Autotechnika szakfolyóirat
Autotechnika szakfolyóirat
2019. március | Olvasson bele!

PEUGEOT Euro 6 motorok

A PEUGEOT rövid idő alatt csökkentette járművei szén-dioxid-kibocsátását. A háromhengerű benzines PureTech és a BlueHDi dízelmotorok kínálatának kiterjesztésével, valamint az új 1.6 l THP benzines motorok és az EAT6 sebességváltók bevezetésével immár húsz PEUGEOT gépjármű érdemelte ki visszafogott CO2-kibocsátásának köszönhetően a legjobbnak járó címet az azonos teljesítményű motorok között (öt PureTech, három 1.6 l THP és tizenkét BlueHDi). A rendkívül kis fogyasztású PEUGEOT 208 szén-dioxid-emissziója mindössze 79 gramm kilométerenként, ezzel elnyerte a világ legtakarékosabb szívómotorja címet, míg a PEUGEOT 308 kilométerenkénti 82 gramm CO2-kibocsátással továbbra is csúcstartó a C szegmensben.

2012-ben a PEUGEOT 208-ban mutatkozott be a háromhengerű PureTech motorcsalád 1.0 l 68 LE és 1.2 l 82 LE szívóváltozata, majd 2014-ben a PEUGEOT 308-ban megjelent start-stop rendszerrel felszerelt, 110 és 130 lóerős, 1.2 literes turbófeltöltős változatokkal gazdagodott a kínálat.

Az új motorok már most teljesítik az Európában 2015. szeptembertől életbe lépő Euro 6.1 szabvány előírásait. 2015 első felében fokozatosan kerülnek be a PEUGEOT kínálatába, hat új változattal:

– Az új PEUGEOT 208 1.2 l 
PureTech 110 S&S;

– Az új PEUGEOT 208 1.2 l 
PureTech 110 S&S EAT6;

– A PEUGEOT 2008 1.2 l 
PureTech 110 S&S;

– A PEUGEOT 2008 1.2 l 
PureTech 130 S&S;

– A PEUGEOT 3008 1.2 l 
PureTech 130 S&S;

– A PEUGEOT 5008 1.2 l 
PureTech 130 S&S.

A PEUGEOT jelenleg öt olyan járművet kínál, amelyek csekély CO2-kibocsátási szintjükkel kiérdemelték a „best in class” címet a benzines motorok között. A PureTech motorcsalád legalább egy változata szintén piacvezető a CO2-emissziót tekintve a saját teljesítménykategóriájában a PEUGEOT 208, 2008, 308 és 3008 kínálatában.

A PureTech-motorok az ötfokozatú és a hatfokozatú manuális váltó mellett az új hatfokozatú automatikus EAT6 (Efficient Automatic Transmission 6-speed) váltóval is rendelhetők, amely új mércét állít fel a vezetési komfort tekintetében.

A PEUGEOT 2013 végén kezdte bevezetni a BlueHDi technikát az összes modellcsaládba az újgenerációs 1.6 l és 2.0 l dízelmotorokon, és ezzel ismét elébe megy a károsanyag-kibocsátási norma előírásainak. A 100, illetve 120 lóerős 1.6 l BlueHDi motorcsalád a 75 lóerős változatokkal bővül, amelyek kitűnő vezetési komfortot és rekord fogyasztási adatokat biztosítanak. A 150 és 180 lóerős 2.0 l BlueHDi-motorokat magas szintű teljesítmény és mértéktartó fogyasztás jellemzi.

2015. szeptember 1-jétől a PEUGEOT több mint tíz új BlueHDi változat bevezetésével tovább folytatja a csúcstechnika kiterjesztését a teljes kínálatra:

– Az új PEUGEOT 208 1.6 l BlueHDi 75, az 1.6 l BlueHDi 100 és az 1.6 l BlueHDi 120 S&S;

– A PEUGEOT 2008 1.6 l BlueHDi 75, az 1.6 l BlueHDi 100 és az 1.6 l BlueHDi 120 S&S;

– A PEUGEOT 3008 1.6 l BlueHDi 120 S&S, az 1.6 l BlueHDi 120 S&S EAT6 és a 2.0 l BlueHDi 
150 S&S;

– A PEUGEOT 5008 1.6 l BlueHDi 120 S&S, az 1.6 l BlueHDi 120 S&S EAT6 és a 2.0 l BlueHDi 
150 S&S;

hirdetés

– A PEUGEOT 508 1.6 l BlueHDi 
120 S&S.

