Tovább csökkentek az új autó forgalomba helyezések Európában, 2013 első félévében

A JATO Dynamics legfrissebb időszakos elemzése szerint az európai új autó forgalomba helyezések tovább estek júniusban, ezzel 6,7%-kal kevesebb új autó került Európa útjaira, mint 2012 első félévében.

A JATO főbb megállapításai a következők:

– Az európai új autó piac 6,7%-os visszaesést mutat az első félévben 2012 azonos időszakához képest, júniusban a visszaesés 6,3%.

– Az „Európai nagy 5”-ből Spanyolországban valamelyest növekedtek a számok júniusban, az első féléves eredményeket tekintve pedig Nagy-Britannia jelentős növekedést tudhat magáénak.

– A top-10 márka közül a Mercedes az egyetlen, mely mind havi, mind féléves viszonylatban növekedéssel büszkélkedhet.

2013 első félévén túl a teljes európai piac még mindig krízisben van, 6,7%-kal elmaradva a tavalyi év azonos időszakának új autó forgalomba helyezési számaitól. Az elmúlt hat hónapban 464 204 db-al kevesebb új autó fogyott Európában mint tavaly, ezzel összesen 6 458 200 db új autó talált gazdára a félévben.

A továbbra is csökkenő tendenciát mutató piacok közül Cipruson volt a legnagyobb az első féléves százalékos visszaesés, összesen 45,6%. Németország pedig számszerűleg érte el az első helyet a csökkenés terén, ahol ugyanis 131 771 db-al, 8,1%-kal kevesebb új autó lelt gazdára, mint a tavalyi év első félévében.

Dánia és Nagy-Britannia büszkélkedhet a legnagyobb fokú volumennövekedéssel az idei év első félévében a tavalyi év első hat hónapjához képest, a 9,1%, illetve 10%-os piaci növekedésükkel; bár kettejük közül inkább csak Nagy-Britannia 105 943 darabos számszerű növekedése igazán jelentős, a piacok méretbeli különbsége miatt.

Hasonlóan a teljes féléves sikerekhez, Nagy-Britannia érte el a legnagyobb havi növekedést is júniusban, mikor is 25 443 db-al, 13,4%-kal több új autó került a brit utakra, mint tavaly júniusban. A legnagyobb változást pedig a holland piac tudhatja magáénak, bár negatív irányban, ott ugyanis 40 682 db-al, 53,4%-kal kevesebb autó fogyott idén júniusban, mint 2012-ben ilyenkor.

Írországban pedig úgy tűnik, inkább kivárják a kuncsaftok az ország első, évközi rendszámtáblacseréjét, ami miatt 73,7%-kal kevesebben vettek új autót idén júniusban, mint tavaly ilyenkor.

Spanyolországban 0,6%-os növekedés volt júniusban tavalyhoz képest, ami a piac stabilizálódására utalhat, bár a teljes féléves forgalomba helyezési számaik még mindig 4,2%-kal elmaradnak a tavalyi év azonos időszakához képest.

A 10 legsikeresebb európai márka közül csak a Mercedesnek sikerült mind havi, mind pedig teljes féléves szinten növelni az új autó eladási darabszámait. A német márka 2,1%-ot javított a féléves eladási darabszámain a tavalyi első 6 hónaphoz képest, idén júniusban pedig 0,9%-kal múlta felül a 2012 júniusi forgalomba helyezési számait.

A top 10-es listából júniusban a Mercedes mellett csak a Fordnak sikerült felülmúlnia a 2012 júniusi darabszámait. 7%-os növekedéssel büszkélkedhetnek havi szinten. A többi márka, a piacvezető Volkswagent is beleértve, mind darabszámcsökkenésről számoltak be.

A top 10-es ligán kívül a Dacia mutatott erősebb százalékos emelkedést. Havi szinten 12,7%-ot, a félévben pedig 17,2%-kal múlták felül a 2012-es darabszámaikat. A SEAT szintén szépen szerepelt; 9,9%-os júniusi, 9,4%-os féléves emelkedéssel. A Jaguar 11,6%-ot javított júniusban, 15%-ot pedig a tavalyi év első féléves darabszámaihoz képest. A Mazda, a Honda és a Land Rover is több autót adott el idén az első félévben, mint tavaly.

Az európai top 10-es modell listából 3 modell számai is növekedést mutattak az idén a tavalyi első félévhez képest; a Renault Clio, a Peugeot 208 és a BMW 3-as széria. Ugyanezeknek a modelleknek, plusz a Ford Focusnak (+1,6%) és a Volkswagen Golfnak (+2,8%) sikerült növekedést elkönyvelni júniusban. A Golf továbbra is Európa „bestseller”-e.

A top 10-es modell listán kívül az Audi örülhet az új A3-as sikerének, mely júniusban 24,7%-kal fogyott jobban mint tavaly, és 14,3%-kal teljesítette túl a tavalyi első félév eladási számait. A Dacia Sandero szintén szépen szerepelt az idén a bevezetése óta; 80,2%-os a növekedése havi szinten, 45,6% pedig az első hat hónapokat összehasonlítva. Az egyik legnagyobb növekedést viszont a Mercedes A-osztály érte el az új bevezetéssel. 157,1%-os júniusi és 96,4%-os féléves növekedéssel a tavalyi azonos időszakokhoz képest.

Gareth Hession, a JATO kutatásért felelős alelnöke a következőképpen kommentálta az európai piac állapotát: „Lesújtó látni az európai piacok általános, 7%-os visszaesését 2012-höz képest. Talán van egy enyhe reménysugár a fejlődésre; Nagy-Britannia és Dánia piacemelkedése bizakodásra ad okot, a Dacia továbbra is ígéretesen halad előre, a Mercedes pedig nagyon szépen muzsikál az új A osztállyal.”

További információért látogassa meg a www.jato.com oldalt, vagy küldjön nekünk e-mailt: a jatoteam@firstlightpr.com e-mail címre.