Pozitív energiamérleg - Shell Eco-marathon-győztes a SZenergy Team

A győri SZenergy Team egy oktatókból és hallgatókból álló lelkes csapat, melyet a Közúti és Vasúti Járművek Tanszék alternatívenergiaforrás-kutató törekvései hoztak létre.

Járműveink a Shell Eco-marathon Europe elnevezésű európai szintű energiatakarékossági versenyen – melyet idén már 26. alkalommal rendeztek meg, 23 ország több mint 200 csapata részvételével – 2008 óta bizonyítanak.

Az idei versenyautónk már a harmadik a sorban, neve SZEvolution Car, és az Urban Concept kategóriában, a napelemes járművek között vágott neki a versenynek. A karosszéria karbon–kompozit szendvicsszerkezet, mely önmagában is önhordó lenne, viszont a futómű és bukókeret bekötése miatt egy könnyű alumíniumvázat is alkalmaztunk, mely a karosszériába laminált. Ennek a felépítésnek köszönhetjük, hogy a jármű mindössze 138 kg tömegű, ami nagyon jelentős súlycsökkentés a korábbi versenyautóinkhoz képest. Számszerűsítve 18 kg-ot sikerült lefaragnunk. Ami miatt idénre is teljesen új fejlesztéssel kellett készülnünk, az az, hogy a versenykiírás alapvetően megváltozott, és nem volt értelme a korábbi járművek valamelyikét ehhez igazítanunk. A SZEvolutiont fejlesztési alapnak tekintjük, amin a következő években a lehetséges változtatásokkal szeretnénk elérni minél jobb eredményeket.

A jármű hajtásáról két, egyenként 1 kW teljesítményű kerékagymotor gondoskodik, az energiát pedig lítium polimer akkumulátorokban tároljuk. Emellett majd 7 négyzetméter kiemelkedően jó, 18,5% hatásfokú napelemegység adja a jármű mozgásához szükséges energiát. A napelemek különlegessége, hogy nem kereskedelmi forgalomban vásárolt táblákról van szó, hanem cellákat vásároltunk, melyeket polikarbonátba laminálva egy könnyű és egy irányba hajlékony szerkezetet kaptunk, mely jelentős szabadságot ad a karosszéria tervezésénél.

Elvárásaink nagyok voltak, hiszen a korábbi két évben is sikerült kategóriánk legjobbjaként végezni, ami nagyszerű eredmény egy ilyen rangos versenyen. A futamokat komoly technikai átvétel előzte meg, ahol vizsgálták, hogy minden megfelel-e a komoly biztonsági és műszaki előírásoknak. Városi kategóriás jármű révén nekünk minden a hétköznapban használt biztonsági és jelzőberendezéssel is fel kellett szerelnünk az autót.

Kilátásaink igencsak borúsak voltak az első két nap, mivel folyamatos eső és zárt felhőzet várt minket a futamok során, ami csöppet sem kedvező a napelemes járműveknek. A versenyszabályzat szerint majd egy órán keresztül kell köröznünk legalább 27 km/h sebességgel, miközben minden körben félbe kell szakítanunk a versenyt egy megállással, mintegy szimulálva a városi közlekedést. Emellett még elvárás az is – talán ez a legnehezebben teljesíthető követelmény –, hogy az autó pozitív energiamérleggel zárjon.

Számunkra az utolsó nap futama hozta meg a sikert, ugyanis a pénteki versenynap második futamán sikerült időben célba érve teljesítenünk minden versenykiírást, és legjobbként megnyertük a kategóriát. Az idei győzelem az eddigi legértékesebb a számunkra, mivel több energiát sikerült termelnünk a verseny alatt, mint amennyit elfogyasztottunk, pontosabban a termelt és elfogyasztott energia aránya 104,9%. Ez alapvetően versenykiírás is lenne, de eddig a Shell Eco-marathon versenyek történetében ez nekünk sikerült először és egyedül.

Emellett a számos csapat közül egyike voltunk annak a négynek, akiket a WWF nemzetközi környezetvédelmi szervezet is kiválasztott, hogy a nemzetközi sajtó előtt felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

Idei eredményünkön felbuzdulva reménnyel és tenni akarással állt neki az egész csapat egy emberként az autó továbbfejlesztésének és tapasztalatainkat, tudásunkat felhasználva szeretnénk a további években minél jobb eredményeket elérni. Célunk továbbra is a környezettudatosság és az alternatív hajtásrendszerek fejlesztése és köztudatba való bevonása.