Balesetveszélyes a karcos szélvédő!

Jelentősen növeli a baleseti kockázatot az összekarcolódott szélvédőüveg, figyelmeztet a VTI svéd kutatóintézet tesztjére a Saint-Gobain Autover hazai képviselete. A nagy futásteljesítményű autók elhasználódott szélvédőjén tükröződő erős fény ugyanis hatással van a vezető magatartására.

Szélvédőcserére nemcsak akkor lehet szükség, ha eltört vagy megrepedt az üveg, hanem akkor is, ha már sokat autóztunk vele. Az összekarcolódott szélvédőüvegen tükröződő fény elvakítja, megzavarja a vezetőt, aki így könnyen lehet, hogy nem veszi észre időben az elé kerülő akadályt vagy gyalogost. Ez egyben azt is jelenti, hogy kevesebb esélye van egy esetleges baleset elkerülésére.

Tökéletes szimuláció

A sejtést számokkal is alátámasztotta a VTI, a Svéd Nemzeti Közlekedési Kutatóintézet: szimulátoros tesztekkel mérték fel, milyen hatással van az autóvezetőkre a különböző mértékben elhasználódott, karcos szélvédőüveg. Nemcsak a vezetési szokások megváltozását, de a látótávolság csökkenését is regisztrálták a szakemberek. A tanulmány elkészítéséhez három szélvédőt használtak: egy új, egy 150 ezer és egy 350 ezer kilométert futott autó üvegét. Összesen 24 sofőr tette meg ugyanazt a kört három alkalommal, mindegyik szélvédő mögött egyszer. Körönként két akadály került eléjük, míg a vakítást a szimulátor képernyője elé szerelt fényforrás okozta. A lámpa a késő délutáni szembesütő napfényt szimulálta – a kutatásban részt vevő autóvezetők szerint meglehetősen realisztikusan.

Veszélyes részecskék

A levegőben található porszemcsék menet közben a homokszóráshoz hasonló hatásnak teszik ki az üveget, de idővel az ablaktörlőlapátok is komoly kárt tudnak okozni a szélvédőben – főleg, ha nem cseréljük a lapátokat rendszeresen. Ennek eredményeként a fény prizmaszerűen tükröződik a vezető előtt, ami könnyen vakíthat, például ha a nap lenyugvóban van, vagy éjszaka erős a szembejövő forgalom fénye.

A vakító hatás attól függ, mennyire használódott el a szélvédőüveg. A teszt során a látótávolságot is mérték, és a szakemberek arra az eredményre jutottak, hogy a karcos üveg jelentősen rontja az észlelhetőséget. A legjobb és legrosszabb szélvédő közötti látótávolság-különbség hozzávetőleg 130 méter volt, ami 65 százalékos eltérést jelent.

– Amikor arra került a sor, hogy megvizsgáljuk, mi történik, ha a vezetőnek hirtelen közbeavatkozásra van szüksége egy akadály kikerüléséhez, azt tapasztaltuk, hogy kevésbé jól teljesítették a manővert, amikor elhasználódott szélvédő mögött vezettek – számol be a kutatást végző Anne Bolling. Az elvakított vezetők később észlelték az akadályt, erősebben fékeztek és a kikerülési manővert is hirtelenebbül végezték – annak ellenére, hogy ilyenkor átlagosan 15 km/órával lassabban hajtottak, mint amikor jobban láttak.

A valóságban még rosszabb

Ezek a körülmények kockázatosabb vezetési stílushoz vagy másképp szólva fokozott balesetveszélyhez vezettek. Néhány sofőr ugyanis nem tudta időben kikerülni az eléje kerülő akadályt, így kénytelen volt áthajtani rajta. Az új szélvédő esetén ilyen eset nem történt, a közepesen használt szélvédőnél a vezetők négy százaléka, míg az erősen karcos üvegnél a sofőrök nyolc százaléka ütötte el a szimulált akadályt. A valós életben mindez bizonyosan balesethez vezetett volna, az eredmények tehát egyértelműen azt mutatják, hogy elhasználódott szélvédővel autózni kockázatos, különösen szembesütő fénynél. Noha a szimulációnak is megvannak a maga határai, azt egyértelműen meg lehetett állapítani, hogy az elvakítás nagy hatással van a vezető viselkedésére. A valós közúti forgalomban ráadásul sokkal több tényező – a szélvédőn lévő esőcseppek vagy kosz – is ronthatja a látási viszonyokat, ami a felmérés eredményénél is nagyobb mértékben befolyásolja a vezetőt. A Saint-Gobain Autover ezért azt javasolja, hogy nagy futásteljesítmény esetén – biztonsági szempontokat szem előtt tartva – érdemes kicserélni az elhasználódott szélvédőt. Az egyszerűen felvihető vízlepergető bevonat, mint amilyen a Saint-Gobain Aquacontrol, még tovább növeli a vezetés biztonságát és a látási komfortot.

Kapcsolat:
Saint-Gobain Autover Hungária Kft.
1044 Budapest, Garam u. 3.
Telefon: +36 (1) 250-06-89.
Fax: +36 (1) 367-86-23.
E-mail: rendeles@saint-gobain.com
Honlap: www.autover.hu