Az új PEUGEOT Partner és Partner Tepee az 1.6 literes BlueHDi-motorok teljes választékát kínálja.

A BlueHDi-motorral felszerelt PEUGEOT modellek közül tizenkettő az adott lökettérfogat- és teljesítménykategóriában szegmense legjobbjának bizonyult 79 és 112 gramm közötti CO2-kibocsátásával.

A 75 és 100 lóerős BlueHDi-motorok ötfokozatú vagy hatfokozatú manuális váltóval, míg a 120, 150 és 180 lóerős változatok a hatfokozatú automatikus EAT6 (Efficient Automatic Transmission 6-speed) váltóművel is rendelhetők.

Az SCR (Selective Catalytic Reduction), a nitrogén-oxidok kezelésére alkalmazott technika jelenleg a leghatékonyabb kipufogógáz-utókezelési rendszer a piacon. A PEUGEOT a világon egyedülálló módon az adalékolt részecskeszűrő elé építi be járműveibe, így képes akár 90 százalékkal csökkenteni a nitrogén-oxidok kibocsátását és kiszűrni a részecskék 99,9 százalékát, a legparányibbakat is.

A részecskeszűrő (FAP) elé beépített SCR a káros anyagok és a nitrogén-oxidok kezelésén túl akár 4 százalékkal képes csökkenteni a fogyasztást és a CO2-kibocsátást az Euro 5 motorokéhoz képest, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére optimalizált égéstérnek és beállításoknak köszönhetően.

Az SCR-katalizátort azért lehetett beépíteni az adalékolt részecskeszűrő elé, mert az adalékolt FAP kisebb hőmérsékleten is képes regenerálódni, mint a versenytársak által alkalmazott egyéb FAP-technikák esetében.

2014 elején a PEUGEOT RCZ R vezette be a 270 lóerős változattal az 1.6 l THP-motorok Euro 6-os nemzedékét. További változatai:

– Az 1.6 l THP 165 S&S és az 1.6 l THP 165 S&S EAT6, amely az új PEUGEOT 508-ban mutatkozott be 2014. szeptemberben;

– Az 1.6 l THP 208 S&S a PEUGEOT 208 GTi 30th modellben jelent meg először 2014. novemberben;

– A PEUGEOT 308 GT kínálatában megtalálható 1.6 l THP 205 S&S.

2015 első felében tovább folytatódik az 1.6 THP Euro 6 motorok kiterjesztése a teljes PEUGEOT-kínálatra:

– A PEUGEOT 3008 1.6 l THP 
165 S&S EAT6;

– A PEUGEOT 5008 1.6 l THP 
165 S&S EAT6;

– Az új PEUGEOT 208 1.6 l THP 
165 S&S; 

– Az új PEUGEOT 208 GTi 1.6 l THP 208 S&S;

– Az új PEUGEOT 208 GTi by 
PEUGEOT Sport 1.6 l THP 
208 S&S.

Az 1.6 l THP 165 S&S motor hatfokozatú manuális vagy hatfokozatú automatikus EAT6 (Efficient Automatic Transmission 6-speed) váltóval rendelhető. Az 1.6 l THP 205, 208 és 270 lóerős változatai hatfokozatú manuális váltóval kerülnek forgalomba.

A három legsportosabb, 1.6 l THP-motorral felszerelt PEUGEOT modell kicsi CO2-kibocsátásának köszönhetően szintén kategóriabajnok. A 205-től 270 lóerőig terjedő teljesítményekhez 125 és 145 gramm közötti CO2-emissziós érték tartozik; ez újabb bizonyítéka annak, hogy a PEUGEOT a sportosságot és a takarékosságot ötvöző autók létrehozására törekszik.

Az egymást követő nyolcadik alkalommal az Év nemzetközi motorjává választott 200 lóerős 1.6 THP 2014-ben a 270 lóerős változattal megosztva kapta meg ezt a címet, és 125 kW/l fajlagos teljesítményével továbbra is csúcstartó a piacon. 


Kapcsolódó dokumentum:


14_16


Tetszett a cikk?

hirdetés

hirdetés