Autótechnika Országos Tanulmányi Verseny

A középdöntő

Az Autószerelők Országos Egyesülete és az Autótechnika folyóirat kiadója, az X-Meditor Kft. Járműipari Divíziója 2011. évi tanulmányi versenyének középdöntője március 25-én zajlott le a Citroën Hungária Kft., a Citroën-importőr oktatóközpontjában, Budapesten. A helyszínválasztást a verseny célja határozta meg: a ma high-tech autótechnikájának világában méressenek meg a legjobbak.

Most a Citroënre esett a választásunk, azért is, mert a Citroën-importőr vezetői a szakemberképzést, az ilyen típusú kiemelt megmérettetést fontosnak, támogatandónak találták. Az autóiparban is globalizált világunkban a Citroën modellekben más szövetséges gyártók, beszállítók technikája is benne van, nem kell másra gondolnunk, mint arra, hogy a Citroën a PSA-csoport tagja, vagy arra, hogy BMW és Ford motorokat is beépít, a beszállítói alrendszerek fejlesztői között ott van például a Bosch, a Siemens vagy a Valeo. A Citroën stop/start rendszer elemei között Magyarországon gyártott Continental egységek is megtalálhatóak.

Az ünnepélyes megnyitóra, melyen a középdöntőbe jutott hét iskola kilenc csapatának 27 tanulója, a felkészítő tanárok, a verseny szervezői, támogatói és segítői vettek részt, a Citroën M5 reprezentatív autószalonjában került sor. Házigazdaként az importőr marketing és kommunikációs igazgatója, Hajdú Nóra köszöntötte a résztvevőket, pár szóval bemutatva a helyet, a Citroën modelljeit, piaci értékesítési eredményüket. A verseny alapító kiíróinak nevében Spindler Tibor, az AOE elnöke és dr. Nagyszokolyai Iván, az Autótechnika főszerkesztője biztató, tájékoztató szavai után a verseny helyszínén, az oktatóközpont műhelyében megkezdődött a verseny.

Két exkluzív esemény, autókülönlegesség is emelte a verseny napjának fényét. Ekkor mutatta be az importőr a sajtónak a Citroën 2011-es fejlesztésű DS3 R3T raliautóját. A Citroën Hungária több éves szünet után, 2011-ben tér vissza az Országos Rallye Bajnokságba Bútor Róbert csapatával. A team munkáját a Citroën Racing segíti. A másik „egyedi darab” az importőrnél a piaci bevezetés előtt álló Citroën C-Zéró volt, a villamos városi autó, mely megnézhető és kipróbálható is volt. Az autó egyrészről egy csendes autó, másrészről „villamos művek”, melyre vonatkozó speciális szervizismeretekre már tanítják is a márkaszervizek szerelőit.

Térjünk vissza a versenyhez, nézzük a feladatokat!

Kilenc csapat jutott be a középdöntőbe, így az egyszerű „forgathatóság” okán kilenc, egyenként fél-fél órásra beállított feladat várta a tanulókat. Az egyes feladatoknál, állomásoknál tutorok – nevezzük őket állomásfőnöknek – felügyelték, értékelték, a megengedett mértékben segítették a csapatok munkáját.

Az írásbeli – feleletválasztós – tesztet a házigazda állította össze, rákérdezve a Citroën történetére, nevezetes modelljeire, technikájára, versenysikereire. A tesztet a ZF erőátviteli technika fogós kérdései egészítették ki. A Citroën-importőr a „házi-teszten” legjobb eredményt elért csapatot külön jutalmazta.

Adatbázisban munkaadatok keresése, szerviz- és javítási munkák árajánlatadáshoz szükséges előzetes megtervezése, kalkulációkészítés, az autójavítói munka lényeges eleme. Az AuDaCon szervizadatbázis és információs program használatával kellett a versenyzőknek ilyen feladatokat megoldaniuk, a helynek megfelelően, Citroën modellekre vetítve.

A harmadik „asztali” feladatcsoport a Hella cég állomása volt, ahol ma gyakran használt korszerű jeladókat kellett felismerni, elektronikus katalógus segítségével azonosítani, jellemzőiket kimérni, hibáikat megállapítani.

A „kézműves” feladatok sorát a Böllhoff HeliCoil menetjavítás nyitotta. Hengerfejen kellett sérült tőcsavar menetes furatát felújítaniuk, mindjárt kettőt is. Az állomásfőnök véleménye szerint többségük úgy csinálta meg, hogy a mester sem tudta volna jobban.

Nehezebb feladatot jelentett a Nagy Gépműhely állomása. Szelep, szelepvezető, szelepülék-környékén végzett munka, szelepülék megmunkálás, tömítettség-ellenőrzés. A dolog „nagyságrendjére” (méretekre) való ráérzés, egy kis gépműhelyi munka. Ma már például a hengerfej-felújítás nem az autószerelők mindennapos munkája, de azt minden szerelőnek tudnia és látnia kell, mi okozhat itt gondot, lehet-e javítani, és ha igen, hogyan lehet kijavítani.

