Fáy-Toyota Szakmai Nap

A Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki Szakközépiskola meghívója november 30-ra, a hagyományos Fáy – Toyota Szakmai Napra szólt.  Az évenként megrendezett szakmai nap eredete 1988-ra nyúlik vissza, amikor a Toyota Motor Hungary magyarországi bázisiskolájává választotta az iskolát. A szakmai napon, követve a hagyományokat, a Toyota Motor Hungary elnöke, idén Hiroshi Saito köszöntötte az iskola tanárait, diákjait, a szakmai nap vendégeit, és az oktatást segítő taneszközajándékokat adott át.


A győztes csapat és a győztesnek ajándékot átadó Energotest Kft. képviselője

Mint azt megnyitójában az iskola igazgatója, dr. Zántó Edina kiemelte, ez a kapcsolat óriási előnyt jelent számukra, az itt folyó képzés számára. Előnyt jelent, mert olyan eszközöket bocsátanak a rendelkezésükre, amelyek a legfejlettebb technológia megismerését teszik lehetővé tanáraik és diákjaik számára. Például a 2008-ban kapott hibrid jármű, a Prius vagy a Lexus karosszériaelektronika oktatófal, számtalan más Toyota főegység és alkatrész, valamint gyári oktatóegységek mellett még ma is kuriózumszámba mennek nemcsak a hazai, de az európai oktatási intézmények sorában is. Az eddig kapott eszközök értéke eléri a több tízmillió forintot. Előnyt jelent továbbá az, hogy lehetőségük van hozzáférni a Toyota tananyagaihoz, műszaki információihoz, s ezeket fel tudják használni a szakmai-elméleti és gyakorlati oktatásban. Előnyt jelent, mert szakmai gyakorlatra mehetnek diákjaik a Toyota-szervizekbe.

A 14. és 15. évfolyamosainknak lehetősége van a T-TEP részeként a Step 1 és a Step 2 vizsgák letételére. A diákok oklevelet kapnak – ha teljesítették a feltételeket –, melyet a dílerek is túlnyomórészt elfogadnak.

Előnyt jelent, mert ennek is köszönhető, hogy indíthattak hibridtanfolyamot, melyet saját tanulóik fakultatív tantárgyként felvehetnek, befejeztével magyar, illetve angol nyelvű oklevelet kapnak.

Az idei szakmai napra az iskola, tanulói számára, szakmai versenyt hirdetett. Öt helyszínen, öt tanműhelyben a válogató megmérettetés után döntőbe került kétfős csapatnak gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk. A verseny helyezettjei:

I. helyezett: Csáky Csaba – Fekete Gergely
II. helyezett: Buda Tamás – Teplán Tamás
III. helyezett: Metz Tamás – Szőr Olivér.

A csapatok könyv- és hasznos szerszámajándékokat vehettek át jutalmul a Maróti Autóműszaki Könyvesbolt, a Toyota Motor Hungary, az Energotest Kft. és az Intent Hungaria Kft. jóvoltából.

A szakmai nap vendégei gazdag programkínálatból válogathattak. A verseny helyszíneinek meglátogatásán túl lehetőség volt egy Prius Plug-in tesztvezetésére, az „Endoszkópok alkalmazása a járműdiagnosztikában” címmel tartott, valamint a „75 éves Toyota” történetén végigvezető előadások meghallgatására.

Jó volt látni az iskola töretlen fejlődését, a fiatal és még fiatalabb tanár kollégák odaadó, értékes munkáját, a jól felkészült tanulók sikereit. Gratulálunk!