Égéskimaradás új trafóval és új gyertyával

Opel Corsa B, X10XE motorkódú autó érkezett a műhelybe a következő panaszokkal, egyenetlen motorjárás és többletfogyasztás. A tulajdonos elmondta, hogy cserélték már a gyújtótrafót, a kocsi kapott új gyertyákat is, de a hibajelenség (ami állandóan jelen van) megmaradt. Az egyenetlen járás oka, vájt füllel szinte hallható volt, az egyik hengerben nem volt égés. De melyik lehet a ludas? Ezt kellett eldönteni először, aztán azt, hogy miért is nem megy. Az a tény, hogy a trafók és a gyertya is újak, vészjóslóan rémlett fel bennem, mert akkor nem a szikrával lesz baj elvileg.

Elkezdtem inkább mindent elölről. A trafó leszerelés után kitekertem a gyertyákat és máris lehetett látni, hogy melyik henger nem megy. A vezérlés felöli 1-es henger volt a hibás, az elektródán egy szép kövér benzincsepp csücsült. Hoppá! Még sincs szikra? Az új trafó ellenére? A gyertya tisztítása után, gondoltam ellenőrzöm a szikrákat hogy megvannak-e. Beleraktam a trafóba a három gyertyát és letesteltem őket a szelepdeknire. (Ilyenkor mindenképp húzzuk ki a tüzelőanyag tápszivattyú reléjét a helyéről, mert a hengerbe fecskenedezett benzin a kinti szikrától nagyon könnyen be tud lobbanni és meg pörköli az ember szemöldökét elég hamar!) A szikrák megvoltak mind három hengernél.

 
1. ábra: Egy Opel Vectra hibrid ECU-ja (x18xe)

Akkor miért benzines a gyertya? Mértem kopressziót a gyanúsnak vélt hengerben, de kielégitő volt, 12 bar. Akkor a befecskendezéssel lesz valami baj, gondoltam. A trafót és a gyertákat visszaépítettem a helyükre és visszaraktam a tápszivattyú reléjét. Az következett, hogy meg kellett vizsgálnom, hogy hogyan, milyen sugárképpel fecskendez be az első hengerbe a befecskendezőszelep. Első tippem az volt, hogy egyszerűen csak becsöpög a tüzelőanyag a hengerbe és „beköpi” a gyertyát. Hosszas munkával és nem kevés türelemmel sikerült kifordítanom az egész befecskendező-hidat magamfelé Az inditási kiséreltnél láttam, hogy a hibás henger injektora a töbihez képest „pisil”, nem porlaszt, hanem szinte „lövi” a benzint. Elkophatott a szelep, erre gondoltam először, mindenekelőtt inkább megpróbáltam egy tisztió kúrában részesíteni, de ez nem igazán sikerült. A következö beszerelés utáni próbánál szintén nem volt megfelelő a sugárkép.

Egy valamit azonban észrevettem, konkrétan egy másik jelenséget, mégpedig azt, hogy mindaddig nyitva van a szelep, ameddig az ECU nem kapcsolja le a főrelét. Gyakorlatilag a másik két szelep bezár de az egyes az nem hajlandó, mintha vízcsapot lassan el kezdenénk elzárni, majd a folyamat felénél hirtelen elzárjuk. Nem is a szeleppel volt probléma ezek szerint, hanem a müködésével, müködtetésével. Nyitva volt a szelep mindaddig, amíg tápfeszültséget kapott a főrelétől. Elkezdtem átnézni a vezetékeit, hátha egy test zárlat van valahol, ahol a szelep áramköre „letestelődik” és ezért nyitva marad. De semmit sem találtam, a vezetékek éppek voltak, az ECU-ig, de biztos ami biztos szakadás vizsgálóval is ellenőriztem magam és a vezetékeket, de újfent semmi eredmény.

Itt ECU végfok problémára terelődött a gyanúm, lehet hogy zárlatos a szelep kapcsolótranzisztora? Az ECU a szívócső alatt kapott helyet és ránézve sem a javíthatóak közé tartozik, ez hibrid technikás ECU, amit még ráadásul egy vastag zselé réteggel is kiöntöttek a rázkodás elleni behetások csillapítása miatt. A javítás lehetősége egyelőnek tűnt a nullával, egy új beszerzése pedig elég borsos árú, próba ECU-m pedig nem volt.

