2. Bosch-AOE tanulmányi verseny
Minden szakmának biztosan van legalább egy közös érdeke, és ez nem más, mint a folytonosság, a dolgok továbbvitelének fenntartása. Ennek a szakember-utánpótlás a kulcsa. Érdekében álló felelősséggel ezt a munkaerő vevőkörének, a fenntartóiparnak – a munkát végzőknek és a rendszer ellátóinak – kell szívén viselnie.
Nehéz szakmai gazdasági helyzetünkben is van erre jó kiemelkedően jó példa. Az Autószerelők Országos Egyesülete (ő képviselő a munkaerői vevőkört) és Robert Bosch Kft. (a rendszert alkatrésszel, műszerrel, információval ellátó, és maga is munkaerő felvevő) autótechnikai szakmai versenyt hirdetett – immár másodszor – a gépjármű mechatronikában tanulmányokat folytató diákok részére. (Kérem, ne igazítsanak ki: tudom, hogy ma nevén nevezve nincsen gépjármű mechatronikai szakmunkás vagy technikus képzés, de a gyakorlatban ezt tanítják a fiataloknak nagyon helyesen, mert a szakma ezt követeli meg.)
Az AOE kezdeményezésével és szervezésében lebonyolított Bosch tanulmányi verseny célját a cég versenykiírásban így fogalmazta: „minél több fiatal ismerkedjen meg a Bosch történetével, rálátásuk legyen a Bosch magyarországi tevékenységére, a Bosch műszaki eszközök megismerésén keresztül a tanulók közelebb kerülhessenek a közlekedési, gépészeti, műszaki szakmák érdekességeinek, különlegességeinek megismeréséhez. Olyan szakmai impulzusokat kapjanak a gépjárműtechnika területén alkalmazott eszközökről, berendezésekről, amelyek alapján kialakul a szakmai elkötelezettségük, és megerősödik bennük a mesterség tisztelete, szeretete. A csapatban való versenyzés során a másokért való felelősség, a becsületes helytállás kerül előtérbe. A jól szereplő csapatok öregbítsék iskolájuk hírnevét, és egyben irányítsák a figyelmet a szakmai képzés fontosságára.”
A versenyre az Autószerelők Országos Egyesületének tagrendszerébe tartozó bázis- és támogatott iskolák közül 23-an neveztek, iskolánként egy 3 fős csapattal.
A vetélkedő védnöke Spindler Tibor, az AOE elnöke és Ernst Schlenker, a Robert Bosch Kft. ügyvezetője. A zsűri elnöke dr. Nagyszokolyai Iván, tagjai Happ Jenő és Bagi Mihály.
A vetélkedés három fordulóban zajlott le. Az első - „házi” - selejtezőkörben teszteket töltöttek ki otthon a csapatok, a feladatlapokat e-mailen küldték el a zsűrinek. A verseny középdöntőjébe - megérdemlik, hogy felsoroljuk őket - az alábbi iskolák jutottak be:
Acsády Ignác Szakképző Iskola és Kollégium (Pápa)
Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium (Nyíregyháza)
Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola (Kaposvár)
Fáy András Közlekedésgépészeti Műszaki Szakközépiskola (Budapest)
Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki Szki. (Budapest)
Savaria Közlekedési Szakképző Iskola és Kollégium (Szombathely)
Szent László Szakképző Iskola (Szekszárd)
Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola (Szolnok)
A középdöntő a Bosch budapesti székházában, illetve annak oktató műhelyében volt. A számítógépes teszt a Bosch ESI[tronic]-ról, annak használatáról „faggatta” a versenyzőket. Az értékelésbe a válaszok helyessége mellett a teljesítési idő is beleszámított. A gyakorlaton diagnosztikai módszerekkel való hibafeltárás után, a javítás adta a feladat gerincét, de nem volt szabad elfeledkezniük a fiataloknak a hiba elhárítása után a gépkocsi útrabocsátásához szükséges általános átvizsgálásról sem, így például a világítás ellenőrzéséről (állítani is kellett rajta!).
A döntő
A 2009. február 28-ára hirdetett döntőbe három csapat került. A helyszín a Dunakeszin, Tóth Tibor Medic-Car Kft. műhelye (sokak által gázautó specialistaként ismert), a Tóth Bosch Car Service volt.
A döntő is az ESI[tronic] számítógépes tesztjével kezdődött, most azonban ez már nem csapatmunka volt, a versenyzőknek egyenként kellett teljesíteniük. (A nyertes csapat mindegyik tagja 100%-ra teljesítette!)
A gyakorlati munkát Opel Astra adta. A mérésekhez használni kellett a bővített CAS[plusz] funkciót.
A gépkocsi bazonosítása ESI szerint (RB Code), hibatároló kiolvasás a KTS vezérlőegység vizsgálattal, SYS/CAS szerint az eltárolt hiba ellenőrzése, a cserélendő alkatrészek rendelési számának kiolvasása a Bosch ESI[tronic] programból. A hiba elhárítása után a beépített alkatrészek működésének ellenőrzését FSA motorteszter segítségével! (El)rejtett hibás egység volt a főtengely jeladó és a lambdaszonda. Először (motorindítás nélkül) csak a főtengelyjeladó hibáját mutatta a diagnosztika. Mikor azt alkatrészcserével elhárították a versenyzők, „ugrott” be a lambdaszonda fűtéshiba. (Volt csapat, aki nem hitt a szemének: miért nem látszott ez a kezdet kezdetén? – ennek oka nem más, mint a rendezők „csalafintasága”…)
Végeredmény
I. helyezett
Bánki Donát Műszaki Szki. (Nyíregyháza)
1. Demkó Gergő Mihály
2. Fodor Tibor
3. Krutila Attila
Felkészítő tanár: Balázs Elek
II. helyezett
Fáy András Szki. ( Budapest)
1. Szecsődi András
2. Kovács Dávid
3. Bach Alexander
Felkészítő tanár: Hangya Gábor, Huszti Tibor
III. helyezett
Kossuth Lajos Szki. (Budapest)
1. Barabás Tamás
2. Márton Zoltán
3. Szóka Viktor
Felkészítő tanár: Nové Lajos
A nyertesek díjazása
I. helyezett csapat: a felkészítő tanárral együtt részt vesz az RBHU budapesti oktató központjában rendezett, három különböző témájú műszaki oktatáson és Bosch autós szerszámkészletet, valamint egy MOT 151 motortesztert kap.
II. helyezett csapat: a felkészítő tanárral együtt részt vesz az RBHU budapesti oktató központjában rendezett két különböző témájú műszaki oktatáson és KTE 200 Pocket Master műszert kap.
III. helyezett csapat: a felkészítő tanárral együtt részt vesz az RBHU budapesti oktató központjában rendezett egy műszaki oktatáson és KTE 001.06 zseb-motorteszter műszert kap.
A helyezettek az AOE külön ajándékait is átvehették.
Nagyon sokan és sokat dolgoztak a verseny megszervezésében, lebonyolításában, őszinte köszönet illeti meg őket! Reméljük, hogy nem szakad meg ez a sikeres versenysorozat. Mint a bevezetőben szó volt róla: az utánpótlás képzése, megmérettetése, tehetséggondozása a szakma alapvető érdeke.
További információ: www.aoeportal.hu