Higgyen a számokban!

Lássuk be, férfiak vagyunk. Férfiak, akik szeretik a számokat, a statisztikákat és a színes-szagos diagramokat. Férfiak, akik szeretnek a lóerőkről, newtonméterekről és gyorsulási másodpercekről beszélni. Ugyanígy szeretünk a számok alapján dönteni egy termék megvásárlásáról vagy egy beszállító kiválasztásáról.

 

Nekik készíttettük el alábbi összeállításunkat, amiből Ön is megtudhatja, hogy kik az európai piac és a világ legnagyobb autóalkatrész-kereskedelmi cégei. A lista elkészítésekor még nem álltak rendelkezésünkre a 2013-as évi beszámolók, ezért az adatok összeállításakor a 2012-es tényszámok alapján kerültek megbecsülésre.

Európa legnagyobb autóalkatrész-forgalmazója sok éven keresztül a Stahlgruber GmbH volt, míg a dobogó 2. fokára a Trost Auto került. Közös bennük, hogy mindkét cég „szerencsét próbált” Magyarországon. A 3. és 4. helyezett cégek már csak 3–4 európai országban tevékenykednek, ezért a hazai piac számára szinte ismeretlenek.

Egészen mostanáig az Inter Cars S.A. szerepelt a lista 5. helyén. Mostanáig, hiszen a cég egyesült a 6. helyezett Mekonomen AB-vel. Ezzel a lépéssel létrejött Európa legnagyobb autóalkatrész-kereskedelmi cége. A közös cég ezzel egy csapásra a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára állhatott fel!

Több, a hazai piacon is ismert autóalkatrész-kereskedőnek is sikerült még bejutnia a TOP20-as összeállításba.

A Láng Kereskedelmi Kft. többségi tulajdonosa, a RHIAG Group Ltd. a lista 7. helyén-, még az idehaza is ismert SC Autonet Import SRL a lista 13. helyén szerepel.

A hazai piac szempontjából fontos szereplőknek – a Bárdi Autó Zrt.-nek és Unix Autó Kft.-nek – is sikerült bejutni az összeállításunk végére, akiknek – minden iróniát mellőzve – ezúton is gratulálunk az elért sikerekhez!

VILÁGVISZONYLATBAN MÁR TELJESEN MÁS A FELÁLLÁS

Az itthon oly jól ismert márkák eltűnnek, és helyüket az idehaza – de még Európa-szinten is szinte – ismeretlen kereskedők veszik át. Természetesen ezzel a nagyságrendek is megváltoztak. Hiszen míg az európai alkatrész-kereskedők toplistájára „már” 20 milliárd forintos éves árbevétellel fel lehetett kerülni, addig a világranglistára már 51, de inkább 200 milliárdos forgalom a beugró.

Fontos megjegyezni, hogy a világ élvonalába tartozó autóalkatrész-kereskedők közül mindössze öt képviseltette magát idehaza. Ebből 3 cég már el is hagyta az országunkat (Mobivia-Nordauto, Trost, Stahlgruber). Önállóan az Inter Cars S.A. a 15., míg a Mekonomen a 17. legnagyobb szereplő. Együttes 470 milliárdos árbevételükkel a lista 8. helyén szerepelnek, a 2013-as árbevételek alapján.

 

 

DE MIÉRT IS ILYEN FONTOSAK ÖNNEK E SZÁMOK?

Egyszerűen a megtakarításért és az árukészletért.

Nem árulunk el nagy titkot, hogy egy nagy autóalkatrész- kereskedőnek jobbak az alkupozíciói a globális világban. Egy nagyobb kereskedőnek több beszállítója van, mint egy kisebb társának.

Ez egyszerűen azért van, mert egy nagyobb kereskedőnek nagyobb volumenben kell kielégítenie a vevői igényeket. Komplexebb megoldásokat kell tudnia biztosítani a vásárlói részére, hogy ne kerüljön versenyhátrányba. A nagyobb mennyiségű cikkválaszték természetesen nagyobb raktárkészletet is igényel. A nagyobb raktárkészlet pedig kivételesen precíz logisztikával kell, hogy párosuljon.

Az Inter Cars Hungária számait tekintve ez több mint 1 200 000 cikkszámot jelent, ami közel 2000 márka kínálatából adódik össze. Regionális raktárkészletünkön 250 000 cikkszám található meg a polcon. A logisztikánkat új Peugeot-partnerek szolgálják ki, melyeknek 1,6-os HDI-motorjuk 90 LE-s teljesítményűek, 215 Nm-es nyomatékukkal 14 másodperc alatt érik el a 100 km/h-s sebességet.

Ez a termékválaszték mind idehaza, mind a környező országokban egyedülálló. Ezek ugyan csak számok, de a hónap végén ezen számok határozzák meg szervize jövedelmezőségét és ezáltal családja megélhetését és autójának lóerejét, newtonméterét és gyorsulását.

Higgyen a számoknak, válassza az Inter Cars-t!