A győri Audi 2014-ben

– A világ legnagyobb motorgyárának lenni megtisztelő, azt azonban csak úgy tudjuk elérni, ha folyamatosan fejlődünk és eleget teszünk a kihívásoknak, önmagában a nagyság nem elegendő, jónak, kiválónak kell lenni, s ezt is szeretnénk megőrizni – nyilatkozta az autoszektor.hu honlapnak évet értékelő interjújában Thomas Faustmann, a győri Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnöke.

– Faustmann úr, először is gratulálok, egy hete értesültünk arról, hogy meghosszabbították szerződését az Audi Hungaria Motor Kft.-nél, ahol több mint tíz éve az ügyvezetés elnöke. Ennyire jól érzi magát Magyarországon?

– Ha nem érezném jól magam, nem hosszabbítottam volna meg a szerződést. Sőt, nemcsak a vállalaton belül érzem jól magam, hanem azon kívül is. Most gondoltam bele, mennyi mindent tettünk a városban is. Az Audi Hungaria iskola alapkövét az idén tettük le, az egyetemen újabb tanszéket alapítottunk, új járműfejlesztési labort is létrehoztunk, és közben kaptam egy díszdoktori címet is az egyetemtől. A sort folytathatnám, illusztrálásul talán elég, hogy mennyi mindent teszünk, s hogy munkánknak beérik a gyümölcse.

– Milyen volt a 2014-es év az Audi Hungaria-nál?

– Nagyon sikeres esztendőt zárunk. Rekordot érünk el a motorgyártásban éppúgy, mint a járműgyártásban. Keményen dolgoztunk, de meg is lett az eredménye. Az évet  az A3 Cabriolet-vel kezdtük, majd jött a TT Coupé, s megkezdtük  a TT Roadster sorozatgyártását is. A közelmúltban amerikai szakemberek jártak itt Los Angelesből, New Yorkból, s méltatták a tevékenységünket, ami büszkeséggel tölt el bennünket.

– Vezetése alatt a győri Audi a világ legnagyobb motorgyára lett. Sikerült ezt a címet 2014-ben is megőrizni?

– A kérdésére határozott igennel válaszolhatok, 2014-ben is mi vagyunk a világ legnagyobb motorgyára.

– Hogyan alakult a járműgyártás?

– Több mint 130 ezer autó készült az idén Győrben. Három műszakban, hét napban dolgozunk, szombaton  és vasárnap éjszakai műszakban is gyártunk autókat. Ez munkatársaink rugalmassága, készenléte, szorgalma nélkül elképzelhetetlen lenne.

– Terveznek új modellt 2015-ben?

– Ilyen gyorsan azért nem megy. Négy héttel ezelőtt kezdtük meg az új modellünk, a TT Roadster sorozatgyártását. Sok a megrendelésünk a szerszámgyárban, ahol most éppen a Lamborghini Hurácan karosszériaelemei készülnek az igényelt mennyiségben. Ez egy nagyszerű autó, karosszériaelemeinek legyártásához speciális felkészültség kell, ide nagyon finom kézzel megáldott szakemberekre van szükség. Az olvasóknak azt üzenem, aki jó szakmával rendelkezik, jelentkezzen hozzánk, együtt sikeresek leszünk.

KOLOSZÁR TAMÁS
autoszektor.hu
főszerkesztő