BMW Mini hibás K-vonali kommunikáció

A következő esetet egy 2001-es  BMW Mini-vel történt. A tulajdonos panasza az volt, hogy mind a légzsák, mind a gumiabroncsnyomás (TPMS) hibajelző lámpái a műszerfalon világítottak. A motor viszont indítható volt, a gépjárművel lehetett közlekedni, így a tulajdonost alapvetően a hibajelző lámpák világítása zavarta, később az is kiderült hogy a gumiabroncsnyomás figyelő rendszer sem volt reszetelhető.

Egy gyors kommunikációs teszt elvégzése után kiderült, hogy a diagnosztikai műszer nem tud kommunikálni a légzsákokat és övfeszítőket vezérlő elektronikával (BMWs elnevezése: MRS - Multiple Restraint System), a nyomatékváltó ECU-jával, a rádióval és az immobiliser-rel. Ezek után már nyilvánvaló volt, hogy miért világítanak a hibajelző lámpák. Első körben a MRS rendszer ellenőrzése következett. Az elektronika elérhetősége nem volt egyszerű, mert a ehhez ki kellett szerelni az első ülést és a szőnyeget a hátsó ülés felől fel kellett hajtani. Így az ➊. ábrán látható kivezetéseknél (42 és 43. láb) ellenőrzésre került a pozitív tápfeszültség és a test megléte.

Majd az 51-es kivezetésen a K-vonali kommunikáció ellenőrzése következett. A K-busz vezeték fehér, piros és sárga csíkozású volt. Két csatornán is ellenőrizték a K-vonali kommunikációt, egyrészről a légzsákvezérlő 51-es kivezetésén, másrészről a vezetőoldali ajtóküszöbnél is lehetett K-vonali kommunikációs vezetéket találni. A ➋. ábrán látható piros színű regisztrátum az 51-es kivezetésen, a zöld a vezetőoldali ajtóküszöbnél talált kommunikációs vezetéken mért regisztrátum. Látható hogy a kommunikációs jel nem négyszög alakú, másrészről a 7,5 V-os tápfeszültség is rendellenes.

Röviden a K-buszról

A K-busz kommunikáció egyvezetékes kb. 9,6 kb/s adatátvitelű kommunikációs protokoll. OBD II csatlakozó 7. lábára kivezetve, diagnosztikai információkat visz át. A vezeték színe rendszerint fehér, piros, sárga csíkozású. Mivel a ráfűzött modulok mintegy faágszerűen helyezkednek el, elméletileg, ha valamelyik vezérlőegység hiányzik vagy meghibásodik, a kommunikáció a többi egység felé fent marad. Ezen a kommunikációs vonalon a négyszögjelek feszültségszintjei a gépjármű fedélzeti feszültsége és a test.

A kapcsolási rajzot tanulmányozva kiderült, hogy erre a kommunikációra a BCM (Body Control Module) is fel van fűzve. Ennek az elektronikának a szemrevételezésekor már feltűnt, hogy az beázott és a csatlakozóját széthúzva láthatóvá vált a csatlakozólábak korróziója. Az 51. láb nemcsak hogy el volt korrodálódva, hanem a csatlakozó széthúzásakor az egyszerűen eltört ➌. Gyors javításként első körben egy vezetéket forrasztva a csatlakozó 51-es kivezetésére és a vezeték másik végét a csatlakozó másik kivezetéséhez bekötve az elektronika ideiglenesen bekötésre került ➍. Ezek után a K-vonali kommunikáció helyreállt ➎ az elektronikák között és a gumiabroncsnyomás rendszer is reszetelhető lett. Váljék hasznára!

Bődi Béla

Forrás: picoauto.com