A Delphi-technológiával napról-napra csökkenthető a környezet terhelése

A Delphi Corp. az autótechnika minden szerkezeti egységére, alkatrészére, rendszerére kiterjedően energiahatékony, zöldtechnológiai megoldásokat fejleszt, melyek a kor kihívásának, a környezetterhelés csökkentésének célját szolgálják. „A Delphi továbbra is a mindennapi életben alkalmazható, innovatív, környezetbarát megoldások kifejlesztésén dolgozik” – hangsúlyozta Rodney O’Neal elnök, CEO – „Termékeink segítségével redukálható a károsanyag-kibocsátás és a gépkocsik tüzelőanyag-fogyasztása, ugyanakkor sem a jármű teljesítménye, sem pedig az utasok komfortérzete nem csökken.”

 

Fogyasztáscsökkentés

Az amerikai utakon futó, hagyományos légkondicionáló berendezésekkel szerelt gépkocsik fogyasztásához képest a Delphi energiatakarékos klímarendszer-technológiája évi 19-57 liter közötti tüzelőanyagmegtakarítását tesz lehetővé. Így éves szinten 8,7 milliárd liter motorhajtóanyag takarítható meg az Egyesült Államokban.

A Delphi közreműködésével 1999 óta több, mint 10 millió elektromos szervokormánnyal (EPS) szerelt gépkocsi fut az amerikai utakon. Ezek több mint 500 millió gallonnal kevesebb benzint égettek el, mint hagyományos vetélytársaik. Napjainkban, amikor az egyszer szigorodó előírások mindinkább a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére és a tüzelőanyag hatékony felhasználására ösztönöznek, a kormánymű-gyártás területén is új technológiai megoldások kerülnek előtérbe. Az EPS rendszer azoknak az autógyártóknak kínál ideális megoldást, akik költség-hatékony módszerekkel szeretnék a jogszabályokban előírt emissziós szintet biztosítani.

A gépjármű tömegének csökkentésével szintén csökkenthető a fogyasztás. A mai autók akár 45,3 kg kábel-rendszert is rejthetnek. A kábelek teljes súlyának kb. 25%-a a szigetelés. A Delphi halogén-mentes ultra-vékony falú szigetelése mindössze 0,2 mm vastag (szemben a hagyományos vékony-falú kábelek 0,4 mm-es szigetelésével). Bár a különbség mindössze körülbelül két papírlapnyi, a tipikus kábelköteg-szigetelés teljes súlya 27%-kal, helyigénye 47%-kal csökkenthető. A teljes kábelköteg tömege így mintegy 2,2 kg-mal kisebb. A Delphi jelenleg évi 474.000.000 m halogén-mentes ultra-vékony falú kábelt állít elő, négy nagy gépjárműgyártó megrendelésének téve ezzel eleget.


A Delphi új, nemrégiben szabadalmaztatott műanyag-technológiájának felhasználásával a jármű audio-rendszerének súlya is lényegesen csökkenthető. A Delphi ultra-könnyű autórádiója 0,54 kg-mal könnyebb, mint egy hagyományos berendezés, ugyanakkor tartós, és mind minőségben, mind pedig szolgáltatott értékben felveszi a versenyt a nehezebb típusokkal. Műhold-vevő és prémium kategóriás erősítő rendszerbe építésével a jármű audio-rendszerének teljes tömege akár 4,5 kg-mal is csökkenthető.

 

Hibrid technológiák

A Delphi hibrid technológiai megoldásainak köszönhetően a gépjármű-vezetők duplán nyertesnek érezhetik magukat: az autó kevesebb káros anyagot bocsát ki, a csökkenő tüzelőanyag-fogyasztás pedig dollárokban mérhető különbséget jelent. A Delphi Medium Hibrid Rendszere, a stop-start funkcióval bíró önálló vezérlési mechanizmus, akár 20%-os üzemanyag-megtakarítást is eredményezhet. A gépjármű megállásakor a belső égésű motor leállításával nemcsak az elégetett üzemanyag mennyiségét csökkenti, de regeneratív fékezési funkciójának köszönhetően az autó akkumulátorát is tölti, anélkül, hogy ezzel a környezetet terhelné.

A hibrid járművel szigorú elektromos szabványok szerint épülnek. A Delphi hibrid-jármű elektromos/elektronikus rendszere szigetelést, védőburkolatot és nagyfeszültségű biztonsági csatlakozókat integráló kábelkötegekből, elektronikus központokból és összekötő rendszerekből épül fel, így alkalmas nagyfeszültségű elektromos alkalmazásokba történő felhasználásra is.

 


Az útjainkon futó hibrid elektromos autók számának növekedésével a szerelők számára nem kis kihívást fog jelenteni az ilyen járművekbe beépített komplex technológiai megoldások hibáinak diagnosztizálása és kiküszöbölése. A Delphi speciális tréning-programot fejlesztett ki, hogy felkészítse az érintett szakembereket a hibrid elektromos gépjárművek karbantartására és szervízelésére. A képzésben részt vevők minden, a későbbi munkájukhoz elengedhetetlen információt megkapnak, különös tekintette a biztonsági szempontokra, a gépjárművel szervízelésének menetére és a megfelelő szolgáltatás biztosításához szükséges szerszámok és berendezések üzemeltetésére.

Kevesebb kibocsátott szennyezőanyag

A Delphi innovációinak segítségével az autógyártók futószalagjairól olyan járművek gördülhetnek le, melyek az egy generációval korábbiakhoz képest jóval kevesebb szmog-keltő anyagot bocsátanak ki. Talán meglepő, de igaz, hogy a modern benzinüzemű motorok kipufogó-gázai kevesebb káros anyagot tartalmaznak, mint a szabad levegő a világ leginkább szmog-szennyezett területein.

 


A Delphi etanol (E100) és etanollal kevert (E85) üzemű járművek és kismotoros berendezések számára is készít befecskendező-, és üzemanyag-kezelő rendszereket, elektronikát és szoftvereket. Emellett a Delphi aktívszéntartályai segítségével csökkenthető a tüzelőanyag szállítása és tárolása során bekövetkező párolgással keletkező benzingőz mennyisége. A vállalat legújabb technológiáinak felhasználásával a párolgási emissziót szennyezés az 1990-es években alkalmazott eljárásokhoz képest jelentős környezet-terhelés csökkenést eredményez.