A Bosch a Las Vegas-i CES-kiállításon

A Las Vegasban január 6–9. között évente megrendezett CES-en, a Consumer Electronic Show-n csaknem 20 ezer újdonság debütált, és sokak szerint ez az év a rekordok megdöntéséről szól. 2015-ben az egyik csúcstechnológiát a járműipar hihetetlen fejlődésének köszönhetően a vezető nélküli autócsodák jelentették. „Lépésről lépésre váltjuk valóra a sci-fi világát” – fogalmazott dr. Dirk Hoheisel, a Bosch igazgatótanácsának tagja, felidézve a hollywoodi álomgyár által kreált „Knight Rider” című akciósorozat fő attrakcióját, a K.I.T.T. nevű beszélő és – ami még ennél is fontosabb – saját magát vezető Pontiac Firebird Trans Am autót.

A Bosch 2011 óta két helyszínen, Paolo Alto-ban (Kalifornia) és Abstatt-ban (Németország) dolgozik az automatizált vezetési megoldásokon. A két helyszínen tevékenykedő csapat egy több mint 5000 Bosch mérnököt magában foglaló nemzetközi szakmai hálózat. Az idei CES-kiállításon vezetéstámogató funkciókat és fékezési rendszereket tartalmazó széles termékportfóliót is bemutatott. A Bosch arra a magas szinten automatizált vezetésre összpontosít, ahol a sofőrnek nem kell állandóan a járműre figyelnie.

A RÁFUTÁST MEGELŐZŐ VÉSZFÉKEZÉSTŐL A FORGALMI DUGÓ ASSZISZTENCIÁIG

Kritikus forgalmi helyzetekben életmentő lehet a sofőrök támogatása. A tanulmányok szerint csupán Németországban a sérüléssel járó ráfutásos baleseteknek akár a 72 százalékát is el lehetne kerülni, ha az autókba be lenne szerelve ráfutást megelőző vészfékező rendszer. A forgalmi dugó asszisztensével pedig a sofőrök szintén biztonságosan és minimális stressz mellett juthatnak el a célpontig. Erős forgalom esetén az asszisztens legfeljebb 60 km/h sebességnél automatikusan fékez, gyorsít, és a forgalmi sávban tartja az autót. „A tervek szerint a vezetéstámogató rendszerekkel a Bosch egymilliárd euró árbevételt generál majd 2016-ban” – jelentette ki Hoheisel. A vezetéstámogató rendszerek jelentik az alapot az automatizált vezetéshez, ami fokozatosan valósul majd meg. „A Bosch autópálya robotpilótáival az autók 2020-ra a felhajtástól a lehajtásig automatizált vezetésre lesznek képesek az autópályákon” – vetíti előre Hoheisel. A következő évtized során megjelennek majd a teljesen automatizált és bármilyen helyzet kezelésére képes járművek.

Az automatizált vezetés alapjául azok a radar-, videó- és ultrahang-technológiát tartalmazó érzékelők szolgálnak, amelyeket a Bosch már hosszú évek óta milliószámra gyárt. Mivel a járművek fokozatosan egyre több vezetési feladatot vesznek át, a biztonság szempontjából fontos rendszereknek (fékek és kormányzás) speciális követelményeket kell teljesíteniük. Ha ezen elemek bármelyike meghibásodik, egy tartaléknak kell átvennie a szerepüket. A fékek esetén a Bosch már rendelkezik egy ilyen tartalékkal: ez az iBooster elnevezésű elektromechanikus fékrásegítő. Mind az iBooster, mind az ESP menetstabilizáló rendszer célja az, hogy a sofőr beavatkozása nélkül – egymástól függetlenül – fékezzék le az autót.

IBOOSTER: AZ AUTOMATIZÁLT VEZETÉS LÉTFONTOSSÁGÚ ELEME

A fékrásegítő önállóan, az ESP-rendszernél háromszor gyorsabban képes felépíteni a fékezési rendszernyomást. A jármű így sokkal gyorsabb megállásra képes, ha a ráfutást megelőző fékrendszer veszélyes helyzetet észlel. Az iBooster ugyanakkor az ACC adaptív sebességtartó rendszertől megkívánt finomfékezést is biztosítani tudja azzal, hogy egészen a megállásig fékezi az autót. Mindezt ráadásul gyakorlatilag csendben végzi. Az iBooster a hibrid és az elektromos autók esetében is létfontosságú elem. Ennek egyik oka, hogy nincs szüksége vákuumra, amit egyébként egy bonyolult folyamaton keresztül kell biztosítania a belső égésű motornak vagy egy vákuumszivattyúnak. A másik oka az, hogy az (elsősorban hibrid és elektromos autókhoz kialakított) ESP hev mellett a fékrásegítő képes csaknem teljes egészében visszanyerni és árammá alakítani a fékezési energiát, amivel növelhető az elektromos autók hatótávolsága. Az iBooster segítségével csaknem minden tipikus forgalmi késedelemből maximális fékezési energiát lehet nyerni a hibrid vagy elektromos autók motorja számára. Ha az autónak hirtelen kell fékeznie, vagy ha a generátor nem képes a szükséges fékezési nyomatékot biztosítani, akkor a fékrásegítő a hagyományos módon, vagyis a főfékhenger használatával teremti elő a szükséges további fékezési rendszernyomást.

(Forrás: Bosch-sajtó)