Szemtől szemben - Biztosítók és javítók

Biztosítók és javítók

Ne várjunk addig, míg a hógolyóból lavina kerekedik – mottóval megkezdett vitaindító cikksorozatunkat, ígéretünkhöz híven, folytatjuk.

A Mabisz-szal és biztosítós munkatársakkal történt beszélgetéseim alapján újabb rossz érzések keletkeztek bennem. Arról „panaszkodtak” nekem, hogy a független kárszakértők, szerintük túlságosan jóindulatúan végzik tevékenységüket. Érdekes megközelítése ez a témának. Meg kellene kérdezni több tízezer kárt szenvedett autótulajdonost, illetve sok ezer autójavítót, ők ugyanígy vélekednek-e. Úgy gondolom, egészen más vélemények hangzanának el. Néha egészen különleges kárfelvétellel, egészen egyedi gondolkodású „kárszakértővel” hoz össze a sors bennünket, autótulajdonosokat és autójavítókat. Ezek a „kárszakértők” sajnos nem szakértők, csak kárfelmérők, nekik még nagyon sok tudásra és tapasztalatra kell szert tenniük. Amíg ez meg nem történik, addig folyamatosan keserítik az életünket. Természetesen most is, mint mindig, nagy tisztelettel elnézést kérek azoktól az igazi kárszakértőktől, akikre az előző állításom nem vonatkozik. (Erről bővebbet a Lajosmizsei Igazságügyi Szakmai Konferencián tartott előadásom írásos anyagában lehet olvasni.) Egyébként álságosnak tűnik számomra néhány (szerencsére, csak néhány) biztosítós vezető minden szociális érzést, hozzáállást nélkülöző, néha kifejezetten ellenséges, sértő magatartása. Ők minden hónapban, időben megkapják a fizetésüket, nem úgy, mint a vállalkozók, akik sokszor (nagyon sokszor) szívszorongva várnak hosszú hónapokat, hogy hozzájussanak elvégzett munkájukért járó jogos jussukhoz. Talán változna az ő gondolkodásuk is, ha napi likviditási gondokkal küszködnének. Több vállalkozó is jelezte felém, hogy audatexes kalkulációjukból levonást eszközöltek a biztosítók. Arra a kérdésre, hogy ezt miért tették, a válasz egyszerű csak volt.

A további kérdésekre pedig a következő volt a válasz: döntsd el, hogy akarsz-e továbbra is szerződött partnerünk maradni. Azzal ijesztgették őket, ha nem szerződött partnerként dolgoznak, nem fogadják el óradíjukat és csak a biztosító által megállapított alacsony óradíjszorzóval fogják kifizetni a számlájukat.

Ez a magatartás teljes mértékben törvénytelen!

Törvénytelen, mert erőfölénnyel való visszaélést jelent, de törvénytelen azért is, mert a biztosítónak nincs joga a vállalkozás által alkalmazott óradíjat önkényesen csökkenteni.

Úgy látszik, minden alkalommal hangsúlyozni kell, hogy

a vállalási óradíjat egyedül a vállalkozás vezetője jogosult kiszámolni, megállapítani.

Ha a biztosítónak kétségei vannak ezzel kapcsolatban, akkor bejelentéssel élhet az APEH vagy a GVH felé, vizsgálatot kérve a vállalkozó irányában. Történt már ilyen egyébként. Az APEH a biztosító által benyújtott panaszt kivizsgálta, megállapította, hogy a vállalkozó adófizetési kötelezettségének a számlában szereplő adatoknak megfelelően eleget tett, részükről mindent rendben találtak. Nem szeretnénk leragadni ennél a témánál, részünkről befejezettnek tekintjük az óradíjjal kapcsolatos problémákat.

A biztosítótársaságoktól egyébként, még mindig válaszokat várunk a nekik címzett kérdésekre és várakozással tekintünk a Mabisz által elfogadott, hamarosan lezajló szakmai találkozó elé.

Az elkezdett gondolatokat folytatni fogjuk, kérve a kollégákat véleményük kifejtésére.