A fékek világa sem maradhatott ki. Fékbetétcsere elvégzése egy Citroën C6/C6 első keréknél, ahol maga a felfüggesztés is számos hagyományostól eltérő megoldást tartalmaz, tárcsavastagság, tárcsaütés mérése és a tapasztalt állomásfőnök fékszerelési keresztkérdései ezt még tovább nehezítették. A fékes feladat részét képezte a fékfolyadék minősítő mérése. A MET Kft. által forgalmazott Romess „forralós” műszerbe juttatott kis mennyiségű fékfolyadék melegítés hatására bekövetkező gőznyomását mutatja, tehát pontosan arra mutat rá, ami a bajt okozhatja, a fékfolyadék víztartalmára. Bizony, jó ha tudnák a szakma tanulói mindjárt pályakezdésüknél, mennyire fontos a fékfolyadék állapot-ellenőrzése, időszakos cseréje, és melyik mérési eljárás ad tájékoztató eredményt és melyik ad pontosat.

A felfüggesztésnél maradva a következő állomás feltérképezési feladatot adott. A Citroën C6 hátsó hídján a technika itt alkalmazható szinte minden vívmánya megtalálható. A hidropneumatikus rugózás, aktív felfüggesztéssel kombinálva, ennek jeladói, hidraulika-rendszere, mechanikus elemei vártak felfedezésre, rendszervázlatok elkészítésére. A feladat célja az volt, miként tudnak egy viszonylag ismeretlen rendszert (a típus előre ismert volt és segédanyagot is kaptak a tanulók előzetesen), végigmenni, értelmezni. Az általános autószerelői munkában, de a márkaszervizeket érintő újdonságrohamában ilyen jellegű feladattal gyakran szembesülnek. A rendszerek megértésével általában nem volt baj, de ennek rajzba átültetése már nem volt erősségük. (Az autószerelői segédletek legértékesebbike a saját kisokos: levázolni valami érdekes megoldást, egy kapcsolást, egy elérést, fogást emlékeztetésképpen lejegyezni, egy mérési eredményt megörökíteni – később nagyon megkönnyítheti a munkát. Főleg, ha megértjük, mit is akartunk akkoriban mondani…)

A célszerszámhasználat mindig nagyon fontos, van, hogy kivédhető, van, hogy nem. Ilyen feladatot adott a Valvetronic szerelése. A „hiba” úgy jelentkezett, hogy valószínűsíthetően működésképtelenné vált a hidraulikus szelephézag-kiegyenlítő. Ehhez le kell bontani a Valvetronic szelepemelés-állító mechanizmusát. Célszerszámmal, mással nem is lehet. Talán biztos, hogy a tanulók egyike sem szerelt eddig Valvetronicot. Ez nem baj. A művelet adja a maga logikáját, jó műszaki fejjel gondolva, szinte vezeti a szerelőt. A versenyzőknek komoly gondot nem okozott.

A diagnosztikai csemegét gépkocsin egy multiplex (CAN) hálózati hiba feltárása adta. Kapcsolási rajzok segítségével, azok előzetes ismeretében, és némi állomásfőnöki segítséggel, dicséretesen megküzdöttek a hálózati hiba felismerésével és lokalizálásával.

A nap folyamán, míg a versenyzők állomásról állomásra jártak, a kísérőtanárok megtekinthették az M5 autószalont és márkaszervizt, próbaútra mehettek egy-egy új modellel és szakmai előadásokat hallgathattak meg egy különteremben. Köszönet ezért az IHR, a Böllhoff, a Tenneco Automotive, az OMV, a Hella és a Forex cégek, cégképviseletek szakembereinek.

A verseny befejeztével a zsűri összesítette az eredményeket, az állomásfőnökök értékelték a csapatok munkáját.

Megkezdődhetett az eredményhirdetés és az ajándékok átadása. A támogatók felajánlásaiból összeállított gazdag ajándékcsomag tartalma mindenki számára azonos dolgokat tartalmazott, mivel a középdöntő első három helyezettjét kiemelten nem kellett elismerésben részesíteni. Az ő méltán megérdemelt jutalmuk nem kevesebb, mint a döntőbe jutás.

Az iskolák egy-egy felmetszett bemutató ERNST kipufogódobot is kaptak az IHR-képviselettől.

A verseny szervezője nevében külön köszönetet kell mondanunk Hajdú Nórának, valamint Kuttner Péter, Pataki András és Pataki Gábor uraknak, akik támogatták, illetve aktívan részt vettek a verseny előkészítésében és folyamatában.

Az elődöntőről készült fényképek és az eredménylista mind az AOE-portálon (www.aoeportal.hu), mind az Autótechnika honlapján (autotechnika.hu), valamint a Facebookon is megtalálhatóak.

(NszI)