Megszüntette kiskereskedelmi értékesítését az Inter Cars Hungária Kft.

2013. október 1-jétől nincs kiskereskedelmi értékesítés az Inter Cars Hungária Kft. telephelyein. Az új cégvezetésnek ez volt az egyik legelső intézkedése. Ettől kezdődően a legalapvetőbb alkatrészeket sem értékesítik a lakosság felé, beleértve akár az akkumulátorokat vagy az ablaktörlő lapátokat.

Nagy jelentőségű ez a döntés, mert ez egy üzenet az autójavító társadalomnak. Az Inter Cars nem kíván beállni azok sorába, akik mindent feláldoznak a forgalom növelése érdekében. A cég legfontosabb ügyfelei az autójavítók és az autósboltok, akiknek ezzel a lépéssel kívánja biztosítani a megélhetésükhöz szükséges árrést. Legfőbb célja, hogy partnereiket úgy szolgálja ki, ahogy egy európai nagyvállalattól elvárható.

A fenti hír azért is figyelmre méltó, mert szerintük ma Magyarországon a forgalom növelésének érdeke háttérbe szorítja a korrekt szakmaiságot. Ez nem azt jelenti, hogy a forgalom és a nyereség nem fontos a társaság számára, de a képviselt szakmával szemben is van felelőssége minden forgalmazónak. Az autóalkatrész-kereskedelmet és az autójavítást egyaránt átláthatóvá kell tenni, ezért nem helyes az, hogy bárki nagy kedvezménnyel juthat minden ellenőrzés nélkül autóalkatrészhez. Nem lehet tudni, hogy ki és milyen szakértelemmel, milyen eszközökkel építi be az adott alkatrészt az autókba.

Magyarországon nemcsak a futballhoz, de az autójavításhoz is ért mindenki, vagy legalábbis sokan azt hiszik! A korszerű gépjárműveket nem lehet otthon, sufniban javítani. A gépkocsi-tulajdonosokat sokan hitegetik azzal, hogy „a szerviz drága”, „ezt meg tudom oldani neked okosba”, és sajnos sokan belemennek ebbe a zsákutcába, majd ez az autó velünk jön szembe az úton! A statisztikák szerint egyre nő a balesetek száma. Biztos, hogy ez minden esetben az autóvezető hibája?

Most minden egyes legális, tisztességes autójavítóra és kereskedőre szükség van! Az egyéni érdeket háttérbe kellene szorítani!

Az Inter Cars Hungária megtette az első lépést, hogy az autójavító társadalommal összefogva, megalapozza a korrekt, felelősségteljes együttműködést a saját és a szakma jövőjéért!