Autonet nyitott kapuk rendezvény Győrben

Győri regionális telephelyére – a Mérföldkő út 14-es szám alá – invitálta partnereit az AUTONET Import Magyarország Kft., hogy vegyenek részt a „nyitott kapuk napja” rendezvényen. A már több mint fél éve működő telephely rendezvényét amolyan késői hivatalos megnyitóünnepségnek is tekinthetjük.

A június 2-ai szombat csak az időjárásban mutatott kissé hűvöset, a programok, a termékkínálat, a műszerbemutatók és a vendéglátás bőven kárpótolta ezért az ide látogatókat. Amit az AUTONET kínál, arról teljes keresztmetszeti képet kaphatott az érdeklődő: az autóalkatrészekről, diagnosztikai műszerekről, a szervizkoncepciókról, kiemelten a dízeljavításról, az AUTONET oktatási szolgáltatásairól. A „nyitott kapuk napja” típusú rendezvények minden kellékét „bevetették”, így a rendezvényen leadott megrendeléseket ajándékkal jutalmazták, a regisztrációért, jelenlétért ajándékokra váltható „AUTONET pontokat” adtak. A regisztráltak között ingyenes klímaberendezés-tisztítást is kisorsoltak.

A „nyitott kapuk napja” rendezvények az „együttléttel” általában a cég és partnerei kapcsolatának erősítését szolgálják és ehhez vonzerőként, a mai nagyon időszűke világban, valami egyedi programot is kell kínálni. Az AUTONET bevetette egyik legerősebb „fegyverét”, a szakmai oktatást, ízelítőt adva belőle.

Ruzsa János és kollégája egy félbevágott, oktatásra preparált autón – ez is újdonsága a képzésük eszközrendszerének – tartott motordiagnosztikai „csemegékből” ízelítőt.

Az igazi oknyomozó diagnosztika

Diagnosztika alatt ma széles javítóipari palettát értünk, szorosabb értelemben azonban azok az igazi diagnosztikai módszerek, melyek – vegyük a tankönyvi meghatározást – szerkezetmegbontás nélkül, a rendszer határfelületéről vesznek le információt. Az oknyomozó hibakeresés egyik csodafegyvere az árammérő fogó. Amint az Ruzsa úr előadásából is kiderült, a fogóval elérhető információk egy jó oszcilloszkóppal „még annál” is többre képesek, mint amire a tisztelt tanult kollégák eddig használták vagy sejtettek. A bemutatón egy nagy képernyős televízió képernyőjére vitték fel a szkóp azonos idejű vagy memóriájából előhívott jeleit. (Megjegyzem, hogy ez nem csak oktatási demonstrációra jó megjelenítés, a gyakorlatban a diagnoszta munkáját is nagyban segíti, mint ahogy hazai diagnosztikai „guruknál” ezt már régóta használják.)

Nézzünk pár tételt abból, amit bemutatón láthattunk!

Természetesen kiszerelés nélkül

– a benzines injektor tűjének mozgása, ragadása milyen jel, mely részletével állapítható meg,

– mi is az a BIP-jel és milyen információkat hordoz,

– ha egy PD vonakodva vagy nem indul, miként lehet a motor indítási fordulatszámát szinte azonnal megállapítani,

– miként kell a gyújtás és befecskendezés egymáshoz vett helyes szöghelyzetét, „egészségességét” feltárni,

– általában a jelek „természete”, a jelalakok jellegzetességei,

– dízel CR-jeladó hibák és ezek motorüzemi következményei, a hibák feltárási módszerei.

Úgy gondoljuk, hogy ezeket kell, kellett volna a meghívóban kiemelni, hogy egy rendezvény csábító ereje, így látogatottsága nagy legyen.

NszI