Autószerelő-utánpótlás

Kevesen vannak, egyre kevesebben. – Kevés az, akiből ki lehet nézni, hogy vinni fogja ebben a szakmában valamire. – Csak a baj van velük. – Nem lehet rájuk bízni semmit sem. – Nem éri meg a tanulótartás. – Ha kiképeztem, elmegy tőlem: gyakran hangzanak el ezek a sommás, azaz nagyvonalú, a részletekkel nem törődő, közhelyszerű megállapítások. A munkáltatói, a fogadó oldal javarészt így gondolja. Mondják, tapasztalatból beszélnek. 

Amikor nagy a baj, jó, ha mindegyik fél átgondolja, miért alakul így a helyzet, és azt, ki mit tehet.

Persze nem először a házunk táján nézünk szét, ez amolyan emberi dolog, hanem minden másról mondunk véleményt.

Milyen ma az ifjúság? Olyan, mint mi voltunk? Lehet, hogy nem? Nem szabad általánosító véleményt mondani, de azt se zárjuk ki, hogy a kor, ami olyan, amilyen, nekünk kicsit idegen, befolyása nagyon erős. Az előttük álló példák nem olyanok, mint amit a régiek jó példának tartanak. „A kitartó, szorgalmas munka meghozza gyümölcsét.” – „A tapasztalat kamatos kamattal fizet majd vissza.” – „Azt kell tenni, amit elöljáróink mondanak.” – Mindezek valahogy nem hatják meg őket, nem vonzóak számukra. Gyorsuló időt élünk, ezzel nem vitatkozik senki, és ők úgy gondolják, ennél (értsd: az autószerelői „karriernél”) a boldogulásnak van gyorsabb útja-módja. Óriási a média megtévesztő ereje. Hogyan lehet ezzel szembe menni? Reménytelen ügy, amennyire lehet, illeszkedni kell.