A szakemberképzés paradigmaváltása

Kérem, ne lapozza át ezt a cikket, mondván – a címből ítélve – „lerágott csont”, mert ennek apropóján szakképzési javaslattal is előrukkolunk. Természetesen a gyakorlóknak nem tudunk újat mondani e szakmai területen, de nekünk a szakmát tanulóknak, a szakmát kezdőknek is segítenünk kell és az ismeretfrissítés sem árt…

A szakmunkásképzés nálunk örökzöld téma. Nemcsak azért, mert a technika kihívásai újabbnál újabb követelményeket támasztanak, hanem azért is, mert korábbi elhibázott döntésekre újabb téveszmék ültek rá. Még az az alapjában jó gondolat is balul sikerült, hogy a gyakorló szakemberek mondják meg, mit kell tanítani. Nagy fiaskó volt, amit az akkori oktatási adminisztráció elkövetett. Ilyen embereknek kellene Nyugatra menniük önként, de nem kellenek senkinek. És már el is felejtettük, mert azóta volt még néhány…

LEARNING BY DOING, DE MÁSKÉPPEN!

Az angol, de ma a német, az olasz, a francia stb. is így mondja: „Learning by doing”. Átültetve magyarra, lehet a „Csináld és így tanulj!” vagy a „Miközben csinálod, tanulod.” meglehetősen szabad fordításban. Tanulókkal, a legjobbakkal is, akik versenyre jönnek, beszélgetünk a szakma ábécéjéről, többek között alapeszközökről, mérőberendezésekről, technikákról és technológiákról. Dicséretesen sokat tudnak. Ez az érem egyik oldala, a másik szomorúbb.

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.