Autonet Mobility Show 2019

Az Autonet, cégszerű néven az AUTONET Import Magyarország Kft. házivására, a Mobility Show, idén május utolsó szombatján, a már megszokott magas színvonalú rendezvénnyel, bőséges saját márkás és beszállítói termékpalettával várta látogatóit. A cég üzleti partnerei, franchise-hálózatának tagjai mellett mindenkit szívesen láttak, csupán előzetes regisztrációhoz kötötték a részvételt. A „külsősök” között többen voltak, akik a Dízelegyesület és a Fórumtér előadásaira vagy Ruzsa János workshopjára érkeztek.

Az idei Mobility Show Budapesten sorában már a 7. volt. A cég első romániai hasonló rendezvényére 2012-ben, Kolozsváron került sor, voltak évek, amikor Bukarestben és Kolozsvárott is volt Mobility. Idén már a 13.-at szervezik szeptemberben, szintén Kolozsváron. Ezekre is sok magyarországi partner látogat el.

Néhány éve már, hogy a Swiss Automotive Group (SAG) és az Autonet Group Holding egyesült, a svájci autóalkatrész-kereskedelmi cég 51 százalékos részesedést szerzett a másik társaságban.

A két csoport együttesen már hét országban van jelen, ezek: Románia, Magyarország, Szlovénia, Szlovákia, Svájc, Ausztria és Belgium. A két cég már régóta ugyanahhoz az európai bevásárlói csoporthoz, az évi 14 milliárd eurót megmozgató ATR International AG-hez tartozik. A két csoport továbbra is önállóan, saját neve alatt működik tovább.

A Hungexpo F pavilonjában, 10 ezer négyzetméter alapterületen felállított 100 stand többségét a beszállító vállalatok, világcégek foglalták el, de jelentős számban találkozhattunk az Autonet üzletágainak, ügyfélkapcsolati aktivitásainak színhelyeivel is. Kedvezményes rendelések, vevői akciók jutalmainak átvétele, eszközbeszerzésekre vonatkozó konzultációk, franchise-partnerek „csoportosulása”, vevői kérdések, felvetések – ezek összessége eredményezte azt, hogy a házigazda, de más cégek standjainál is nagy volt a „sűrűség”. Még szerencse, hogy a mintegy 3000 látogató a kiállítási pavilon utcáin túl, a kitűnő vendéglátás éttermi asztalainál, az előadásokon, bemutatókon, a gyerekek aktivitását lekötő tereken megoszlott. A továbbiakban (alább a kapcsolódó cikkekben) csak a néhány kiállító standján látottakról számolunk be, hiszen az egy nap, illetve pár óra alatt majdhogynem befoghatatlan óriási kínálatból csak szemezgetni lehet.