Értsünk szót! – 2. rész
Folytatjuk fogalomtisztázó sorozatunkat. Naponta születnek az automobil-technikában újdonságok, mindegyik bevezet valamilyen új – vagy a mi szakmánkban új – fogalmat, azonnal lesznek új rövidítések, betűszavak. A rendeletek világának útvesztője, a rendeletek és szabványok viszonya egymással, alá-, illetve fölérendeltségük mind olyan téma, melyben jól jön a tájékozottság. Az eligazodásban, fogalomtisztázásban szeretnénk továbbra is segítségükre lenni.
Minden, ami már jó fél évszázada autó, így például emissziótechnikával szereltek, a mechatronikai rendszerekkel felépítettek, a négy keréken futó szoftverek, a kommunikáció hálózatában irányított üzeműek, az alternatív hajtásúak, az autonóm gépjárművek összefoglaló jellemzője az, hogy SAE előírások, irányelvek, szabványok szerint épültek, épülnek. Talán egy kicsit, de csak nagyon kicsit vagyok igazságtalan, amikor azt állítom: az autótechnikában minden USA-gyökerű, SAE szabványok szerint meghatározott. Globalizált világunkban egyértelműen igaznak vélem.
Nézzünk körül az SAE háza táján!
Az SAE (Society of Automotive Engineers) az USA egyik globális szakmai szervezete, amely autóipari mérnököket és más szakembereket fog össze. Céljuk az autóipar fejlesztése, technológiai innovációk elősegítése és a járműiparban alkalmazott szabványok létrehozása és fenntartása.
Az SAE-t 1905-ben alapították, azóta világszerte vezető szerepet tölt be az autóipari kutatásban, fejlesztésben és szabványosításban. Az SAE globális szervezet, amelynek tagjai és tevékenysége révén szerte a világon jelen van. Az európai előírások jelentős része SAE átvétel.