A Bosch Tudásközpont következő 4 éve
A Bosch-csoport budapesti központjában stratégiai egyeztetést tartott február 18-án dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, dr. Bokor József, az MTA-SZTAKI intézetének tudományos igazgatója, Javier González Pareja, a magyarországi Bosch-csoport vezetője, Oliver Schatz, a Robert Bosch Kft. műszaki területekért felelős elnöke és dr. Szászi István, a Budapesti Fejlesztési Központ osztályvezetője.
A találkozó a tavaly szeptemberben aláírt egyedülálló konzorciumi együttműködés fontos mérföldköve, hiszen a következő 4 év K+F trendjeit erősen meghatározó pályázati tervezet is kidolgozásra és elfogadásra került. A közel 6 millió eurós pályázat 6-8 nagyszabású projekt megvalósítását célozza a gépjármű-közlekedés innovációja – a biztonság és kényelem, a környezetszennyezés és üzemanyag-megtakarítás, a megbízható elektronika – és az ágazati fejlesztések területén.
Javier González Pareja
„A Bosch évek óta a műszaki tudásbázis egyesítésén, az oktatás, a különböző üzleti szektorok és tudományágak közötti együttműködés fejlesztésén dolgozik. Ez a konzorciumi együttműködés a Bosch komoly innovációs elkötelezettségét jelzi és a mára már kézzel fogható projektek azt bizonyítják, hogy a Bosch Tudásközpont valóban a műszaki tudás-transzfer hosszú távú intenzitását szolgálhatja” – mondta el a találkozó során Javier González Pareja, a magyarországi Bosch-csoport vezetője.
Oliver Shatz
A konzorcium tevékenysége az oktatásra és humánerőforrás-fejlesztésre is kiterjed, melynek keretében elindult a gépjárműipari mérnökök képzésének és tantervének közös átalakítása, melyet a közeljövőben új Bosch tanlaborok kialakítása, valamint az elméleti oktatást támogató tartalmak bevezetése követ. A kutató-fejlesztő hálózat biztosíthatja a technológiai innovációs eredmények és azok iparági kapcsolatát is; az előre tervezhető piac feltételeit.
„Míg a Bosch kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet az egyes K+F tevékenységek eredményeinek gyakorlati alkalmazása és hasznosítása terén, addig a kutatóintézet nagy gyakorlattal és tapasztalattal rendelkezik a gépjárműipart érintő műszaki ismeretek, az ezekhez kapcsolódó kutatások-fejlesztések területén. A komplementer jellegű tudásbázis koncentrálásával olyan egyedülálló vállalkozást hoztunk létre, melynek eredményeként a kutatási intézmények által elért eredmények elhelyezése ipari felhasználás keretében hasznosulhat” – emelte ki dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
(Bosch sajtóinformáció)