A tulaj az ECU azonosítószámokkal elment és maga probált meg egyet szerezni elfogadható áron. Két nap után jött a telefon, hogy megvan az ECU, próbáljuk ki, de mivel ez egy használt ECU IMMO-t kellett hozzá illeszteni. E nélkül természetesen be sem indult, csak a kulcskód jelző figyelmeztetett a müszerfalon. Nekem ehhez sajnos nem volt műszerem, így azt tanácsoltam, hogy húzzák el a legközelebbi márkaszervizbe és kódolják rá a használt ECU-ra a megfelelő kulcsot. Megkértem arra, hogy jöjjön vissza, vagy legalább hívjon fel, hogy mi is történt az autóval. Harmadnapra jött a kis Corsa és a tulaj elmondta, hogy sikerült a kulcs illesztés, plusz egy hibakód tárolót is töröltek, mert a kihagyó henger miatt járás égéshibát tárolt el és az ecu-hiba kodót is beírta a memóriájába. A kocsi jól működik azóta is.

Ezek a ECU-k hajlamosak a meghibásodásra azért, mert a gyár előnytelen helyzeteben szereli őket a motortérbe, rázkodás, váltakozó hideg-meleg hőmérsékleti és környezeti változások miatt megrepedezhetnek a forrasztások a nyáklapon, vagy félvezető elemek mehetnek tönkre. Ilyen esetben fönn áll annak a veszélye is, hogy a túl sok befecskendezett benzin egyszerűen lemossa a hengerfalról a motorolajat, valamint „higítja” azt, és jelentősen megnőnek a kopások a hengerfal, a dugattyúgyűrű és a dugattyú között, ez pedig nem vezet jóra, ha valaki így használja a kocsit hosszútávon. A sok elégetlen tüzelőanyag pedig terheli a katalizátort is, ami szintén nem fogja „megköszönni” az ECU hibából származó megpróbáltatást.

 


2. ábra: Az X10XE motorkódú Corsa kapcsolási rajza. 

(A kapcsolási rajzot nagy felbontásban az Autótechnika folyóirat októberi számának 37. oldalán találja! Amennyiben előfizetőnk, töltse a megjelent cikket pdf formátumban, a képet ott is megtalálja!)

 

A kapcsolási rajz jelölései:

Részegységek
K43 Relé - befecskendező szelepek, P46 Szenzor - kopogásszabályozás 1,
K44 Relé - tüzelőanyagszivattyú, P47 Érzékelő - bütyköstengely, 
K61 Vezérlőkészülék - motor, Motronic, Y7.1 Befecskendező szelep - 1-es henger,
L2 Gyújtótekercs - direktgyújtás, Y7.2 Befecskendező szelep - 2-es henger,
P30 Szenzor - hőmérséklet, hűtőközeg, Y7.3 Befecskendező szelep - 3-as henger,
P32 Lambdaszonda, keverékvezérlés, fűtött, Y18 Mágnesszelep - kipufogógáz visszavezetés,
P34 Potenciométer - fojtószelep, Y26 Fojtószelep-állító,
P35 Impulzus szenzor - forgattyútengely, Y34 Mágnesszelep - tanklégtelenítés,
P44 Levegőmennyiség-mérő.

Dugaszoló
X41 Műszerfal & motor; X58 Műszerfal & vezérlőkészülék - Motronic,
X57 Motor & vezérlőkészülék - Motronic.

Testelési pontok
2  Homlokfal, bal; Motor, bal

Rövidítések
15 Gyújtási feszültség; EPS Elektromos szervokormány;
30 Állandó feszültség; G1 Akkumulátor;
50 Indítási jel; IMO Indulásgátló;
AC Klímaberendezés; INS Műszerfal;
AT Automatikus sebességváltó; KSP tüzelőanyag-szivattyú;
DIAG Diagnózis-dugaszoló; S1 Kapcsoló - indítómotor;

Színkódok
BK Fekete; BNWH Barna-Fehér;
BKBU Fekete-Kék; BNYE Barna-Sárga;
BKGN Fekete-Zöld; BU Kék;
BKRD Fekete-Piros; BURD Kék-Piros;
BKWH Fekete-Fehér; GN Zöld;
BKYE Fekete-Sárga; GYBK Szürke-Fekete;
BN Barna; GYRD Szürke-Piros;
BNBK Barna-Fekete; RD Piros;
BNBU Barna-Kék; RDBK Piros-Fekete;
BNGN Barna-Zöld; RDBU Piros-Kék;
BNGY Barna-Szürke; RDYE Piros-Sárga;
BNRD Barna-Piros; YE Sárga.