodai papír definíciója: „információ hordozására alkalmas író, nyomtató vagy fénymásoló papír, amely további megmunkálás nélkül alkalmas írásra, nyomtatásra vagy fénymásolásra.” Ide tartoznak a papírból készült olyan termékek is, mint például a jegyzettömb, mappa és hasonlók, kivéve a reklámhordozónak minősülő termékeket (kiküszöbölve azok duplán történő adóztatását). Ugyanakkor a kézműves termékeket előállító mikrovállalkozások és kistermelők árui kikerülnek a termékdíj hatálya alól.

MUNKANAPOK

Kettővel több hosszú hétvége lesz 2015-ben mint tavaly volt, de csak három szombat lesz munkanap az új évben, ilyen szempontból szerencsés év elé nézünk. Kismértékben idén is nő a minimálbér.

Az átlagosnál több hosszú hétvége lesz az új évben, hiszen a munkaszüneti napokkal járó ünnepek és emléknapok közül csak március 15. és november 1. esik vasárnapra. Augusztus 20-a csütörtökre esik, a pénteki pihenőnapot pedig az augusztus 8-ai szombaton kell majd ledolgozni. December 24. csütörtökre esik, így a szentestéért járó pihenőnapot kell ledolgozni a december 12-i szombaton.

Ünnepnapok, munkaszüneti-napok, munkanap áthelyezések

2015. január 1. csütörtök újév

2015. január 2. péntek, pihenőnap (hosszú hétvége)

2015. január 10. szombat munkanap, január 2. ledolgozása

2015. március 15. vasárnapra esik

2015. április 6. hétfő, húsvéthétfő (hosszú hétvége)

2015. május 1. péntek, a munka ünnepe (hosszú hétvége)

2015. május 25. hétfő, pünkösdhétfő (hosszú hétvége)

2015. augusztus 8. szombat munkanap (aug. 21. ledolgozása)

2015. augusztus 20. csütörtök (nemzeti ünnep)

2015. augusztus 21. péntek (pihenőnap, augusztus 8. szombaton kell ledolgozni, hosszú hétvége)

2015. október 23. péntek (hosszú hétvége), az 1956-os forradalom évfordulója

2015. november 1., Mindenszentek vasárnapra esik

2015. december 12. szombat munkanap (december 24. ledolgozása)

2015. december 24. csütörtök, szent­este, pihenőnap (december 12-én kell ledolgozni)

2015. december 25. péntek, karácsony

2015. december 26. szombat, karácsony másnapja

105 EZER FORINTRA NŐ A MINIMÁLBÉR

2015-ben is növekszik, 105 ezer forint a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3–4 százalék.

Az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege a jelenlegi 6810 forintról 6930 forintra nő, napi összege pedig 231 forintra.