Báránybőrbe bújt farkas – a Toyota Blade Master története

Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá hatfokozatú automata váltó jár. A Blade Master annak a bizonyítéka, hogy közel húsz évvel ezelőtt a Toyota mérnökei lexusosították a japán belpiacos Aurist. Kár, hogy Európába sosem jött ez a modell.

Olyan Toyotáról lesz most szó, amelyet Európában soha nem forgalmaztak, sőt, nem is nagyon hallottunk róla. A Toyota Blade Master JDM, azaz japán belpiacos modell volt. Ám ha megnézzük a képeket, gyanúsan ismerős autót látunk. Mintha az első generációs Auris enyhén módosított verzióját néznénk, amelyre ráírták, hogy Blade.

A hasonlóság nem véletlen. A 2006 végén bemutatott Blade az Auris közeli rokona volt, de a Toyota jóval előkelőbb autónak szánta: saját megfogalmazásuk szerint a márka legmagasabb osztályú ferdehátúját akarták megalkotni kompakt méretben a luxusszedánok kényelmével és minőségével. Alcantara és bőr, igényes anyagok, gazdag felszereltség került bele, miközben megmaradt könnyen kezelhető ötajtósnak.

A méretei is azt mutatják, hogy nem valami álruhás középkategóriásról beszélünk: a Blade 4,26 méter hosszú és 1,76 méter széles, tengelytávja 2,6 méter. Vagyis nagyjából akkora helyet foglal az úton, mint a nálunk is jól ismert korabeli kompaktok, például a Toyota Auris.

A kizárólag japán belpiacra szánt Blade-t már induláskor is följebb pozicionálta a Toyota. Miközben Európának az Auris 1,4 és 1,6 literes benzinesekkel készült, az elegáns japán rokon alapmotorja 2,4 literes, négyhengeres volt. Ehhez fokozatmentes CVT-váltó társult, és első- vagy összkerékhajtással lehetett megvásárolni.

Aztán 2007-ben a Toyotánál gondoltak egy merészet, és farkast bújtattak a Blade báránybőrébe. Augusztusban bemutatták a Blade Master és Master G változatokat, amelyekbe sikerült beépíteniük a 3,5 literes 2GR-FE jelű V6-ost. A motor 280 lóerőt és 344 Nm nyomatékot adott le, ráadásul mindezt az első kerekekre szabadította rá. Kézi váltó nem volt: a V6 mellé hatfokozatú automata járt, amelynek fokozatait a vezető a kormány mögötti fülekkel is kapcsolgathatta.

A műszaki módosítások persze nem értek véget a szokatlanul nagy motor beépítésével. A potens Master futóműve új hangolást kapott, nagyobb, 16 colos tárcsafékeket szereltek rá, és 17 colos kerekeken futott. A Blade már eleve kettős keresztlengőkaros hátsó futóművet kapott, a V6-os változatot pedig úgy faragták tovább, hogy a Toyota szerint a teljesítmény mellett a kulturált rugózás és a csendes utazás is megmaradjon.

A Blade Master G nem szikár utcai versenyautó volt. Éppen ellenkezőleg: luxuskompakt brutális erejű motorral. Ez azért fontos, mert a Blade egész filozófiája erre épült. A Toyota nem egy korabeli GR Corollát akart készíteni, hanem olyan visszafogott ötajtóst hozott létre, amelyben kényelmesen el lehet araszolni a tokiói dugóban, aztán ha felszabadul az út, rendelkezésre áll a 3,5 literes V6 280 lóereje.

A technikai nagyvonalúság nem ért véget a motortérben. Már az alap Blade-ekben széria volt a menetstabilizáló, a kipörgésgátló, az oldal- és függönylégzsák, valamint a vezető térdlégzsákja. A V6-osokhoz pedig 2007-ben milliméter hullámhosszúságú radarral működő ütközésmegelőző rendszert és fékezésre is képes radaros adaptív tempomatot kínáltak. Ma már megszokott tételek ezek, de ne felejtsük el: közel húsz évvel ezelőtti autóról beszélünk.

Az ár-érték arány pedig nem is lehetett volna jobb: a 3,5 literes Blade Master 2,8 millió yenbe került, ami akkori árfolyamon nagyjából 4,4 millió forintnak felelt meg. Összehasonlításként: Magyarországon az 1,6 literes Auris Solért közel ötmillió, a kétliteres dízelért pedig 5,2 millió forintot kértek. Japánban tehát olcsóbban lehetett hozzájutni az Auris fényűzőbb rokonához 280 lóerős V6-ossal és hatfokozatú automatával. Igaz, a sportos teljesítmény ellenére nem volt rajta hatalmas szárny, nem mennydörgött a kipufogója, és nem ékesítette agresszív aerokit, csak úgy nézett ki, mint egy kissé elegánsabb Auris – és éppen ez benne a zseniális.


Forrás: https://news.smartermedia.hu/nemzetkozi-hirek/baranyborbe-bujt-farkas-a-toyota-blade-master-tortenete
Fotók: wheelsage.org