Késik az R-1234yf klímahűtőközeg bevezetése

Ugyan már 2011-ben elérhetőeknek kellett volna lenniük az Európai Unió területén azoknak az autóknak és kishaszonjárműveknek, melyek az új hűtőközeggel működő klímával vannak felszerelve, ez idáig azonban csak bemutatóautók jelentek meg a gyártók kínálatában, az ügyfelekhez pedig a hagyományos R-134a hűtőközeggel szerelt járműveket szállítják ki.

A német közúti közlekedési hivatal (KBA – Kraftfahrt-Bundesamt) 2010-ben 95 típusengedélyt adott ki, míg 2011-ben csak hármat. Mi az oka ennek a látványos „visszaesésnek”? A válasz egyszerű: azokat a gépjárműtípusokat (személyautó és kishaszongépjármű 3,5 t össztömegig), melyek 2011. 01. 01. előtt szereztek típusengedélyt, 2016 év végéig lehet kiszállítani a „régi”, R-134a klímahűtőközeggel. Annak ellenére, hogy a Mercedes-Benz B-osztály 2011. 01. 01. után szerzett típusengedélyt, még mindig az R-134a klímagázzal van feltöltve. Az okokról így nyilatkozott a gyár: „a japán földrengés miatt a gyártónak belátható ideig szállítási nehézségei vannak. Azonnal átállunk az R-1234yf-re, amint a szükséges mennyiség a beszállítónak a rendelkezésére áll.”

A Honeywell és DuPont kínai Changshu városában található közös gyárában a termelést 2012 októbere előtt nem fogja elkezdeni egy jelentés szerint. Így az új hűtőközeg gyártása legalább egy évet késik. Egy DuPont-szóvivő szerint a késlekedés oka a kínai illetékes hatóságok pótlólagos vizsgálatai a gyártás jóváhagyásához. Szakértők szerint a vizsgálatok a mérgező és környezetszennyező melléktermékekkel kapcsolatosak.

Ezenkívül a Honeywellt és DuPontot decemberben az Európai Bizottság kartellellenes eljárás alá is vonta. Ennek keretében tisztázódnia kell, hogy a vállalatok az új hűtőközeg szabadalmi bejelentését versenyellenesen visszatartották-e. Valamint vizsgálják azt is, hogy a két gyártó az R-1234yf-et közösen akarta-e gyártani, majd azt konkurensekként értékesíteni. Ezzel kapcsolatban a bejelentést a francia kemikáliagyártó konszern, az Arkema tette.

A Honeywell a gyárakat USA-gyártásból látja el. „A meglévő ügyfeleknek, akikkel megkötött szerződéseink vannak, a R-1234yf már problémamentesen elérhető”, állítja egy Honeywell-szóvivő. Új ügyfeleket egyelőre nem tudnak kiszolgálni.

A német Krafthand szerkesztősége néhány gyártót megkérdezett R-1234yf ügyben. A Renault 2012 év végén fog megjelenni az új hűtőközeggel a Zoében. Ugyanekkor jelenik meg az új Honda CR-V is a kereskedőknél. A Subaru az XV-t és az Imprezát már március végétől akarta az R-1234yf-fel kiszállítani. A Kia az aktuális modellsorozatával júniustól és szeptembertől tervezi ugyanezt. A Porsche és a Volvo 2014 előtt nem fog az új hűtőközeggel a piacra lépni. A Toyota szeptembertől fog kiszállítani.

Szarka János


Az R-1234yf – szemben az R-134a-val – piros tartályban van kiszállítva a műhelyeknek. Az ok, az anyag gyúlékonysága miatt, a figyelemfelkeltés. Az R-1234yf tulajdonságaival részletesen foglalkoztunk az Autótechnika 2011/11–12-es számában a „Bemutatkozott az R-1234yf a műhelyben is” című cikkünk keretes írásaiban.

Forrás: Markus Lauer: Neues Kältemittel vor dem Aus?, www.kfz-betrieb.vogel.de

Ralf Lanzinger: Keine Klima-Panik, Krafthand 7/2012


Gyorsul az átutalás

A pénzforgalom lebonyolításáról szóló módosított MNB-rendelet szerint, mely a napközbeni átutalás szabályairól rendelkezik, július 1-jétől egy munkanappal rövidebb lesz a belföldi forintátutalás teljesítési ideje, és már néhány órán belül megérkeznek a címzetthez az elektronikusan benyújtott banki átutalások. Ma még két pénzforgalmi szolgáltató ügyfelei közötti átutalás csak a következő munkanapon érkezik meg a kedvezményezetthez, ha a banki benyújtási határidőn belül kezdeményezik az átutalást. Július 1-jét követően az elektronikus úton az aznapi teljesítésre meghirdetett végső benyújtási határidőn belül benyújtott belföldi forintátutalási megbízás még aznap teljesül. A rendszer előnye, hogy elegendő az esedékesség napján utalni, és a napon belül megkapott pénzt ugyanazon a napon belül további fizetésekre is fel lehet majd használni. Ezenkívül az ügyfelek egy átutaláshoz kapcsolódóan a mostaninál több adatot tudnak közölni és fogadni, ami főleg a vállalatoknak kedvező.

Forrás: HVG