Bosch-kutatás

A magyarországi autózási és autószerviz-használati szokásokat feltáró idei kutatás rávilágított, hogy még mindig a benzines autók vannak túlsúlyban Magyarországon. A magyarországi kocsik 85 százaléka benzines, 15 százaléka pedig dízel hajtású, míg a gázüzemű, hibrid vagy egyéb meghajtású autók aránya statisztikailag még nem kimutatható a friss adatok szerint. 2010-hez és 2012-höz képest sem a benzines, sem a dízeles autók aránya nem változott jelentősen. A kutatási eredményekből a magyar lakosság autójavíttatási szokásairól is sokat megtudhatunk.

A megkérdezettek 68 százaléka kisebb, márkafüggetlen autószerelő műhelyben javíttatja gépjárművét. Ez gyakorlatilag megegyezik a 2012-es adattal, vagyis láthatóan tartós piaci átrendeződésről van szó. 2008 és 2012 között – a márkaszervizek rovására – dinamikusan emelkedett a független műhelyek népszerűsége (2010: 61 százalék, 2012: 67 százalék). Az adatok tanúsága szerint a kisebb műhelyek használata az autó 5 éves kora után válik széles körben elterjedtté, és lényegesen gyakoribb vidéken, mint Budapesten.

A márkaszervizek választása 2008, vagyis a válság kezdete óta drasztikusan visszaesett: átlagosan az ügyfeleik közel felét elveszítették. A legújabb adatok szerint a magyar autósoknak 12 százaléka viszi a garanciaidőn túl is márkaszervizbe kocsiját. Ez kissé alatta marad a 2012-es adatnak, és jelentős esés a válság előtti állapothoz képest, amikor még minden ötödik autós – a garanciaidő lejárta után is – a márkaszervizt kereste fel, ha problémája akadt a kocsijával. Érthető módon a márkaszervizek használata a legfiatalabb autók javíttatása, karbantartása esetében a leginkább jellemző: a legfeljebb 5 éves autóval rendelkezők csaknem harmada – 29 százaléka – a márkaszervizbe viszi autóját akkor is, ha már nincs rá garancia. A saját kezűleg végzett, otthoni autójavítás sem szűnt még meg teljesen. Minél idősebb egy autó, annál valószínűbb, hogy tulajdonosa házilag próbálja megszerelni, de ha szakemberre van szükség, akkor is inkább a kis műhelyek jönnek szóba. A 11–20 év közötti autók 8, a több mint 20 éves járgányoknak pedig 20 százalékát próbálják tulajdonosaik maguk megjavítani. Az új autóknál az ilyen javítás aránya már elhanyagolható.

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet a Robert Bosch Kft. megbízásából idén is elkészítette a magyarországi lakosság autóparkját, autóhasználati, valamint autójavíttatási szokásait feltérképező felmérését. Az eredmények értékét növeli, hogy a felmérést 2008 óta kétévente elkészítik, így nyomon követhetők a magyar gépkocsiparkkal, autójavíttatási szokásokkal kapcsolatos tendenciák. A 2014-es adatgyűjtés 924 olyan háztartásra terjedt ki, amelyben használtak autót. A minta nem, életkor, iskolai végzettség és lakóhely szempontjából reprezentatív a 18 éven felüli autóval rendelkező lakosságra.