A DPF nagykorú

Immár betöltötte személygépjárműbe szériabeépítésének 18. életévét, így a mi világunkban érvényes életkor-besorolás szerint nagykorú lett az a gépjárműszerkezet, mely a „nem megértett mostohagyerek” jelzőkkel nyugodtan illethető. Üzemi kísérletei legalább 45 évre nyúlnak vissza. Már korábban is feltettük a kérdést, hogy ez az emissziótechnikai berendezés vajon „átok vagy áldás”. Szinte senkinek sem talány: ez a kipufogógáz részecskeszűrője, pontatlanul fogalmazva koromszűrője. Általánosan használt rövidítéssel a DPF, illetve ma már OPF/GPF, mert nemcsak dízelmotorokra, hanem közvetlen befecskendezésű benzinüzemiekre is rákerül. Dízelnél minden motorra. Az elmúlt 18 év alatt regényre való mennyiségű cikk jelent meg az Autótechnikában, szakkönyvet lehetne írni belőle.

A Peugeot 607-es dízelmotorja 2000- ben kapta meg először az akkor világújdonságnak számító FAP részecskeszűrőt ➊. Genfben Nicolas Paul Stéphane Sarkozy de Nagy-Bocsa, korábbi francia miniszterelnök is jelen volt a bemutatáson. Hatalmas előrelépésnek értékelték a környezetvédelemben. Vitathatatlan, hogy korszakváltásnak is tekinthetjük.

A vele kapcsolatos szakmai sötétség mind a mai napig csak nagyon lassan dereng. Ha laikusok és a javítói társadalom tudatában is van jótéteményével, mivel az autójavítás szolgáltatás, ahol a megrendelő a király, hamar „sebészeti” beavatkozáshoz, illetve tönkretételi technológiákhoz nyúlnak. A tiltást az EU-ban (is) rendelet mondja ki, a 715/2007/EK rendelet 5. cikke kimondja:

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.