150 éve született a Skoda egyik alapítója

1868. október 16-án született Velvaryban Václav Klement, a Škoda autógyár egyik alapítója.


Václav Klement

1895 decemberében Klement járműjavító céget alapított Václav Laurinnal, a turnaui szerelővel. 1896 tavaszán elkezdtek kerékpárokat készíteni, amelyeket „Slavia” márkanéven kínáltak.

A céget elsősorban a jó üzleti érzékéről is közismert, különösen kreatív Václav Klement vezette, sikeres ötletei közé tartozott például a részletfizetés lehetőségének 1896. októberi bevezetése. Mindig különösen motivált és szorgalmas volt, gyakran már reggel öttől egészen este tizenegyig a műhelyben dolgozott, miközben a reklám- és marketingtevékenységet is szervezte. Václav Klement igazi „látnok” típus volt, kiváló érzékkel a korszellem iránt. Vezetése alatt vált a Laurin&Klement (L&K) a modern motorkerékpár-tervezés úttörőjévé. 1899. november 18-án Prága-Bubnyban Klement bemutatta a Slavia márka első két motorkerékpárját, amit további külföldi bemutatók követtek. Klement azonban nemcsak tehetséges tervező volt, hanem kora legsikeresebb versenyzői közé is tartozott. Egyik legnagyobb sikerét 1902. május 11-én a Bécs környéki Exelbergrennen, vagyis az Osztrák–Magyar Monarchia akkori legjelentősebb technikai versenysporteseményének megnyerésével aratta. Klement emellett a nagy sikerű Mladá Boleslav-i gyári csapat vezetője is volt, kollégája, Václav Vondřich pedig 1905. június 25-én a franciaországi Dourdan nem hivatalos motorkerékpár-világbajnokságát nyerte meg. 1905-től teljes mértékben saját automobilja kifejlesztésére összpontosított, amelyet még az év végén be is mutatott a nagyközönség előtt. Václav Klement nagy hangsúlyt fektetett nemzetközi szakembergárdája kialakítására, így szerződtette például a német–osztrák csúcskonstruktőr és versenyző Otto Hieronymust is. Az L&K gyorsan az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb autógyártójává fejlődött, s számos külföldi piacon is megvetette lábát. 1907-re már a vállalat forgalmának 70 százaléka exportból származott.

Vezetőként Václav Klement mindig is nagy tiszteletnek örvendett. Magánemberként szerénység jellemezte, hivatásában pedig munkatársaival és önmagával szemben is igen magas igényeket támasztott, emellett azonban nagylelkű és szociálisan érzékeny vállalkozóként ismerték. Az első világháború nehéz éveiben besorozott munkatársai nagy részét sikerrel hozta vissza gyárába, de a Laurin&Klement a katonák családját is támogatta és az akut élelmiszerhiányra is megoldást találva, a vállalat ellátta dolgozóit.

Az első világháborút és a Monarchia szétesését követően Václav Klementnek pótolnia kellett a kieső exportbevételeket, így egyebek mellett repülőgépmotorok jövedelmező gyártásába kezdett. 1924 nyarán pusztító tűzvész tette tönkre a gyárat, s a vállalat újbóli stabilizálása, illetve sikerpályára állítása érdekében a Laurin&Klement végül egy erős stratégiai partnerrel történő egyesülés mellett döntött – ez a Plzeňben működő Škoda Művek volt.

Václav Klement továbbra is jól mérte fel a nemzetközi autóipar trendjeit, s amerikai egyesült államokbeli 1927-es tanulmányútján szerzett tapasztalatait és kapcsolatait is felhasználva nagyban hozzájárult kora egyik legkorszerűbb autógyárának felépítéséhez Mladá Boleslavban. A vállalat ettől kezdve szerelőszalagon gyártotta autóit és modern reklámtevékenységet folytatott. Alapítói időskorára az időközben már Škoda néven működő vállalat az akkori Csehszlovákia legnagyobb autógyártójává lépett elő.

Václav Klement röviddel hetvenedik születésnapja előtt, 1938. augusztus 13-án hunyt el.