A TRW felvásárlását tervezi a ZF

A figyelem középpontjába került a ZF Friedrichshafen AG, azzal, hogy felvásárlási ajánlatot tett a TRW Automotive Holdings Corp.-ra. A TRW megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy ez csak egy előzetes ajánlat volt. Ha létrejön az üzlet, akkor ezzel a második legnagyobb autóipari beszállító jönne létre a bevételek alapján, és a legnagyobb felvásárlás, a VDO Automotive 2007-es Continental általi felvásárlása óta.

A ZF 11 és 12 milliárd dollár közé becsüli a TRW értékét, miután betekintést kapott a vállalat pénzügyeibe. A TRW nem tervez változtatni a stratégiáján vagy az üzleti tervén. Határidőket sem tűztek ki a tranzakció létrejöttére. További információt nem közöltek, de egy név nélkül nyilatkozó forrás szerint a tárgyalások sokkal előrehaladottabb állapotban vannak, mint ahogy azt a két vállalat kommunikálja.

A hírre a New York-i tőzsdén történelmi csúcsra emelkedtek a TRW-részvények árai. Elemzők szerint a részletek tárgyalása és a megegyezés több hónapos folyamat eredménye lesz. A két cég együttesen 36,5 millió dollár bevételt könyvelhetett el, ez a második legtöbb a Robert Bosch cégcsoport után. A TRW jelenleg a 11. a legnagyobb beszállítók listáján, a ZF pedig a 9. A ZF-nek ez lenne a valaha volt legnagyobb felvásárlása, így egy súlycsoportba kerülne például a Continental AG-vel. Az üzlet után a ZF-nek mindene meglenne házon belül egy teljesen automatizált jármű létrehozásához. A cég fő profilja a kormányművek, tengelykapcsolók, tengelyek és sebességváltók fejlesztése, gyártása. Egyik legújabb fejlesztésük a kilencsebességes váltó, amit már alkalmaznak a Jeep Cherokee-ban és a Chrysler 200-ban. Ehhez szereznék meg a TRW főleg biztonságtechnikai fejlesztéseit, termékeit. 2020-ra a vezetőtámogató rendszerek piacán ötszörös növekedést várnak. A ZF jól ismert cég Európában, tulajdonosa a Zeppelin Foundation, amit Ferdinand von Zeppelin léghajózási úttörő alapított 1908-ban. Bevételük több mint fele Nyugat-Európából származik.

A TRW cég gyökereit egészen 1901-ig lehet visszavezetni. A korai időkben gyártottak fakereket a Ford T-modellhez, de az első kétrészes szelep az ő nevükhöz fűződik. A TRW rövidítés 1958-ban jött létre, miután a Thompson Products beleolvadt a Ramo-Wooldridge cégbe. 2004-ben lépett a tőzsdére a cég. A Fortune magazin 500-as listáján 2011-ben a 161. volt. Napjainkban több mint 60 000 alkalmazottja van, és több mint 40 gyártónak szállítanak.