CES 2025, a tudatformáló
Vagyunk páran az idősebb korosztályból, akik messziről még figyelik az automobil-technika -alakulását, igyekeznek utánaolvasni, próbálják megérteni. Meglehetősen reménytelen vállalkozás ez. Már megvan az 10–15 éve, hogy az autó négy keréken futó szoftver, de nehezen barátkozunk azzal a ténnyel, kezünkben egy 13-as villáskulcs, hogy a hardver már csak „futókörnyezet” – a szoftveré a főszerep.
Az évenkénti CES kiállítás Las Vegasban a jövő technológiájának világszínpada. Az autózás, a mobilitás számos újdonságát mutatták be az elektromos járművek, a mesterséges intelligencia és a vezetési élmény területén. Hangsúlyt a mindent átszövő, egyeduralkodó szoftverfejlesztés kapott.
Új kifejezéssel barátkozunk: Software-Defined Vehicle. Magyar fordítása lehet szoftver-alapú jármű, a jövőbeli járműipar egyik kulcskifejezése, az önvezetés felé vezető technikai útnak és magának az önvezetésnek a fogalma.
Olyan autót jelent, amilyenek már jó részben a maiak is, ahol:
– A jármű működésének nagy része szoftverrel szabályozott.
– Az autó folyamatosan frissíthető, akár vezeték nélkül (OTA – Over-the-Air).
– A jármű funkcionalitása idővel bővülhet vagy tökéletesedhet, mint egy okostelefoné.