SOH és a többiek

Januári számunkban a villamos hajtás OBD-igényét elemeztük. A gyári, „első vonalas” szoftverekkel kezdtünk, vizsgáltuk azok lehetőségeit. Aki behatóbban foglalkozik a diagnosztika ezen részterületével, szembesül vele, hogy már-már amatőr programozói ismereteket igényel a független „multibrand”, illetve az egy márkás, „második vonalas” diagnosztikai szoftverek futtatása, igaz ez főként akkor, ha leginkább praktikus okból, illetve költség megfontolásból több alkalmazást használnánk ugyanazon gépen. Nyilván többen szembesültek vele, hogy míg egyik márka 64, addig más márkák még mindig 32 bites rendszereket használnak vezérlőikben! Mindezeket egy gépen egyesíteni erőteljes kihívás. Mindannak ellenére, hogy az így felszedett amatőr programozási ismeretek épülésünkre szolgálnak, nyilván nem erre gondolunk, mikor kiszemeljük őket és megvásároljuk. Cikkünk annak járt utána, hogy mi a helyzet a „második vonalas” szoftverek terén.

Az USB tokenek, tanúsítványok, kóddal lezárt partíciók „szerelőidegen” sűrűjében „szerelőt próbáló” kihívás a CAN-interfészek elérése. A gyártók katonásan fogalmazva „széttagolt és egyben komplex védelmi rendszerébe” bejutni pénzen és franchise jogokon keresztül lehetséges. Ezzel jelenleg mást csinálni nem tudunk.