Az autófényezés egyik magasiskolája a veterán járműrestaurálás

A H-ECO-TECH Kft.-nél igyekszünk megragadni a lehetőséget, hogy tartsuk a kapcsolatot az autós szakmával, hiszen az autógyártás, -javítás, -design, -tuningolás, -versenyzés szeretetét mindig elengedhetetlennek tartottuk ahhoz, hogy az autólakk-kereskedelmet ne lelketlen kereskedőzombiként, hanem szolgáltatva, szeretettel, minőségi módon végezhessük. Így kerültünk kapcsolatba Gál Baba Istvánnal is, aki, ma már nyugodtan mondhatjuk, a hazai versenyzés egyik „Nagy Öregje”, és az „Örök Legenda” Ferjáncz Attilával a Volán Autós S.C.-ben nyűtték a vasakat a kezdet kezdetétől…

A LEGENDÁS G-PROTO

Gál Baba leghosszabb egybefüggő sikersorozata a 2000-es évek elejére tehető, amikor is a kicsit sikertelenül alakult 2002-es évet leszámítva, ’99–2005 között örökös navigátorával, Oroszlán Tiborral az oldalán saját építésű „G-Proto” autóival hatszor utasította maga mögé a teljes mezőnyt.

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.