Bírsággal zárta a GVH az autófényező-megállapodást
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hét vállalkozásra összesen 175,9 millió forint bírságot szabott ki, mert több festékimportőr és egy kárkalkulációs szoftvert működtető vállalkozás versenykorlátozó magatartást folytatott, amikor hat éven keresztül a hazai kárkalkulációs szoftverekben alkalmazott fényezőanyag-átlagárat a valósnál magasabb szinten határozták meg – közölte a GVH az MTI-vel.
A versenyhatóság az eljárásában azt vizsgálta, hogy az autók újrafényezéséhez használt fényezési anyagok legnagyobb hazai importőrei és a gépjárműjavítások során használt kárkalkulációs szoftverek üzemeltetői egyeztettek-e a gépjármű fényező- és segédanyagok áremeléseiről, valamint az autószervizek biztosításra történő javítása során elszámolható díjainak nagyságáról.
A GVH azt is vizsgálta, hogy a félévente összeülő fényezőtanács, amelyben a fényezőanyag-importőrökön kívül egyéb vállalkozások is képviseltették magukat – így például biztosítók, szakmai érdek-képviseleti szervek, kárszakértők – végzett-e olyan tevékenységet, amely befolyásolta a kárkalkulációs szoftverek által kiszámított fényezési átlagár mértékét, vagy korlátozta-e új szereplők piacra lépését.
A rendelkezésére álló információk alapján a GVH megállapította, hogy több festékimportőr – így az Alami Kereskedelmi és Ipari Kft., az Autocolor Festékgyártó és Forgalmazó Kft., az Auto Finish Kereskedelmi Kft., a Duplakk Kereskedelmi Kft., az Ergolakk Kereskedelmi Kft., a Kaméleon Mix Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., továbbá a felszámolás alatt álló Servind Budapest Kereskedelmi, Ipari és Szolgáltató Kft., valamint az Eurotax kárkalkulációs szoftvert működtető Eurotax Glass’s Magyarország Autóinformatikai Kft. – legalább hat éven keresztül jogsértést követett el, amikor a hazai kárkalkulációs szoftverekben alkalmazott fényezőanyag-átlagárat a valósnál magasabban határozták meg.
A casco és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás alapján végzett gépjárműjavítási munkák jelentős részénél a biztosítók és a javítóműhelyek úgynevezett kárkalkulációs szoftverek segítségével számolják el egymás között a javítás költségét. Ezeket a szoftvereket a gépjárművek sérüléseinek kijavításához szükséges költségek meghatározására fejlesztették ki. A gépjárműjavítás költségeinek egy része az autófényezés költsége.
A kárkalkulációs szoftverekben szereplő fényezési átlagköltséget úgy számítják ki, hogy a kiválasztott festékanyagra az importőrök félévente megadják a kiskereskedelmi áraikat az Eurotax Glass’s Magyarország Kft.-nek, amely cég az árlistákat továbbküldi a fényezési átlagköltséget meghatározó független vállalkozásnak.
A fényezőanyag-importőrök által megadott kiskereskedelmi árlisták azonban olyan listaárak voltak, amelyekből az importőrök az értékesítések több mint 90 százalékában, átlagosan 35–45 százalék kedvezményt adtak. Az Eurotax-nek adatot szolgáltató importőrök tehát a valósnál magasabb árlisták megküldésével felfelé torzították a javítási munkák elszámolásának alapjául szolgáló fényezési átlagárat, amellyel a velük kapcsolatban álló javítóműhelyeknek próbáltak kedvezni.
A GVH – bizonyítottság hiányában – több magatartás miatt megszüntette az eljárást. Ilyen volt például a fényezési árindex megállapítására irányuló magatartás, valamint a fényezési átlagköltség számításához szükséges adatszolgáltató vállalkozások körének korlátozására irányuló magatartás is.
(Forrás: MTI)