(M)AMI örök: a változás

Az utóbbi két-három évben gyakorlatilag minden, a motorosokat érintő körülmény megváltozott.

– A vásárolható motorkerékpár-kínálat:

A gyártók kínálatában komolyan csökkent a középkategóriás vasak jelentősége, ám a perifériák jelentősen erősödtek.

A „hú..meg” kategóriás erőgépek még izmosabbak lettek, a „libakergetők” kategóriájában pedig rengeteg új vagy jelentősen átdolgozott típus jelent meg.

– A jogi környezet:

A közlekedést érintően jelentősen módosult a KRESZ, ami egy teljesen új kategóriát, a B125-öt is életre hívott.

Gyökeresen átalakult a felsőoktatási és szakképzési törvény is, gyakorlatilag azonnali hatállyal borította föl több tízezer fiatal és családjaik továbbtanulási stratégiáját.


Drag versenymotor fokolása

 

– A gazdaság:

Mit ragozzuk? Ha az ember fia megnézi a fizetését vagy a benzinárakat, akkor ebben már minden benne van.

Ha egy szakképző iskola komolyan veszi a feladatát, akkor mindezekre reagálnia kell. Ennek megfelelően a MAMI csapata minden célcsoportban gyökeresen új képzéseket indít, hogy továbbra is a munkaerőpiac elvárásainak megfelelő talentumokkal rendelkező fiatalok hagyhassák el kapuit.

1. Felnőttképzés, 1 éves:

A tanfolyami képzéseknél a legkomolyabb költség mindig az utazás, főleg mostanában. Éppen ezért olyan megoldásokat kell találni, ahol a szakmai színvonal megtartása mellett minimalizálható a szükséges utazások száma.

Éppen ezért az eddigi kétéves képzés heti 1x5 órás oktatását egy kicsit koncentráltuk:

1 év, heti 1x10 óra szombatonként. Tehát az óraszám ugyanannyi marad. Sőt, még jobban ki is használható, de az utazási költségek a felére csökkennek.

S hogy még komolyabb legyen a dolog, 20%-os tandíjcsökkenést is elintéztünk.

A diákok véleménye alapján átdolgozott tanmenet és tematika!

2. Nappali, 2 éves képzés:

Nem vettek föl az egyetemre? Vagy ha tavaly fölvettek, eleged van a sok hülyeségből?

11. osztályba beiratkozva két év alatt szerezhetsz versenyképes, a motorkerékpár-piac változásait folyamatosan követő, jó kereseti lehetőséget biztosító motorkerékpár-szerelő szakmát.

A bizonyítvány megszerzése után akár még a vízisportmotor-szerelő szakmát is megcélozhatod.

3. Nappali 3 éves képzés:

Nem vettek föl a gimibe vagy abba a szakközépbe, amit megjelöltél?

8. osztály után várunk 3 éves képzésünkre, ahol sok türelemmel, családias (atyai) légkörben tanulhatod azt, amitől egyébként is fölforr a véred.

4. MAMI VIP:

Versenyszerelő akarsz lenni? Csak rajtad múlik! A MAMI csapatában minden lehetőséged megvan rá!

A MAMI csapatának minden tagja részt vehet a MAMI Versenyszerelői Iskolai Programban, ahol gyakorló, nemzetközileg is jegyzett versenyszerelők, szakemberek készítenek föl e speciális, izgalmas és gyönyörű hivatásra.

Figyelem! K. nehéz, de ha helytállsz, akár a vb-n is szerelhetsz!


...akár Talmának is!

www.mami.hu