Legyen 2012 a felvilágosítás éve

Sikeres évet zárt a Járműipari Adatbázis Forgalmazók Szakmai Testülete (JAF) 2011-ben. A hosszú előkészítő munkát követő aktív időszak meghozta gyümölcsét. 2011 szeptemberében a JAF elindította az „Én így látom” – kreatív pályázatot, melyre mintegy 650 000 Ft értékben érkezett nyereményfelajánlás a támogatóktól.

A pályázat nyertesei kivétel nélkül hangsúlyozták, nem csak a győzelem, a szerzői joggal kapcsolatos új ismeretek is fontosak voltak számukra.

Novemberben a JAF is részt vett a Hungexpo és az X-Meditor által közösen megrendezett Autotechnika szakkiállításon, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szellemi Tulajdonjog-védelmi Osztálya megközelítőleg 500 érdeklődőnek tartott előadást a szerzői és szomszédos jogokról a JAF 60 m2-es standján.

Eközben megkezdődött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által adott türelmi idő, amely alapján 2012. január 16-ig adtak haladékot a gépjárműfenntartó iparban dolgozóknak, hogy elkészítsék a szoftvernyilvántartásukat és legalizálják szoftvereiket. A NAV is hangsúlyozza, hogy „érdemes körülnézni mindenkinek a saját és céges számítógépén. Ideje letörni az illegális programokat”.

Az előzetes várakozásokkal ellentétben az akciót kevesen használták ki, és a többség úgy döntött, hogy a homokba dugja a fejét, kivár.

Szintén tavaly novemberben történt, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (és így a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület [HENT]) megkötötte együttműködési megállapodását a Járműipari Adatbázis Forgalmazók Szakmai Testületével. A HENT elismeri és szakmailag támogatja azt a munkát, amit a JAF végez. Az JAF 2012. évi munkatervében számos olyan program és célkitűzés szerepel, amit a HENT-tel közösen dolgoznak ki és valósítanak meg.

A JAF 2012 első negyedévében várhatóan megköti az együttműködési megállapodását a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal is, így a többrétű közös munka spektruma tovább szélesedik majd idén. A hatékony oktató, megelőző és felvilágosító munka mellett a tisztességes piaci szereplők érdekében a hatékony jogérvényesítésről sem szabad lemondani, hiszen versenyhátrányban vannak a legálisan működő szervizek a szürke-, ill. a feketegazdaságban tevékenykedőkkel szemben.

A tavalyi évben akadtak komoly sikerek bőven, a JAF soros elnöke, Marótiné Koczur Györgyi ezzel kapcsolatban lapunknak így fogalmazott: „Eredményesnek tartom a 2011-es évet, azon dolgozunk, hogy 2012-ben még több embert győzzünk meg róla, hogy a szellemi tulajdon is tulajdon. Legyen 2012 a felvilágosítás éve”.

Emellett hallani híreket arról is, hogy a JAF egy teljesen új megközelítésből kívánja megtisztítani az internetet az illegális garázsipari szoftverektől, illetve a hihetetlen nagy számban terjedő engedély nélkül digitalizált szakkönyvektől. „A tisztítási folyamat egy része már megkezdődött és már számos olyan (figyelmetlenségből, hiányos ismeretekből, félreértelmezett jóindulatból, a szerzői jogi törvény ismeretének hiányából származó) jog-
eset hagyományos és alternatív módon történt rendezéséről tudunk beszámolni, ahol a honlapfenntartók, a jogosulatlan terjesztők súlyos kártérítési összegeket fizettek. Túl sokan bíznak abban a nagyvárosi legendában, hogy az internet le- és feltöltőit a jogtulajdonosok és a hatóságok úgysem érik utol. Bizton állíthatom, hogy ez csak legenda” – mondta el Marótiné Koczur Györgyi.

Az is köztudott, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatósággal jó kapcsolatot ápol a testület, így könnyen elképzelhető, hogy velük is határozott időn belül megkötik együttműködési megállapodásukat. A hatóság is tiszteli és támogatja a JAF kitartó munkáját. 2011. november közepe óta közel 500 vizsgabiztosnak volt lehetősége arra, hogy a kötelező szakmai továbbképzés keretén belül szerzői jogi ismereteket szerezzen és vizsgázzon is ebből a témakörből. A vizsgabiztosok elektronikus szerzői jogi tankönyve és tesztkérdései mindenki számára elérhetőek a www.jaf.hu honlapon.

Bár a NAV által adott haladékkal kevesen éltek, a nemzetközi trend arra enged következtetni, hogy hamarosan hazánkban is berobban a legalizálási folyamat. Spanyolországban például 2011 decemberében elfogadták az internetes kalózkodás elleni törvényt, amely alapján komplett weboldalakat tehet elérhetetlenné a kirendelt szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó bizottság. Bár egyrészről a lakosság ellenszenvét „élvezi” a törvény, illetve több támadás is indult a törvény ellen, a spanyol szoftverforgalmazók élénkülő keresletről számoltak be 2011. december végén.

A JAF tehát tovább dolgozik idén is, még magasabbra téve a lécet. Mi pedig érdeklődve várjuk a bejelentéseiket az első negyedévről.