Karosszériajavítás másképpen 4. rész

Szinten elképzelhetetlen, hogy a spoilereket, a fényszórókat, a díszléceket, a burkolatokat, a díszrácsokat, a hűtőket, a különböző világyítóegységeket magába foglaló házakat, meg még nagyon sok-sok mindent ne műanyagból gyártsanak. Mindennek tetejében a legmeglepőbb, hogy a szakma, a biztosítók csak igen kis részének van tudomása arról, hogy minden műanyag – gyártói korlátozásokkal – garanciálisan javíthatók. Idézet az AUDATEX infoból a műanyagok javíthatóságáról: "Ahogy a listából is látható, szinte minden járműgyártó illetve importőr engedélyezi a műanyag alkatrészek javítását." Mindezt közzé is tette az egyik legnagyobb biztosító technikai központja öt évvel ezelőtt.

 

Mi a magyar valóság?

A biztosító szakemberei, úgy tűnik, hogy mit sem tudnak minderről, a javítók döntő többsége pedig nem javít és nem is javíttat műanyagot; míg kisebb hányada elviszi az igen csekély számban működő műanyagjavító specialistához – köznapi nyelven "műanyagoshoz". Ha figyelembe vesszük a gépkocsiba épített műanyagok százalékos arányát, a többi anyagfajtához viszonyítva, és az előbb leírtakkal is számolunk, bizony kijelenthetjük, hogy valamennyi sérült gépjárművel foglalkozó műhelyben helye van a műanyagjavításnak. A helyben történő javítást az is indokolttá teszi, hogy nagyon sok esetben a javítás a gépkocsin is elvégezhető, megspórolva a felesleges megbontást, más elemek esetleges – szereléssel együttjáró –károsodását. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a műanyag veszélyes hulladék!

 

Vajon, megéri?

Pontosan a fentiekért a "PIK-PAK"CONCEPT rendszerébe egy olyan műanyagjavító rendszert állítottunk össze, mely a járműgyártásban létező valamennyi műanyag javítására alkalmas. Nézzük a technológia hatékonyságát költségoldalról: ha egy 1-2 fős kapacitással rendelkező karosszériajavító átlagosan műanyagjavítatásra fordított költsége 100-150 ezer forint havonta -tehát ennyit fizet ki a "műanyagosnak" -, akkor beláthatjuk, hogy műanyagjavító rendszerünk tulajdonképpen egy gyorsan megtérülő beruházás.

 

 

A szerszámkocsinak 3 fő részegysége van: 1-műanyaghegesztés, 2-műanyagragasztás, 3- műanyagszinezők, felület kiegyenlítők, struktúrák. Így válik műanyagjavító kocsink komplett egésszé, mellyel folytonossági hánypótlástól a fényezésig el tudjuk végezni a javítást.

 

Műanyaghegesztés



A javítandó felületet megtisztítjuk


 
A hegesztendő repedést kimarjuk



Kiválasztjuk a megfelelő hegesztőpálcát, majd beállítjuk a hegesztőgép megfelelő paramétereit



Elvégezzük a hegesztést

 A rendszerünkbe tartozó eszközöket oktatással, betanítással együtt bocsátjuk rendelkezésre, így garantált a minőségi munkavégzés.