Új karosszériák, új javítástechnológiák
A világpremier után 34 évvel a VW Scirocco harmadik generációja jelenik meg hamarosan a piacon. A portugáliai Palmela-ban fogják gyártani. A 2004-ben kifejlesztett Golf padlólemeze az alapja ennek a típusváltozatnak. Az e fölé kerülő külső kocsiszekrény bár új konstrukció, de visszavezethető a 2004-es VW Golf-éra. Például, ha a B-oszlopot nézzük, mindkettő nagy szilárdságú, melegen formált lemezből készül.
A Passat CC karosszéria
Az új kocsiszekrény szerkezeti kialakítása a 2006-os Passat Limousinéra alapozható. A tipikusan Coupé alakú Passat CC azonban 1 cm-el alacsonyabb és ugyanennyivel szélesebb, illetve hosszabb is. Ezért új karosszéria elemek szükségesek. Így egyebek között különböznek a következő részegységek:
- a bal- és a jobb oldali felső hossztartók,
- az első szélvédő kereszttartója,
- a kocsiszekrény hátsó záró része,
- továbbá merevebbek lettek az „A” oszlopok.
A Passat CC első deformációs zónája, a piros csavarkötéssel rögzített elem sérülés
esetén cserélendő
Az új Passat CC-nél több karosszéria elem készül melegen sajtolt, illetve nagy szilárdságú lemezekből. Ezzel a módszerrel lehet a kocsiszekrény tömegét csökkenteni anélkül, hogy szilárdsági problémák jelentkeznének.
A Passatt CC kocsiszekrény elemeinek anyagai:
- 19%-a 140 MPa szilárdságú lemez, mely a fényképen szürke,
- 27%-a 180-240 MPa közötti nagy szilárdságú lemez, a fényképen kék,
- 25%-a 260-320 MPa közötti nagy szilárdságú lemez, a fényképen zöld,
- 13%-a 340-700 MPa közötti nagy szilárdságú lemez, a fényképen piros,
- 16%-a 1000 MPa fölötti melegen alakított nagy szilárdságú lemezből készül, mely a fényképen lilás-bordó színű.
Könnyű, de szilárd
A karosszériagyártásnál a lehetőleg könnyű, de kellő szilárdságú kivitel eléréséhez igyekeznek minden egyes alkatrészt olyan szilárdságúra tervezni, amilyen feltétlenül szükség van azért, hogy jól ellássák feladatukat.
Ennek a tendenciának első elemeként a beragasztott szélvédők is teherviselő elemmé váltak. Hamarosan következtek a különleges ötvözésű és különleges alakú karosszéria elemek, melyek a fényezést követő, a szokásosnál nagyobb hőmérsékletű szárítás során érik el végleges szilárdságukat. Ezeknél a sérülést követő javítás során szakszerűtlenül alkalmazott melegítés, az elemek kilágyulásához vezet és emiatt csökken a kocsiszekrény szilárdsága.
Az utastér belseje, a piros és lilás-bordó színek a legnagyobb szilárdságú anyagokat jelölik
A karosszéria hátsó, megújult része
Bizonyos, különösen az ütközés baleseteknél és felboruláskor fontos szerepet játszó elemeknél nagy szilárdságú ötvözetekből különleges alakú egységek készülnek.
Fontossága miatt külön ki kell emelni a frontális ütközések során döntő jelentőségű szerepet játszó deformációs zónát, mely a közelmúltban általánosan elterjedt. Ez az alsó hossztartó és a lökhárító közé csavarkötéssel beépített rész. A lehető legnagyobb deformációra és ezáltal energia elnyelésre méretezik.
Sok esetben különös hullámos bordázattal is ellátják. Ütközés közbeni viselkedése lapvetően befolyásolja az utastérre ható lassulás nagyságát és időbeli lefolyását és ezáltal az első légzsákok és az övfeszítők működését. Ezt az elemet az ütközéses baleset után nem szabad egyengetni, javítani. Alakváltozása esetén gyári alkatrészre kell kicserélni.
Új lehetőség a keményforrasztás
A szén, mint ötvöző sem merült feledésbe, bár eddig a karosszéria lemezeknél nem alkalmazták, mert a hegesztés során beedződhet, rideggé válva veszélyes töréshez vezet. Ennek elkerüléséről az autógyárban például különleges hőkezeléssel lehet gondoskodni. A szénnel ötvözött elemek azonban a javítás során melegítés, illetve hegesztés alkalmazásával nem javíthatók.
Szénnel ötvözött karosszériaelemek javítása keményforrasztással
Mégis van megoldás. Kisebb hő-bevitellel a beedződés elkerülhető. Ezért a kemény-forrasztás jöhet szóba, mint javítási eljárás, mert kisebb hőmérsékleten elvégezhető. A megfelelő szilárdságot úgy érik el, hogy különleges, erre a célra kifejlesztett, egyebek között titánnal és nikkellel ötvözött forrasztópálcát alkalmaznak. A forrasztás síkba munkálása után így a javított rész eléri a megfelelő szilárdságot. Ezt az új technológiát bemutatták a frankfurti Automechanika kiállításon a karosszériás szekcióban, mely az utolsó képen látható.