130 év történelem – A festékek oldaláról
A 2018-as év nagyon fontos a BASF prémium márkája, a Glasurit számára. Pontosan 130 éve, 1888-ban történt, hogy Max Winkelmann megnyitotta festék- és lakküzletét, amelyből aztán sok év történései után a Glasurit autóipari javítófényezési márka kiemelkedhetett. Winkelmann egyik népszerű terméke az „Eisenglasurit” rozsdaellenes szer volt, a másik pedig az általa kifejlesztett kristályfehér színű festék, amely alapjaiban változtatta meg a korabeli festési technológiát.
FORRADALMI ÚJÍTÁS
Míg azelőtt a festéket két egymást követő rétegben hordták fel a felületre, és a pigment külön réteget képezett, az új technológiával ez sokkal egyszerűbbé vált, hiszen a pigmenteket és a kötőanyagot előre összekeverték, és a termék teljesen használatra kész állapotban került a műhelyekbe. Az új eljárás, amely során a festéket már ecsettel is fel lehetett vinni a felületre, nemcsak egyszerűsítette a feldolgozást, de tartósabbá is tette a bevonatot, így a vállalkozás elindulhatott a siker felé.