A Daimler mégis alkalmazza az általa vitatott R1234yf hűtőközeget
Hosszú ellenállás után a Daimler engedett az R1234yf hűtőközeg autó klímaberendezésekben történő alkalmazásában. Miután éveken keresztül erőteljesen vonakodott, 2017-től mégiscsak nagyban akarja alkalmazni a vitatott klímagázt – jelentette be a gyártó október 20-án, Stuttgartban.
Ezzel párhuzamosan a Daimler 2016-tól elsőként az S és E osztályú Mercedes-Benz modelleket olyan klímaberendezésekkel fogja felszerelni, amelyek szén-dioxidot (CO2) használnak hűtőközegként. A konszern a szén-dioxidos hűtőberendezésekkel felszerelt személygépjárműveket a fenti bejelentés napján mutatta be. Ennek hátterében az EU Bizottság azon terve áll, amely szerint 2017-től száműzik a klímára káros gázokat Európa autóiból. A jelenleg egyetlen piacképes hűtőközeggel, az R1234yf gázzal ellátott autó 2012 őszén, a Daimler teszten leégett. Azóta a stuttgartiak ódzkodtak ennek rendszerbe állításától. A régebbi modellekre (amelyek a klímára káros R134a hűtőközeget még alkalmazzák, de azokat még árusítják) vonatkozó kegyelmi idő csak 2016 végéig érvényes. Csak a már engedélyezett autóknak van fennállásvédelme.
A Daimlernek állítólag sikerült a gyulladás veszélyét elhárítani. Az egyik megoldás szerint, baleset esetén, argongáz áramlik a motortérben felhevült alkatrészekre és lehűti azokat. Ezzel azt kívánják megakadályozni, hogy az R1234yf jelű anyag kigyulladjon, amelynek során erősen mérgező hidrogénfluorid (fluorsav) keletkezhet.
Szén-dioxidos klímaberendezés csak két modellben
A kevésbé veszélyes CO2 klímaberendezéseket egyelőre csak két modellsorozatba építik be, ezt a Daimler többek között a klímaberendezések nagyobb költségeivel és a termelés felfutását lassító szigorú minőségi követelményekkel indokolja. A teljes flottánál történő alkalmazása az új EU-irányelv szerinti 2017. január 1-jei fordulónappal nem képzelhető el, állították.
A Daimler a CO2-vel működő klímaberendezések fejlesztésébe háromjegyű milliós euró összeget fektetett be. Miközben az R1234yf megjelölésű klímaberendezések alkalmazása során azokat csak átalakítani kell, a CO2 közeghez teljesen új rendszer szükséges. A CO2 molekulák lényegesen kisebbek, ezért a rendszereknek tömörebbnek kell lenniük. Ezenkívül a hűtőrendszer üzemi nyomása lényegesen nagyobb.
A Daimler a kérdéses hűtőanyagról szóló vitában már 2014-ben bejelentette, hogy a környezetbarát CO2 klímagáz alkalmazására helyezi a hangsúlyt. A hűtőközegről szóló vitában az EU Bizottság is nyomást gyakorolt a szövetségi kormányra, és 2014 januárjában eljárást indítottak az EU-jog megsértése miatt, mivel a Szövetségi Járműhivatal a Mercedes-modelleknek engedélyezte az R134a alkalmazását. A vizsgálatok folytatódnak, közölték Brüsszelben. Miután az autógyártó a vitában engedett, a vizsgálatok hamarosan bizonyára tárgytalanná válnak.
(A dpa híre nyomán: BM)