IAA 2013

A frankfurti autószalon, hivatalos nevének rövidítésével az IAA, 2013-ban sem okozott csalódást, még azoknak a szakembereknek sem, akik nem elsősorban az új autók formavilágát csodálják meg és nem a következő autóvásárláshoz gyűjtenek impressziókat, hanem az autótechnika jelenét, jövőjét kívánják tetten érni. Az autógyártók is előrukkolnak high-tech szerkezeteikkel, azok, akik a vásárlóikat a technikával is elvarázsolni kívánják, a mi nagy örömünkre, kiteregetik „kártyáikat”.

Szerkezeti metszetek és 3D-s animálások, „kibontott”, elmetszett és robbantott autók, az elektromos hajtású autók belvilága, szénszál-erősítésű karosszériák struktúrája sorakozik standról standra. Amelyik gyártónak érdekeltsége van az autósportban, reflektorfénybe helyezi a dicsőség hordozóját, és mint a Citroën tette, meghívta sztárpilótáját, Sébastien Loeb urat. Aki tudta, pavilonjában mozgatta is autóit. A BMW villanyautói, más modelljei mellett, hangtalanul húznak el a pavilon sztrádáján, vagy elegánsan érkeznek be a színpadra, mint a Mercedes S osztály, pilóta nélkül, hogy majd a hátsó ülésről szálljon ki Dieter Zetsche, a csillagos birodalom legelső embere. Bizonyítva azt, hogy ez az autó – ha erre engedélye lenne – már robotként is beküldhető a forgalomba.

Az autógyártók mindegyike belépett már a villanyautók korszakába, nincs olyan, akinek ne lenne hibrid modellje, és a többségnek van teljesen elektromos hajtású modellje is. Van, ahol ez még csak prototípus, de a többség már szériagyártmányt kínál vagy kezdi a szériagyártást. A jövő ebben ugyan még meglehetősen bizonytalan, lemaradni azonban senki sem akar.

A neves beszállítók kevés kivétellel az IAA-n is jelen vannak (nem csak az Automechanikán), bemutatják azt, amit már az autógyártók új modelljeiben alkalmaznak és azt, amit a gyártóknak még csak kínálnak, vagy velük együtt fejlesztenek. Amikor beszélgetésbe kerültünk velük, többen azonnal megemlítették, hogy Magyarországon hova szállítanak, és hol van nálunk gyáruk. Jó érzés elismerő szavakat hallani például a Schaeffler(LuK)-tól, a Continentaltól, a Delphitől, a Hankooktól, hogy most csak őket említsük.

Az IAA óriási kínálata mélységében természetesen napok alatt sem tekinthető át. Az a közel 2000 fénykép, melyet csináltunk, a számtalan szakmai anyag, melyhez akár pendrive-on, akár a letöltési cím megszerzésével jutottunk hozzá, akár egy évre is ad megírni valót. Néhány dologról most és következő számainkban csak előzetest adunk, más technikai érdekességet részletezünk is. Az anyagok, a technikai újdonságok elmagyarázó feldolgozásával, ahogy tőlünk megszokhatták, sokszor lassan haladunk. Szó, mi szó, nekünk is meg kell először érteni, tanulni, körüljárni a „miérteket”, megtalálni az új szakkifejezések magyar megfelelőjét. A szűkszavú tájékoztatókkal, ha azoknak csak a fordítását adnánk, nem sokra mennénk.

Nézzünk körül, mit hozott a 2013. évi IAA az autótechnikában!