III. AUTOMATAVÁLTÓ SZEMINÁRIUM

Már vártuk! Már vártuk, hogy a Laczkó és Társa Bt. Automata Váltó Szerviztől a soron következő, immár III. Automataváltó Szemináriumára megérkezzen a meghívó. A hazai automataváltó-javítók, talán néhány mesterműhely régóta dolgozott már akkor is, amikor 2002-ben az első szakmai összejövetelre került sor. (Már tudjuk, ez volt a „0. találkozó”.) A javítás az alkatrészen és – egyre inkább – az információ megszerzésén múlik. Akkor, mint ahogy most is, az AC, azaz az Automatic Choise Europe BV, az automata váltók alkatrész-kereskedelmével foglalkozó holland cég munkatársai voltak, akik a szakmai tartalmat hozták. A résztvevőket, egymást legfeljebb telefonon keresztül ismerők köréből verbuváltuk, de megjelentek azok is, akik ebben a szakterületben fantáziát láttak. Nem lehetett tudni, mi is lesz ebből. Az a jelenlévők körében világossá vált, hogy szervezettebb alkatrész- és információellátás feltétlenül szükséges.

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.