Egy korszerű generátor feltárulkozik
A már klasszikusnak is mondható „Szétszedtük” cikksorozatunk alábbi részének felcíme úgy folytatható, hogy szétszedtük, mert szét lehet szedni. Igaz, egy autószerelőnek nincs olyan, hogy ne lehetne szétszedni, kérdés azonban az, hogy megéri-e. Ha javítható, a bontást esete – a megrendelő pénztárcájának vastagsága vagy alkatrészhiány – indokolhatja. Ha a kisfődarab gyártója ad alkatrészt a javításhoz és így gazdaságos a felújítás, a bontás indokolt. A felújítást ma már újragyártásnak is mondjuk, ha van erre szakosodott vállalkozás, bízzuk rá. Elegendő nekünk azt tudni, hogy az adott kisfődarab gyári alkatrésszel, garanciával javítható. Mostani példánk is ebbe a körbe tartozik.
A generátorok felépítése, alkatrészei, a feladatteljesítés elvét illetően, a kezdetektől alig változtak. Szerelői szemmel talán csak az adott „látványos” különbséget, hogy a generátornak hány villamos csatlakozója van és ennek megfelelően hol található a feszültségszabályozó. Az is különbséget ad, hogy milyen az ékszíjtárcsájának szerkezete. A generátorok azonban teljesítőképességükben jelentősen megnőttek, ami számunkra fontos, áramszolgáltatásukban (áramerősségben) nagyon nagyot fejlődtek. Kell is, a gépkocsik drasztikusan megnövekedett elektromos teljesítmény igénye miatt. Mivel ma a gépjárművek CO2 -kibocsátás-csökkentése alapvető követelmény, az sem mindegy, hogy milyen hatásfokú az áramtermelés.
generátorok látványos tudásbéli fejlődése a XXI. század hajnalán kezdődött, a második évtized elején, hozzávetőleg 2011-ben generációváltás történt, és további finomításra évről évre sor kerül. A külső szemlélő számára ezek szinte észrevehetetlenek.