Skoda Múzeum

Ha Prágába látogatunk, menjünk több napra, hiszen a város kultúrájának, gasztronómiájának, hangulatának élvezete mellett szinte bűn lenne kihagyni a prágai nemzeti technikai múzeum (www.ntm.cz) rendkívül gazdag járműkiállítását. A múzeum a várnegyedtől, a Hradzsintól, sétával érhető el.

Látogatásunknak idén tavasszal apropót adhat, hogy itt április 27-ig van nyitva a „Prága” személygépkocsik történetét feldolgozó tárlat. Utána el ne mulasszuk az ugyancsak Prágában található Kbely repülőmúzeumot megtekinteni a Mladaboleslavská utcában, amely már átvezet minket Mladá Boleslavba, a Škoda Múzeumba. A távolság, ha autópályán megyünk, alig több, mint 60 km. Még egy látványosságról el ne feledkezzek, ne hagyjuk ki a Cseh Hadtörténeti Múzeum kihelyezett parkját Lešanyban, Prágától délre mintegy 30 kilométerre. Itt találjuk Európa egyik legnagyobb harckocsimúzeumát. A tankok mellett szép gyűjtemény van még katonai személy- és teherautókból, lövegekből és egyéb harcijárművekből, továbbá külön említést érdemel a tankcsata szimulációs hangár. A tankmúzeum azonban csak nyáron van nyitva.


Škoda – Hispano Suiza (1928). A Skoda Plzen 1924-ben kapta meg a limuzin gyártásának licencét, és 1926–1929 között gyártották. A motor a Hispano Suiza repülőgépmotor, 6 henger, 6654 cm3, 100 LE. Az autó maximális sebessége 140 km/h volt. Mindösszesen 100 darab készült, az elsőt a csehszlovák államelnök, T. G. Masaryk kapta


A veteránautó-rajongók egyik nagy kedvence a Škoda Felicia. 1959 és 1964 között a Škoda mintegy 15 ezer darabot gyártott ebből a modelljéből, amelynek vászontetős változatához keménytetőt is rendelhettek vásárlói. Ma a Felicia igen keresett a gyűjtők körében, ára az elmúlt években intenzíven nőtt. Az autó saját tömege mindössze 930 kg, végsebessége pedig 130 km/h. Orrában 1089 köbcentiméteres, 50 lóerős benzinmotor dolgozik.


Škoda Popular 995 „Liduška” type 937 (1939)
Az első Skoda Popular 1931-ben készült, számos műszaki újdonsága közül kiemelendő könnyűszerkezetes építésmódja. Népautónak szánták. A képen látható Liduška a legkisebb és legszerényebb felszereltségű modell, mely 1939–1949 között 1500 példányban készült.

A Mladá Boleslavban a Škoda Múzeumot a városban, a gyár területén, a vállalat egyik legrégebbi épületében találjuk. A múzeum 2012-ben teljes körű modernizáción esett át, s azóta új fényben ragyog. A múzeum komplex intézmény, a múzeumi kiállítási terek mellett restaurátorműhely és annak demonstrációs részlege, nagy előadóterem, mozisarok mellett időszakos kiállításoknak és a muzeológusok irodáinak is otthont ad. A házban lévő dokumentációs központ (Corporate Historical Archives) a kutatók előtt nyitva áll, az eredeti dokumentumokról másolatok igényelhetőek. Étterem és múzeumshop várja a látogatás végén az érdeklődőket.


Škoda Popular type 906 (1936). A nagyon népszerű kis sportkocsit 1934–1937 között gyártották. Négyhengerű motorja 22 LE-t teljesített, végsebessége 85 km/h volt. Csomagtérajtójának felnyitásával további két szükségülés is rendelkezésre állt.


Ez az 1971-ben készült koncepció-modell szintén Škoda, pontosabban Škoda Super Sport Typ 724. Eredetileg fehér színű volt, de az 1981-es Vámpír négy keréken című csehszlovák film kedvéért feketére festették.


A gyári restaurátorműhely bemutatóterme. A kiállított autók itt bizony gyakran cserélődnek.

A múzeum honlapja (http://museum.Škoda-auto.com) segít megismerni a múzeumot, a látogatást tervezőknek pedig jó tájékoztatást nyújt a nyitva tartásról és a belépődíjakról.

A kiállítás gazdag a Laurint&Klement motorkerékpárokból, prototípus és kissorozatú autómodellekből, a korai idők exkluzív luxusjárműveiből, autósport-legendákból. A restaurátorműhely demonstrációs részlegében éppen felújítás alatt álló, félkész járművek állnak, a kiállítás tárlóiban pedig a felújítás technológiai lépésein sorra átvitt alkatrészeket és eredeti dokumentumokat tekintheti meg a látogató, rendkívül igényes interpretációban. A kiállítás természetesen a jól ismert modelleket állítja a középpontba, a Škoda Populartól kezdve az Octavián át, fő helyre téve a Feliciát, egészen napjaink nagy sikerű típusáig.


A Škoda USA-importőre Csehszlovákiába, a gyárba küldte az USA 1957. évi szépségkirálynőjét, hogy reklámfotókat készítsenek a Skoda Felicia amerikai piaci bevezetéséhez. Nem várt eredményt értek el, 15 ezer komoly vevői érdeklődőt tartottak számon, de a gyár mindössze 408 autót tudott csekély gyártási kapacitása miatt leszállítani. A hajdani szépségkirálynőt a gyár 2012-ben meghívta, hogy a megújított múzeum avatóján vegyen részt. A ma már idős hölgy eleget is tett a meghívásnak.


Škoda 130 LR Typ 745 (1984) Az 1289 cm3 lökettérfogatú motor 130 LE-t adott le, maximális sebessége 220 km/h. Számos EB-rali győzelme ellenére népszerűsége nem vetekedett a 130 RS Type 735 modellével. Az RS-t, „a kelet Porsche”-ját 1975 és 1980 között mintegy 200 példányban gyártották.

Érdekes végignézni a motorok, váltók fejlődéstörténetét bemutató tárlókat is. A Škoda gyárhoz számos motor- és autótechnikai szabadalom fűződik, a technológiai, öntészeti eljárásoktól kezdve, a mai downsizing kezdeti megoldásáig, így például egy korai 3 hengerű motorig.

Hozzánk, magyarokhoz igen közel áll a múzeum, mert benne nagyon sok a személyes ismerős…